Ezeket a sorokat egy piros övesbagoly (Catocala nupta) alatt írom. Fent ül a plafonon. Akkora, mint egy kisebb énekesmadár.
Ezeket a sorokat egy piros övesbagoly (Catocala nupta) alatt írom. Fent ül a plafonon. Akkora, mint egy kisebb énekesmadár.
Csodálatos lenne persze – mindössze egy szóköz odébbhelyezésébe telne –, ha egy bő nadrágát piros derékszíjjal magára erősítő ragadozómadárról lenne szó, de az óriási lepke is elég zoológiai izgalom egy ilyen fülledt nyári délutánon.
A bagolylepkefélék családjába tartozó rovar az egyik legnagyobb éjjeli lepke Magyarországon, ha jól tudom, csak a halálfejes lepke (Acherontia atropos) nő nagyobbra.
Cikkcakkos elülső szárnya tökéletes kamuflázs, de ha repül, és kivillantja drámaian piros-fekete hátulsó szárnyát, rögtön érthető, miért hívják angolul red underwingnek, azaz piros hátulsó szárnynak. A hirtelen villantás a nappali túlélést szolgálja: ha egy madár megzavarja, a láthatatlan lepkéből hirtelen vörös villanás lesz, ami ugyanilyen hirtelen el is tud tűnni. És ha utána is kap a madár, jó eséllyel csak a hátulsó szárnyát szakítja el, amit túl tud élni.
Éjszakára szofisztikáltabb eszközzel készül: timpanikus szervével képes az ultrahanggal vadászó denevérek adását zavarni.
A lepke ilyenkor nyáron, júliustól októberig repül, érdemes figyelni rá, mert nagyon szép. Budapesten évente általában egyet szoktam látni.
Fotók: Nagy Attila