Kell-e nekünk Paks 2? – ez volt a címe az Átlátszó.hu által a Müszibe szervezett beszélgetésnek, ami információhiányos kényszerből végül arról szólt, hogy minek is kéne a közbeszéd részének lennie.
A beszélgetést rövid helyzetfelvázolással kezdő Aszódi Attila (Dr., BME Nukleáris Technikai Intézet) rögtön meg is válaszolta a kérdést, miszerint igen, szükség van Paks 2-re. Ezután szép lassan kialakult egy érezhető ellentét közte és a másik három előadó között, akik Perger András (Energiaklub), Jenei András (Méltányosság Politikaelemző Központ) és Sarkadi Nagy Márton (atlatszo.hu) voltak. Nekik alapvetően az volt a koncepciójuk – a beszélgetés egészét tekintve némiképp egyoldalúan, de érthetően -, hogy a Pakssal kapcsolatos transzparencia teljes hiánya végső soron csak a korrupciót erősíti, kérdéseiket rendre ehhez a meggyőződésükhöz kötötték. Aszódi ezekre eleinte bumfurdi módon reagált, számon kérte például a többieken, hogy miért mindig az MVM-et vegzálják ilyesmi kérdésekkel, és nem mondjuk az E.on-t? 😮
Ezután a kerekasztal-beszélgetés nagyjából úgy festett, hogy Aszódi szakmailag vázolta a helyzetet, közben pedig igyekezett válaszolgatni a többieknek a transzparenciát és főleg annak a hiányát firtató, külföldi párhuzamokkal megtámogatott kérdéseikre. Először azonban nézzük azt, hogy a dolog szakmai oldaláról mit tudhattunk meg tőle:
– az országban felhasznált villamos energiának jelenleg 30%-a import, ennél semelyik országban se magasabb az EU-n belül (lsd: mavir.hu)
– a paksi bővítésről szóló megállapodás egy tízéves energetikai program fejleménye, nem a semmiből jött
– csomó olyan dolog van egy ilyen megállapodásban, amit nem lehet nyilvánossá tenni, mert az energiapiacon ugyanúgy verseny van, csak nem cégek, hanem országok között
– öt gyártó van a világon, akik a paksi bővítést elvileg meg tudnák csinálni, ebből kettő alapból nem végez ekkora volumenű munkákat, az amerikaiak és a franciák pedig az oroszokkal ellentétben nem tudják biztosítani a hozzá szükséges forrásokat
– jelen piaci viszonyok között ilyen hosszú távú befektetésre nem vállalkozik senki, tehát piaci forrásból nem megvalósítható, így az államnak kell magára vállalnia
– a jelenleg ismert keretösszeg reális számnak tűnik a nemzetközi adatokhoz képest, de nyilván többet kéne tudni
A félidő magasságában az egyik nyilvánosságot forszírozó kérdésre válaszolva rámutatott a 2-3 tucatnyi egybegyűltre, hogy ennél még azért ő is több érdeklődőre számított, és hogy számára úgy tűnik, az embereket nem érdekli igazán ez a téma. Oké, tényleg nem voltak többen, de ez érthető is, hiszen ahogy egyik jelenlévő is summázta, „a nagy büdös semmiről vitatkozunk itt." :/
A beszélgetés végére arról mindenesetre konszenzus született az előadók között, hogy akármi is legyen a megállapodásban, ezt nagyon nem így kellett volna kommunikálni. A legfontosabb gondolat Jenei Andrásnak hagyta el a száját. Mondván, azzal, hogy a kormány ennyire minimalizálta a megismerhető információkat Pakssal kapcsolatban, magát is bezárta egy dobozba, hiszen érvek és adatok nélkül magát sem tudja megvédeni. Legalább valami absztraktot vagy vázlatos esettanulmányt mutathatnának. És hát tényleg ez a legrosszabb az egészben. Ahogy Sarkadi említette a beszélgetés egy korábbi pontján, a titkosítással összefüggő nemzetbiztonsági okokból nem lehet a pénzügyi vonatkozásokat teljes egészében elzárni a közvélemény elől. Egyrészt jogunk van tudni, mivel adósítanak el minket, másrészt a projektben részt nem vevő szakemberek is csak konkrétumok alapján tudnak bármit mondani.
Ha ez az információs vákuum mégis van, akkor szakmai vagy bármilyen vita híján csak az elfogadás, az érdektelenség vagy a szintén vitaképtelen, konok ellenállás maradnak meg lehetséges hozzáállási formáknak. 🙁