Szpojler alert! Nem akarom lelőlni a poént, de négy év után arról írok újra a Cinken, hogy mennyire szeretném, ha újra egyesülnének az elszakított nemzetrészek, vagyis az Index és a 444.
Amióta augusztus 4-én a Német Tomi elküdte a fotót arról, ahol késsel feszegeti a táblámat a közös szerkesztőségi íróasztalunkról és bekattant, hogy tényleg visszavonhatatlanul vége, és azzal a lendülettel megírtam ezt az Index-sirató fb-posztot, soha többet nem gondoltam a Bodira, a Vaszilyre, a Gerényi-Superman-duóra vagy Schmidt Máriára. De tényleg. Azóta mégcsak nem is kattintottam olyan cikkre, aminek a címében bármelyikük szerepelt.
Azóta csakis csakis arra gondolok, hogy mi lesz a barátaimmal, illetve, hogy mi lesz az Indexszel, mármint nem azzal, amit még annak hívnak a bitorlók, hanem az igazival, bármi is legyen a neve.
Igazából máson se jár az eszem azóta. Néha úgy próbálom megközelíteni a dolgot, hogy mi reális, mi jöhet össze, néha meg úgy, hogy én mit szeretnék.
Együtt egy kurva nagy, anyahajó méretű csónakban
A folytatás egyik legnagyobb dilemmája kábé a közös szerkesztőségi felmondás pillanatában nyilvánvaló volt. Miszerint az egész csodás, felemelő akció lényege az összekapaszkodás volt, márpedig ennyi emberrel nyilvánvaló képtelenség új lapot alapítani, mert akárhogy alakuljon, akár meseszerűen, annyi della nincs a Magyar Nyelvű Univerzumban. Azt meg az első napokban egyszerűen elképzelni sem tudtam, hogy ha összejön valamennyi pénz a folytatáshoz, ki és hogyan fogja azt mondani a 80 ember minimum egyik felének, hogy bocs, de te nem férsz fel az utolsó helikopterre. Azóta eltelt némi idő és ezt most sem tudom elképzelni. Nem kell persze álnaivkodni, a 80 ember nagy része a háttérben azért nyilván kinyújtotta a csápjait, felmérendő, hogy lenne-e munka máshol, de a közös fellépés attól még közös fellépés maradt.
Az is nyilvánvaló közben, hogy ettől az első akadálytól még nem szabad és nem is fognak összecsuklani. Az Index nem hülyékből áll, ők is pontosan tudják, hogy mekkora az esély arra, hogy milliárdos nagyságrendű pénz teremjen. Ha pedig nem terem, akkor nyilván nem fogják azt mondani, hogy “van itt 273 millió, de ez nem elég a teljes stábnak, úgyhogy ennyi volt, 11 mázlista kolléga kivételével, akit felvesz a konkurencia, menjünk el mind nagyvállalati kommunikátornak meg vállalható szervezetek sajtósának.”, csak hogy megússzanak néhány kínos beszélgetést.
Mi lesz most?
Arra igazából egy pillanatig sem gondoltam, hogy az Igazi Index romjain nem épül semmi, hanem szétszélednek, vagyis pár hetes szomorkodás után a stáb kisebbik része elszerződik arra a néhány megmaradt helyre, ahol még szabadon folyik a munka és van némi pénz, a többi meg szakmát vált. Amennyire ezt kívülről meg tudom ítélni, illetve azok alapján, amit hallottam, annyi támogatási ígéret bőven érkezett, hogy a stáb vagy egy része megpróbálkozhasson valamivel.
De mi lehet ez a valami? Illetve – ez egy másik kérdés! – mi lenne a legjobb valami? Utóbbi kérdést ráadásul érdemes több részre bontani: mi lenne a legjobb folytatás
- a szerkesztőségi tagok szempontjából
- a magyar sajtószabadság és az Index-örökség szempontjából
- illetve az én személyes, totál szubjektív szempontomból.
Kezdjük az elsővel, mármint azzal, hogy mi jöhet létre az Index romjain.
Amennyire megismertem a magyar sajtópiacot meg a kezdeti lelkes olvasói-befektetői felajánlások természetét, bárhányan ígérnek most egy-öt-tíz-százmilliókat, ingyen irodát, raktárat, autót, kávét, ingyenebédet és számítógépet, az együttmaradó szerkesztőség a legeslegjobb esetben egy durván 444-méretű szerkesztőséget tudna elindítani. Ha ragaszkodnak a hagyományos értelemben vett fizikai szerkesztőség fenntartásához – amihez szerintem érdemes ragaszkodni, mert úgy sokkal jobb anyagok születnek és sokkal jobb ötletek kerülnek elő a sok IRL baromkodásból – , akkor valamivel kevesebb emberrel, ha gerillában, otthonról tolják a privát gépeiket, akkor valamivel több megmentett újságíróval. Mondjuk valami bérleményre még ekkor is szükség lenne, mert a nem újságírók nyilván nem dolgozhatnak gerilla üzemmódban, nekik kell iroda.
Ha jól dekódolom a stáb facebookos kommunikációját, akkor most talán efelé is megy a dolog.
Ez az elképzelt új lap tényleg igen sokban hasonlítana a 2013-ban létrejött 444-re. Volt indexesekből, fasza újságírókból álló, független, az egykor Index szigorú szakmai elveit valló, szabad, de a létezése első pillanatától bizonytalan anyagi helyzetben lévő újság lenne. Olyan, amelyik a régi szellemet vallaná és vállalná, de a mérete és anyagi lehetőségei miatt meg sem kísérelhetne az Index gyakorlati örökösévé válni. Vagyis fullos hírszolgáltatást nyújtva egy helyen kiszolgálni szinte minden potenciális olvasói igényt, ahogy az Index eddig tette: közölni minden fontos hírt, a legtöbbjét nemcsak kishír szinten, hanem háttérrel, értelmezve és a teljes körű maistream hírszolgáltatás mellett szórakoztatni, viccelni, fasza olvasmányokat és szubkulturális olvasni-néznivalót is kínálva.
Ugornék is a következő pontra, miszerint ez jó lenne-e a magyar sajtószabadság szempontjából.
Első látásra nyilvánvalóan igen.
Akkor, amikor a független, minőségi online hírszolgáltatás – vagyis a napi frissülésű szabad magyar sajtó – lényegében a 24.hu.-hvg.hu-444 trióra szűkült, nyilván kurva jól jönne lenne egy újabb, ráadásul magas színvonalú független sajtótermék.
Nem tudhatom, csak tippelem, hogy e pillanatban ez tenne a legjobbat a volt indexesek lelkének is. Ha kevesebben is, ha szomorú búcsúzkodások után is, de együtt mutatni meg, hogy ez a tökös gárda mit képes nulláról felépíteni. És azt is csak feltételezem, hogy e pillanatban ennek van a legnagyobb realitása.
De miért fogalmaztam úgy, hogy “első látásra”? Mert ha szempontnak ideveszem az Index-örökséget és újra belegondolok a sajtószabadság-témába, akkor már nem annyira egyértelmű, hogy egy mondjuk 31 emberrel elinduló poszt-Index lenne a legjobb megoldás.
Ebben az esetben ugyanis tartós űr maradna a régi Index helyén. Amennyiben esély sem lenne arra, hogy a kicsi és közepes méretű szabad szerkesztőségeken túl belátható időn belül létrejöjjön egy olyan nagyobb versenyző, aki már csak a mérete miatt, illetve a minősége révén fullos szolgáltatást tudna nyújtani a valódi hírekre vágyó magyarok néhány milliós tömegének.
(Megtévesztő lehet esetleg, hogy a 24.hu olvasottsága az Index szétesése előtti időkben nem is volt olyan nagyon sokkal kisebb az övéknél. De a 24 – hiába van tele baromi jó újságírókkal és közöl egy csomó szuper cikket és hiába szabad sajtó legnagyobb méretű bástyája e pillanatban – egészen más utat követ. Az Index és a 444 a tényfeltárások, elemzések, fasza riportok és hasonlók mellett és mindig is közölt egy rakás vicces hülyeséget, érdekes állatos nemhírt, fura videót és a komolykodóbb olvasók által hagyományos utált bizarr bulvárérdekességet. Néha egészen sok ilyesmit. De kizárólag olyan alapon, hogy azok valamiért személyesen megtetszettek valakinek vagy megnevetteték/felháborították a szerkesztőséget. A 24 olvasottságát viszont nem kis részben köszönheti a tudatosan, ipari mennyiségben kitermelt és fizetett fb-ajánlókban a nagyközönségre zúdított, “Nézd, milyen édeset posztolt Dundika fodrászának a szomszédja” típusú érdektelen, bálás bulvárszemétnek. Gondolom ezért lehet az, hogy hiába jönnek le náluk minden nap minőségi szerzők remek írásai, én személyesen még sosem hallottam hús-vér embert önmagát szenvedélyes 24.hu-olvasóként definiálni, ellentétben az Indexszel, a 444-gyel vagy a HVG-vel, pedig utóbbiak is gyakran szoktak áldozni a PI-Isten legsötétebb oldalának.)
De térjünk vissza a témához, mert nem a 24-ről akartam írni.
Ott tartottam, hogy egy magasabb szempontból azért nem ideális, csak jó megoldás lenne egy kis-közepes méretű, független poszt-Index létrejötte, mert azzal ugyanúgy megmaradna az Index felrobbanása után maradt sajtópiaci űr.
Na de akkor mi lenne az ideális megoldás? Ezen a ponton engedném szabadjára a legszemélyesebb érzelmeimet.
A legjobb elképzelhető dolog, ami egyszerre tenne boldoggá engem, és szerintem az elárvult indexeseket is, és hozhatna létre egy megfelelő méretű, szuper minőségű és anyagilag is menedzselhető szabad sajtóterméket, szerintem valamiféle posztindexesek-444 kooperáció lenne. Vagyis a mostani 444 és reálisan nézve kábé 30 Index-árva egyesülése egy szerkesztőségben.
Olyan sok a nyilvánvaló, kapásból felkozható gyakorlati ellenérv, hogy kezdeném a pozitvumokkal, vagyis azzal, hogy miért tartanám ezt az elképzelhető legjobb ötletnek, a saját önző érzelmi szempontjaimon túl (= újra gyakran láthatnám egy csomó barátomat és együtt dolgozhatnék velük egy olyan lapon, ami novemberre jobb lehetne, mint külön-külön a 444 vagy a Posztindex valaha) az indexesek szempontjából is. Utána természetesen fel fogom sorolni az összes félelmemet és ellenérvemet is.
+
Ha van választási lehetőség, szerintem alapvetően inkább olyan posztindexet van értelme csinálni, amiben van perspektíva a pillanatnyi életharcon, a 2020-21-es szezon túlélésén túl is. Ami olyan szerkesztőség, olyan munkahely, ami jó eséllyel működni fog évek múlva is, benne van a növekedés esélye és azzal kecsegtet, hogy ha AZ az Index nem is lesz többé soha, egy ugyanolyan elvek alapján működő és hasonló funkciót betöltő hasonló esetleg igen.
A 444-et gyakorlatilag 100 százalékban az akkori szerkesztőségből távozó indexesek alapították, az Index alapítójának vezetésével. Azóta sem lett persze belőle az Új Index, hiszen egyrészt létezett még a régi, másrészt az anyagi lehetőségei és az ebből fakadó mérete ezt nem engedték meg. De ha szabadon álmodom, és elképzelek egy olyan új szerkesztőséget, amiben a mostani 444-esek mellett ott ül ugyanannyi posztindexes, akkor az egy olyan csapat, ami bármire képes lehet. Például belenőni a meghalt Index kabátjába. Jó minőségben, szórakoztatóan számolni be mindenről. Mármint tényleg MINDENRŐL. A mindenkori hatalom megkerülhetetlen elszámoltatójának lenni és közben önfeledten hülyéskedni. Ennek a két csapatnak nem kéne átmeneti összeszokó időszak, nem kéne semmit magyarázni, mert egy nyelvet beszélünk és 73 százalékunk a gyakorlatban is sokat dolgozott együtt. 60 elképzelt emberrel tényleg akármit meg lehetne csinálni.
Szerintem irtó fontos, hogy ez a felállás konkrétan több évnyi tök felesleges ügyrendi küszködést spórolna meg a nemrég távozott indexeseknek. UP a magyar internet bizonyítottan legsikeresebb hírlapalapítója. Miután felmondott az Indexnél, még neki is két évébe került összehoznia a 444 elindulását és további 5-7 évbe, hogy azt mondhassa, a cucc az ellenséges álpiaci környezet, a politikai szemétkedés és minden más ellenére képes elketyegni a saját lábán. Pedig ő feleannyi emberrel kezdte, mint amekkora stábot beleképzelek a Posztindex lehetőségeibe. Az indexesek rengeteg szopást úsznának meg, ha olyannal állnának össze, aki pontosan ugyanazokat élte végig 2013 óta, ami rájuk vár. Ráadáasul az igazi lényeget tekintve pont olyan, mint ők. Ez azzal együtt is igaz, hogy mivel Up annak idején nem ilyen hatalmas dráma keretében állt fel, a közösségi felháborodás és adakozókedv most nyilván sokkal nagyobb, mint a 444 alapításakor volt.
Egy ilyen egyesülés egyik fő akadálya első blikkre a finanszírozás lehet. De éppen most, amikor úgy tűnik, hogy a független sajtót olvasó magyarok megértették, hogy a dolog alapvetően úgyis csak előfizetéses-támogatói rendszerben tud működni, a pénz annak ellenére nem tűnik akkora problémának, hogy a 444-nek sincs sok belőle és a cég józanul mérlegelve gondolom képtelen lenne csak úgy mellényzsebből felvenni mondjuk 30 új embert. Egy potens méretű, 60 fős szerkesztőséggel, 90 százalékban az egykori és jelenlegi indexesek krémjével dolgozó szabad újságnál vonzóbbat elképzelni sem tudok közösségi finanszírozási szempontból. Az olvasói szeretik a 444-et és az elmúlt pár napban bizonyították, hogy még nem 100 százalékosan világos tervekre is hajlandók magyar szinten komoly összegeket adni nekünk. Az olvasók még sokkal nagyobb tömegei szeretik az Indexet. E két forrást egyesítve – és az átfedésekkel is számolva – én most már kifejezetten optimista vagyok. Erre a várható támogatásra ugyanis a 444 sokkal nyugodtabban kockáztathatná most be, hogy kapásból felvesz annyi embert, ahányat amúgy persze nem vehetne fel, ha konzervatív óvatossággal gondolkozna.
De mindezt én szeretném. Mi van, ha a 444 vezetői nem annyira? Releváns kérdés, de UP Klubrádiós interjújából, amit a Pálinkásnak adott – a klasszikus nyökögéseket bél- vagy madárjós módjára értelmezve – én azt szűrtem le, hogy ő is együttműködéspárti.
A közös szerkesztőségnek a poisztindexesek szempontjából még egy nagy előnye lenne: hogy némi túlzással azonnal folytathatnák benne a munkát. Nem kéne értékes hónapokat elbaszniuk – közben veszni hagyni a demokratikus nyilvánosság felháborodásából eredő adakozási hullámot – az új rendszer felállítására, hanem beleülhetnének egy működőbe.
–
Az álmomnak persze szinte felsorolhatatlanul sok buktatója is van. Kezdve azzal, hogy minimum kérdés, hogy az indexesek is azt szeretnék-e, amit én. Teljesen természetes, ha azt érzik, hogy ezt együtt, önállóan kell megcsinálniuk. Fordított helyzetben talán én is ezt érezném. A nulláról történő lapalapításnak óriási vonzereje van. Szédítő lehet elolvasni a feltételezésem szerint folyamatosan áradó felajánlásokat. Ők még nem tapasztalták meg, hogy ezek bármennyire konkrétak és komolyan gondoltak, csak kicsiny töredékükből lesz átutalás. Mennyivel menőbbnek hangzik bemutatni a féreg, ostoba hatalomnak és nulláról, sajátból megcsinálni a Lapot, mint társulni egy létezővel.
Az álmom ellen szólnak az egók is. Azok az indexesek, akik már nem dolgoztak együtt Uj Péterrel és az elmúlt években talán sokszor – és joggal – ki is akadtak egyes nyilatkozatain, amikben lényegében arra utalgatott, hogy az Index igazából már a NER része lett, nem tuti, hogy ilyesmiről álmodoznak. Bár az is igaz, hogy a most megtörtént események fényében azért sokkal jobban látszik, hogy UP nem rosszindulatú volt, hanem – sajnos – korán és józanul felmérte, hogy mivel jár ez a túlbonyolított cégstruktúra, ami meg érzéketlen beszólásnak hathatott a szövegeiben, az inkább a fájdalom volt, csak ő legendásan képtelen szokásos módon kifejezni az érzelmeit. Bár az Index-szerkesztőség mostani felállásakor írt nagy, meghökkentően érzelmes publicisztikáját olvasva talán a legszkeptikusabbak is felfogták, hogy miről volt szó végig.
Egy elképzelt egyesülés nyilván rosszul jönne az Index-csapat azon vezetőinek és újságíróinak, akik esetleg azt gondolják, hogy egy közös szerkesztőségben nem őrizhetnék meg a mostani – persze csak elméleti – pozíciójukat, míg egy önálló projektben, kezdetben legalábbis, annál inkább.
Persze az is simán lehet, hogy a 444-szerkesztőségben sem lenne osztatlanul népszerű az egyesülés. Én semmit sem szeretnék jobban, de őszintén szólva fingom sincs, hogy hányan gondolkoznak hozzám hasonlóan. Csak tippelem, hogy a jelentős többség. Az is igaz persze, hogy a 444 eleve arra alakult, hogy ideális esetben az összes indexest “kimentse” a hatalom csáprágói közül, de azóta eltelt jó sok idő és a megszokás nagy úr lehet ebben is.
Az indesek joggal mondhatják azt is, hogy az olvasók és potenciális támogatók, akik most fűt-fát-tíz- és százmilliókat ígérnek nekik, azok az önálló, fullos poszt-Index-projektre adnának támogatást, nem arra, hogy tömegesen belépjenek egy másik újsághoz. Ezek az emberek vajon ugyanilyen szívesen adakoznának az indexizált 444-nek is? Tök releváns kérdés!
És ha a csapat egyik fele belépne a 444-hez a másik meg próbálna egyben maradni és pénzt gyűjteni, akkor mi lenne?
Ez se könnyű kérdés és nem is tudom rá a választ. Vagy ha a 80 exindexes egy álmombéli fordulattal egységesen azt mondaná, hogy igen, mennénk egyesülni, akkor ki és hogyan mondaná meg 40-50 embernek, hogy köszi, de te ezért vagy azért nem férsz bele? (Más kérdés, hogy az ilyen kínos pillanatokat IMHO amúgy sem úszhatnák meg, önálló megoldás esetén sem.)
Amit biztosan tudok, az az, hogy én milyen Index-jövőnek örülnék a legjobban.
Ha józanul ránézünk a helyzetre és figyelembe vesszük az általam eddig felhozott szempontokat, meg olyanokat, amik most eszembe se jutottak, akkor valószínűleg arra jut az ember, hogy az egyesülés kizárt, az gyakorlati képtelenség.
De ez pont nem az a helyzet, amikor kizárólag a hagyományos értelemben vett józanság számít. Az indexesek pár hete meghúztak már egy olyan lépést, amire szinte senki sem számított. (Én mondjuk pont biztos voltam benne, hogy ha úgy alakul, ezt fogják csinálni, ez is igaz.) Minden túlzás nélkül életem egyik legboldogabb napja lenne, ha kiderülne, hogy megint meglepnek mindenkit és az álmom valóra válik. Őszintén szólva azért engem is meglepne a dolog. Az esélyt erre az is csökkenti persze, hogy fogalmam sincs, hogy áll a szervezkedéssel az indexes csapat. Amint elindítanak egy bármilyen kiadványt és/vagy konkrét pénzgyűjtést, az elszakított nemzetrészek újraegyesítésének esélye még a mostaninak a töredékére zuhan. Adott esetben hiába látják be sokan pár hónap múlva akár szt is, hogy így lett volna jobb csinálni, addigra rég elillan a momentum (nem szándékos szóvicc!).
Terveztem még valami lezárást, de a felkiáltójeles “‘szóvicc!”-nél jobb úgysem lesz, így abba is hagyom, ennyit szerettem volna elsóhajtozni.