Mi a közös Orbán Viktor luftot rúgó sasában és kormányának tagjaiban? Mindnyájan Baskerville-lel szedett feliratok mögött állnak. A 18. századból származó angol betűkészletnek van egy különös tulajdonsága: jobban elhisszük, ami ezzel van írva.
Mi a közös Orbán Viktor luftot rúgó sasában és kormányának tagjaiban? Mindnyájan Baskerville-lel szedett feliratok mögött állnak. A 18. századból származó angol betűkészletnek van egy különös tulajdonsága: jobban elhisszük, ami ezzel van írva.
A magyar kormány eleget tett kötelességének
Errol Morris, a híres amerikai dokumentumfilm-készítő végzett egy érdekes kísérletet tavalyelőtt nyáron. Arra kérte blogjának olvasóit, hogy olvassanak el egy állítást bolygónk jövőjével kapcsolatban, majd jelöljék meg, hogy egyetértenek-e vele. Azt már nem írta oda Morris, hogy volt egy csíny a kérdésben: az állítás hat betűtípusból véletlenszerűen választva jelent meg a blogon.
Morris arra volt kíváncsi, befolyásolja-e egy üzenet befogadását a szedéséhez használt betűkészlet. Különösen azt, hogy egyetértünk-e az üzenettel, igaznak, hitelesnek tartjuk-e. Jól ismert betűk, Baskerville, Comic Sans, Computer Modern, Georgia, Helvetica és Trebuchet közül válogatott, ezek így néznek ki:
45 ezer olvasó küldte be válaszát, az eredmények statisztikai elemzése meglepő eredménnyel zárult. Az egyik betűkészlet jelentősen kilógott a többi közül: a Baskerville-lel szedett üzenettel a válaszadók hajlamosak voltak jobban egyetérteni, kevésbé egyet nem érteni.
A különbség 1,5%. Talán kevésnek tűnik, de gondoljunk csak arra, hogy a Fidesz kevesebbel veszítette el a 2002-es országgyűlési választásokat.
Sírkőtől a sasig, 100 év szünettel
Valószínűleg mindnyájan láttunk már Baskerville-lel írt szöveget, ha máshol nem, a Word betűtípus-választójában. A betűkészlet minden számítógépen rajta van, a tipográfiában járatlan szemlélő könnyen azt gondolhatja, ez is csak valami gagyi, mint a trafikokhoz használt ingyenes hobbifont. Nem véletlenül írta Szily László a műelemzésében, hogy „szövegszerkesztő programból átemelt ingyenes betűtípus” – a Baskerville valóban az, de az Ariallal és a Comic Sans-nal ellentétben nem ócska fércmunka, hanem egy 18. századi, önképzett angol zseni évszázadokat túlélő alkotása.
John Baskerville dúsgazdag üzletember volt, Birmingham mellett élt pompás kastélyban. Vagyonát azzal szerezte, hogy a japán dísztárgyakon és bútorokon alkalmazott lakkozási technikát ültette át európai tárgyakra (a dekupázsra hasonlít ez, angolul úgy hívják, hogy japanning). A tipográfia és a kalligráfia már jóval azelőtt érdekelte, hogy meggazdagodott. A birminghami városi múzeumban fennmaradt Baskerville egy korai sírkőhirdetése, amelynek második sorában könnyen felismerhetők a modern betűkészlet hajszálvékony vonalai:
Rögtön itt a náci emlékmű tipográfiájában az első csavar: a ma szövegszerkesztő programból ismert betűtípus 18. századi angol sírkövekről származik. Egyáltalán nem ördögtől való a giccses náci sas elé ezzel vésni a betűket. Bár a mai szemnek tényleg elég furcsa így, kőbe vésve, közelebb áll ez eredeti felhasználásához, mint papírra nyomva.
Baskerville rengeteg pénzét könyvek magánkiadására költötte. Mindent ő csinált: betűket tervezett és öntött, nyomdát épített. Amilyen sikeres volt a lakktechnikával, annyira nem ment neki a könyvbiznisz. Minden munkáján hatalmas összegeket veszített. Egy idő után szeretett volna megszabadulni betűöntödéjétől és nyomdájától, de senkinek nem kellett.
Kortársainak ráadásul elég rossz véleményük volt róla. Modoráért, ateizmusáért, öltözködéséért, alacsony származású feleségéért, mindenért támadták – többek között betűiért is. Kevés támogatójának egyike a híres feltaláló, Benjamin Franklin volt, Amerika egyik alapító atyja, aki szellemes trükkel szedte rá Baskerville betűinek egyik kritikusát.
A Franklin levelezéséből fennmaradt anekdota szerint a kritikus fizikai fájdalomra panaszkodott Baskerville betűinek olvasásakor, aránytalannak tartotta őket, szárainak vékonyságát kárhoztatta. Problémáit be is mutatta a Franklin által szolgáltatott mintán, majd miután kipanaszkodta magát, a ravasz feltaláló felfedte, hogy nem is Baskerville betűit nézik, hanem a többek között a kritikus saját könyvének szedéséhez használt betűket, William Caslon munkáját.
Baskerville halála után házvezetőnőjéből lett felesége, Sarah Eaves örökölte a villát. Neve ismerősen csenghet: róla nevezte el Zuzana Licko 1996-ban a Baskerville módosításával tervezett betűkészletét, a Mrs Eavest, amelyet egy időben rengetegen használtak. Nem sokkal azután, hogy 1788-ban felesége is meghalt, a nagy ház leégett, Baskerville ólombetűi pedig vagy 100 évre eltűntek. Bruce Rogers amerikai tipográfus hozta vissza őket a mindennapi használatba a 20. század elején, mára különböző variánsait alapból telepítik számítógépek milliárdjaira.
A hatalom betűi
Klasszikus szépségével, eleganciájával, harmóniájával a Baskerville-lel szedett szöveg komolynak, fontosnak és hitelesnek tűnik. Ezt használja ki a kormány, amikor Baskerville-lel gravíroztatja Lázár János pulpitusára, hogy miniszterelnökség, Orbán Viktor pedig ezzel íratja megszállottságának emlékművére, hogy emlékmű.
Persze a csupa nagybetűvel szedés nem tesz jót a Baskerville eleganciájának. Nézzük csak meg újra Baskerville régi sírkövét, messze a legbénább rész az alsó sor:
A fene tudja, hogy a hatalom részéről mindez tudatos döntés-e, vagy esetlegesen alakult így, bár a Baskerville biztosította 1,5%-os előnyről beszámoló kétrészes cikk a New York Timesban jelent meg. Talán nem kerülte el a figyelmüket – különösen annak fényében, hogy mennyire meghatározó esemény volt a modern Fidesz teratogenezisében a 0,98%-kal elveszített 2002-es választás.
Tény, hogy a magyar politikai mezőnyben messze a Fidesz alkalmazza a leghatékonyabban a tipográfia és a grafikai tervezés eszközeit, bár ez csak részben minősíti őket. Nagy szerepe van az ezekre vak ellenzéknek – két szó: Demokratikus Koalíció –, amely megengedi nekik, hogy ők legyenek a tipográfia és a grafikai tervezés félszemű királyai. Megoldásaik nem szofisztikáltságukról vagy rafinériájukról híresek:
Lázár János és Fazekas miniszter mögött a falon a Magyarország kormánya felirat Trajan betűkkel készült. A betűkészletet Carol Twombly tervezte 1989-ben, Traianus császár 113-ban épült győzelmi oszlopának betűi nyomán. A Római Birodalom hatalmának fénykorát idéző betűket azóta agyba-főbe használják a politikusok és a filmdrámák posztereinek tervezői.
Ahogy a mindennapi reklámok nyelvében is megjelenik az árleszállítás helyett a rezsicsökkentés, ahogy emberek irónia nélkül érdeklődnek, hogy merre található a legközelebbi nemzeti dohánybolt, úgy valószínűleg a Baskerville 1,5 százaléka és a Trajan diadalmassága is lecsapódnak valahol. Lázár János sületlenségeit komolyabbá teszi, ha Baskerville és Traianus betűi között állva szavalja őket a mikrofonba, aki pedig egyébként nem iszonyodik a giccses náci emlékműtől, annak talán egy kicsit erősíti az üzenet igazságát és hitelét a baskerville-es felirat, még ha kontár kezek szedték is azt.
John Baskerville valószínűleg csak röhögne az egészen. A vén milliomos még évtizedekkel halála után is termelte a pénzt, és nem betűkészleteinek jogdíjaival. Ólomkoporsóba temetett holttestét a leégett villája helyén ásott csatorna építése közben találták meg. A koporsót felnyitva kiderült, hogy a test bámulatosan jól bírta az évek múlását, bár émelyítő bűzt árasztott. Thomas Gibsonnak, a csatorna építtetőjének felcsillant a szeme: megtartotta a hullát és hat pennyért mutogatta 10 éven keresztül.
Fotók: Bruzák Noémi/MTI (sasos emlékmű), Illyés Tibor/MTI (Lázár és Fazekas), Birminghami Városi Levéltár (John Baskerville sírkőreklámja)