Minél jobban megy egy országnak, annál nevetségesebb területi követeléseken pörög, így aztán kevés dologról esik annyi szó Dél-Korea mindennapjaiban, mint Dokdóról, szűk húsz hektárnyi sirályszaros szikláról a Japán-tenger közepén.
Európai nyelveken Liancourt-szikláknak hívják a Japán és Dél-Korea által is követelt, két nagyobb és számtalan kisebb sziklából álló archipelágócskát, mely félúton van a tengerben Japán és Dél-Korea között. A szigetek környékén halásznak és a tenger alatt állítólag földgázlelőhelyek is találhatók, de egyrészt egyik ország sem szűkölködik szigetekben és sekély tengerben, másrészt még a magyar irredentizmus ismeretében is lenyűgöző az a hév, amivel Dél-Korea követeli a jelenleg épp általuk adminisztrált 18,7 hektár vulkanikus madárszart.
Nincs például dél-koreai időjárásjelentés Dokdo nélkül. Ha csak öt helyszín hőmérsékletéről és csapadékviszonyairól szól a hír, az így oszlik meg:
- Szöul: 25 milliós gigalopolisz
- Puszan: 4 milliós kikötőváros, az ország második legnagyobb városa
- Tegu: 2,5 milliós nagyváros, az ország harmadik legnagyobb városa
- Csedzsusi: Dél-Korea elsőszámú nyaralószigetének reptere és fővárosa
- Dokdo: 18,7 hektár madárszar
És nem csak arról van szó, hogy az állami propaganda nyomja, hanem a jelek alapján az emberek is véresen komolyan veszik. Bárhol, bármikor lehet koreaiul és angolul kiírt Dokdo-feliratokba botlani, és a dél-koreai iskolások külvilágnak szóló üzeneteit gyűjtő Korean Students Speak blogon is posztok garmadája hirdeti, hogy Dokdo koreai, ami elég viccesen néz ki egy cuki, egyenruhás iskoláslány kezében.
A képeken látható, elképesztő részletgazdagságú modellt egy szöuli metrómegállóban fényképeztem, sirályokkal, kishajókkal, műfűvel berendezett akváriumban hirdette a világ egyik legnagyobb, leggazdagabb, legfejlettebb metropoliszában, hogy mit is kell tudni a szent és elidegeníthetetlen Vaterlandról.