Fém a fán: Milánóba mennek a világszínvonalú magyar dizájnbútorok

Kiss Dávid kipróbálta, milyen az, amikor egy fabútorra fémet enged. Az eredmény annyira fantasztikus lett, hogy meghívták a világ egyik legrangosabb bútorkiállítására, Milánóba. Megnéztük, hogyan készülnek a szuper dizájnbútorok egy szentendrei műhelyben.

Csütörtök van. Kiss Dávid pár perccel 3 óra előtt ideges. A különböző asztalosoktól rendelt különböző bútorok különböző módon térnek el az eredeti tervektől, az egyiken nem olyan a levágás, ahogy kellene, a másikon csapok helyett facsavarokkal illesztették össze az elemeket. A szentendrei BZ-ART öntödében nemsokára vége a munkának, és az ott dolgozóknak túlórázniuk kell, hogy kiöntsék a Thebakker bútorait. Az öntöde főnöke most tanul vezetni, együtt nézzük, ahogy óvatosan kihajt a kapun, és elmegy egy ismeretlen helyre.

Kiss ideges, de nem mutatja ki, az utolsó pillanatig javítja a bútorokat, vés, kalapál, csiszol, nagyflexre való lapot tesz a kisflexre, végigsimogatja az illesztéseket, vár. Vele együtt várunk mi is, örökké hálás vagyok annak, hogy egy munkanapot szabad levegőn, napsütésben tölthetek Szentendrén egy öntöde udvarán, miközben hat macska kerülget minket addig, amíg meg nem szokják a látványunkat. Dávid bízik benne, hogy ha egyszer elkezdik önteni a bútorokat, pillanatok alatt meglesznek vele, de az öntödében még az előző munkákat készítik. Holnap nem lehet önteni, mert az Elmű kikapcsolja az áramot. Jövő héten pedig Dávidnak indulnia kell a milánói Salona del Mobile bútorexpo kifejezetten fiatal tehetségeket válogató kiállítására, hogy keddre (azaz a poszt élesítésének napjára) odaérjen.

A Thebakker bútorait látva nem értem, miért csak egy budapesti szórakozóhelyen lehet őket megtalálni. Kiss Dávid a Castwood (Öntöttfa) fantázianevű sorozatában olyan bárszékeket készített a belvárosi Fekete Kutya kocsmának, aminek az alapjait kőművespallók adták, somópontjait pedig fémből öntötte ki. Ettől a székek kapnak negyven kilónyi pluszsúlyt, és egy olyan kinézetet, amitől az ember egész álló nap csak simogatná őket.

Az öntés véletlenszerű mintákat hagy a sarkoknál, én Gyűrűk urát láttam bele, NAK vikingrúnákat, Dávidnak egyszerűen csak tetszik. Akkor szeretett bele a fémöntésbe, amikor a formatervező szakon diplomamunkának egy hasonló eljárással készült hokedlit adott le. Egyszer meglátta az olvadt fémet, ami azóta nem ereszti. Bal oldalon a szék, amit a Fekete Kutyának készített, jobbra a szék, amit önteni készül.

Akkor minden egyes fázist a saját kezével végzett. Ő maga csiszolta és illesztette össze a deszkákat, mert a hivatásos asztalosok nem szeretnek használt fával dolgozni, szög megy bele, tönkrevágja a gyalut, egy egyszerű munkából hirtelen milliós hibaköltség tud kialakulni. Otthon maga olvasztotta a zamakot (más néven spiátert), a cink-magnézium ötvözetet azért válaszotta, mert alacsony az olvadáspontja, könyen lehet kezelni. Azt nem mondta, hogy azért is, mert iszonyatosan jól néz ki, ha megolvad, ezt mi csak később tudjuk meg.

A zamakot mindenféle fémhulladékből öntötte, az IKEA-bútorokhoz csomagolt csavarok között is van, ami ilyen anyagból készült, nekünk foglalatokat mutogat. A mostani munkához hatalmas, hivatalosan öntött darabokban hozza a zamakot, amik úgy néznek ki, mintha kifejezetten a T-1000-snek készült óriásmüzliszeletek lennének. Attila, az egyik öntödei szaki nagy érdeklődéssel nézi a nagy öntvényeket, mert saját bevallása szerint „harminc éve csinálja ezt a szart, de még sose látott ilyet". Ugyanez az Attila lesz, aki később megkérdezi, lehet-e ezeket a darabokat törni. Dávid szerényen azt válaszolja, hogy ő otthon vágta. Attila erre megfog egy síndarabot, ráfekteti 45 fokban a zamakot, majd egy hatalmas pöröllyel rácsap egyet, amitől úgy törik, mint egy Kit-Kat Chunky. A belseje gyönyörű, kristályos, csillog, beleharapnék, ha nem bánná több fogam is.

Dávid úgy használja az összes szerszámát, mintha a saját bölcsőjét is ő flexelte volna simára, ez nekünk, belvárosi liberálisoknak legalább olyan megdöbbentő látvány, mintha stabilan négy centivel a föld felett levitálna. Amikor rákérdezünk, honnan szerezte a gyakorlati tudását egy bútor eszkábálásához, csak annyit mond, sok a szaki ismerőse, és mindig ott van a Youtube. Értem, mire gondol, apám pár éve úgy oltotta a telkükön a barackfát, hogy előtte megnézett róla egy videót a neten.

Netes videóról jut eszembe, hogy Dávid az egyik szereplő ebben a klasszikus indexes Milyen Feri? -videóban:

Amikor rákérdeztem a videóra, annyit mondott, hogy hát igen, ilyen is volt. Többet nem kérdezek rá. Az autodidakta tanulásról még mesél egy kicsit, nyaranta járt kőfaragótáborba, ahol semmi más nem várt rá nap mint nap, mint "a nagyflex meg a kő”.

Közben az öntödében még mindig nem kezdik el a zamak melegítését, de szólnak, hogy ha kíváncsiak vagyunk egy öntésre, meg lehet nézni. Még szép, hogy kíváncsiak vagyunk. Forró fémhez egyszer volt szerencsém, amikor a rokonom becsempészett az újvárosi Vasműbe valamikor régen, láttam folyó acélt, ami életem top 5 mezmerizáló pillanatai között van. Bemegyünk a szentendrei öntödébe, amiben első pillanatra hatalmas káosz és kupleráj van, a második pillantásra viszont azonnal észre lehet venni a katonás rendet és a már-már precíz szerszámkiosztást. Egy polcról csak szorítók lógnak, egy kupacban a földön csak gyertyatartók, egy szekrény tetején egy Nagy Imre-fejet látunk, vagy legalábbis egy olyan szobrot, ami nagyon hasonlít Nagy Imrére. Mindent vastagon belep a por, a hifi egy merő kosz, kivéve a kijelzőjét, ami most azt mutatja, hogy 103,3.

Nem tudom, mióta létezik ez az öntöde, de munkát legalább öt évtizede végezhetnek itt. Csak saccolok, mert a Főnököt, egy alacsony, ősz, pluszhatvanas férfit nem merek kérdezgetni részletekről, egyrészt azért, mert folyamatosan komoly koncentrációval dolgozik, másrészt azért, mert ő is olyan szaki, akinek a szájából a nap folyamán elhangzanak a majomgeci és a mamutfityma szavak, de végig magázza a beosztottjait. És tényleg most tanul vezetni, bár először azt hisszük, hogy viccel.

De minket nem egy öntés érdekel, hanem az öntés. Dávid az udvaron kijavított mindent a bútorokon, amiket az asztalosok rosszul készítettek el a pontos tervei ellenére, és elkezdi előkészíteni az egyik bárszéket öntésre, ráteszi egy külön erre a célra készített hegesztett lapra, aztán körberakja a sarkokat a saját készítési idomaival, majd elkezdi rácsavarozni a szorítókat. Saját tapasztalatai szerint a zamak úgy működik, mint a víz, folyik, amerre tud, kicsöpög a lyukakon, behatol a résekbe, megy a maga útján, úgyhogy biztosra megy, minden lehetséges ponton összeszorítja az idomokat, majd a réseket kinyomja sziloplaszttal. A zamakot már berakták a kemencébe, de az istennek sem akar időben megolvadni. Csak egy kicsivel később.

Az olvadt zamak pontosan úgy néz ki, mintha valaki levest főzött volna azokból a teljesen funkció nélküli ezüstszínű gyöngyökből, amikkel vidéki cukrászdák díszítik a tortáikat. Igen, ez már a második alkalom a cikkben, hogy fémet akartam enni, sajnálom, én egy ilyen bélpoklos ember vagyok, és hetek óta fogyókúrázom. Szóval az olvadt fém egyáltalán nem úgy néz ki, mint ami ha belenyúlnék, meggyújtaná az egész alkaromat, inkább olyan, mintha folyékony alufólia lenne, amibe csak bele kellene mártani a csomagolni való fasírtot, és már mehetne is a gyerek hátizsákjába. Nincsen gyerekem, de úgy képzelem, hogy amint lesz, egész életemben már csak fasírtot fogok csomagolni. Szóval a zamak ugyanannyira hipnotikus, mint a forró acél, főleg, mert hiába próbálom itt ilyen egyszerű használati tárgyakhoz hasonlítani, valójában idegen anyagnak tűnik, és itt az idegen alatt nem azt értem, hogy nincs vízuma, hanem hogy egy üstökös szórta le magával a bolygónkon kívül.

A fa pedig lángol, füstöl, valószínűleg hörög is, de messze vagyunk ahhoz, hogy ezt halljuk. Az öntödések elkezdenek kicsit pánikolni, mert a zamak úgy bugyog, mint az én másnaposan sütött tükörtojásom, ami alá túl sok kacsazsírt tettem. A Főnök elkezdi hajtogatni, hogy nedves volt a fa, mert csak akkor történik ilyesmi, Dávid, aki közben már teljes harci díszben és hőálló kesztyűben segít az öntésnél, csak azt mondja, hűteni kell. Úgyhogy a következő saroknál már odaáll egy kanna vízzel, és hűti az idomokat, közben a zamak néha kifröccsen a padlóra, ilyenkor Attila belemarkol a közeli homokkupacba és úgy dobálja, mintha nem lenne holnap, és még ma az összes homokot el kellene dobálnia.

Néha a lángok nagyobbak, a füst sűrűbb, a döngölt padlón összeér és sistereg a víz és a lefolyt fém, és lassan, biztosan, meglepően flottul elkészül a szék öntése. Olyan szag van, mintha felgyulladt volna a karácsonyfa, egyre több a pernye a levegőben, eszembe jut az, amiről egyszer Orosz Péterrel beszéltünk, hogy a legjobb hajformázó a por, mert mintha brillantinnal lőtték volna be a frizurámat.

Az udvaron Dávid elkezdi lefejteni a szorítókat, ami visszafele sokkal gyorsabban halad, lefeszegeti az idomokat, és ott áll előttünk a kész szék, ami így néz ki:

És így:

Közelebbről pedig így:

Még rajta vannak a sziloplaszt csíkjai, ezeket még le lehet szedni, a fekete foltok azok, ahol a csersav kicsapódott a fán. Dávidnak nagyon tetszik. Többször is magyarázta nekünk, de azt hiszem, inkább magának, hogy amit csinál, az egyáltalán nem egy precíz tudomány, annyi, de tényleg annyi dolog van benne, ami tönkremehet, nem működhet, elbaszódhat, és annyi szöszmötölés előtt itt van végre előtte a szék, amit kitalált magának és megvalósított másokkal. Még szintre lecsiszolja a kiálló fémréteget, és készen van vele. Lesz mit vinnie Milánóba.

NAKkal készítettünk egy videót is:

A Thebakker bútorait és egyéb munkáit meg tudjátok nézni helyszínen, a Fekete Kutyában és a manufaktúra honlapján.

Képek: NAK/cink.hu