​Már az ember tudatállapota is megváltozik egy bambuszbringán

Szabolcs, a kollégám pénteken egy kézzel készült bambuszbiciklivel jött munkába. Igen, egy bambuszrudakból összerakottal. Ami tényleg szuperül néz ki. Nem, nem San Franciscóban vagyunk, hanem a Bazilikánál. A jelenség annyira megdöbbentett, hogy meginterjúvoltam arról, hogy miért, meg mibe került meg mennyi időbe telt. A vége durvább lett, mint valami goás vallomás!

Előljáróban annyit, hogy Szabolcsnak nincs se köldökig érő Batthyány Lajos-szakálla, se tenyérnyi Szép Ernő-tetoválása, se vastag kerestes szemüvege, de csőnadrágban se sokszor láttam. A bicikli meg olyan veszettül organikusan néz ki, hogy amikor az előbb átmentünk megnézni a másik szobába, NAK kolléga kapásból azt kérdezte, hogy marhabőrből vannak-e a vázat összekötő elemek. Majd felidézte az indiánykönyves emlékeit, amikben az áldozatok nyakára nedves marhabőrt tekertek, ami kiszáradt és megfojtotta őket.

Cink: Hogy jutott eszedbe pont bambuszból bringát építeni?

Vida Szabolcs: Pár éve egyik haverom hívta fel a figyelmem egy amerikai cégre, akik elég komolyan ráfeküdtek a bambuszvázas kerékpárok gyártására (Calfee) és annyira megtetszett, hogy azóta ki akartam próbálni mit is tud egy bambuszbringa. Szóba se jött, hogy rendelek tőlük, mert csak a váz kerül kb. $3,400 USD-ba, szóval elhatároztam, hogy inkább meg fogom csinálni magamnak. Jó mókának tűnt, aztán kiderült, hogy életem egyik legnagyobb türelemjáték-tripjét vonzottam be. Így utólag végiggondolva jó döntés volt belevágni.

Cink: Találtál hozzá kész terveket, méretekkel, vagy kizárólag saját ötletek alapján dolgoztál?

V. Sz.: Kész terveket nem találtam hozzá, ugyanis akik foglalkoztak valaha bambuszvázépítéssel nem kötik a nagyérdemű orra alá, hogy egészen pontosan mi is a recept. Van pár DIY oldal, ahol nagyjából leírják, hogy hogyan kell megépíteni egy bambuszvázat, de az apró részleteket és a dolog nehezebb részeit, esetleges buktatóit mind elhallgatják. Végül is ez egy speciális mesterség, amit kőkemény elhatározással és kitartással meg lehet tanulni egyébként egész rövid idő alatt. Vázgeometria-adatokhoz hozzá lehet jutni sok kerekpárgyártó cég honlapján, sőt van ingyenesen letölthető kerekpárváz-tervező program is, szóval ezzel nincs gond. Mi az alkotótársammal – Fehér Ferenc barátommal – egy meglévő országúti kerekpár adatait és arányait használtuk az építéshez. Két vázat építettünk kapásból, először az övét kezdtük el csinálni. Az építés menetét egy 2011-ben a BikeMag-on megjelent cikk segítette nagyban, amit egy 'Kobike' fedőnevű alkotóval készítettek. Ez a cikk inspirált igazán arra, hogy belevágjunk.

Cink: Hol és mennyiért vetted a bambuszt? Egyáltalán: mibe került és mennyi időt fordítottál a dologra?

V. Sz.: Némi keresgélés és szakirodalom olvasás után találtam egy magyar céget Dél-dunántúlon, akik többféle bambuszfajta kereskedelmével foglalkoznak, többek között azokkal is, melyekből pompásan lehet bringavázat építeni. Egy kerékpárra való bambuszanyag szállítással együtt kb 20 ezer forintba kerül. Az egész projekt megközelítőleg negyedmillió forintba került, ugyanis a vázban található fémalkatrészeket le kellett gyártatni. Ezek egyébként teljesen saját tervezésű cuccok. Haverom/alkotótársam mérései és vázlatai alapján megrajzoltam, beméreteztem egy tervezőszoftverrel és elkészítettem a gyártáshoz szükséges műszaki dokumentációt. A vázgyártáshoz szükséges sablont is meg kellett építeni, ez is időbe került. Úgy összesen kb 250-300 órát fordítottunk az egészre.

Cink: Mik ezek a vázban található fém elemek? Úgy képzeljem el, hogy vékonyabb fémekből van a bambuszon belül egy másik váz?

V. Sz.: Nem, apró fémalkatrészek vannak benne a villasarunál (hátsó kerék/tengely befogás) és a hátsó fékhídnál. Ezek ugye egyedi tervezésűek. A többi, a vázban található fémalkatrészt (középtengely csapágyháza, homlokcső, fékbowden-rögzítő szemek) pedig vásároltuk, illetve újrahasznosítottuk.

Cink: És ezek ennyire drágák? Azannya!

V. Sz.: 10 garnitúra fémalkatrészt rendeltem (itt kezdődik a kisszéria), ennek a baráti ara volt 114000 forint. Tehát a meglevő alkatrészekből még 8 bringát tudnék csinálni.

Cink: Mikor kezdtétek, és mikorra készült el az első bringa?

V. Sz.: Május elején álltunk rá jobban a témára, akkor elkezdtünk ismerkedni az anyagokkal, tájékozódtunk. Feri, az alkotótársam megépítette a váz összeillesztéséhez szükséges sablont, én meg a fémalkatrészek tervezésével, gyártáselőkészítésével foglalkoztam. Csináltunk próbaragasztásokat is, ismerkedtünk az epoxigyantával és a kenderkócos bandázsolási technikát is gyakoroltuk, mielőtt élesbe belefogtunk volna. Az első bringa július első feléban készült el, tehát két és fél hónapig tartott az egész. Megjegyzem, hogy mindketten munka mellet 2 vázat csináltunk ennyi idő alatt, mindezeket egy Wekerle-telepi ház apró konyhájában és egy fonyódi nyaraló sufnijában/picéjében.

Cink: Barkácsoltál más komolyabb tárgyat ezelőtt?

V. Sz.: Nem igazán, egyértelműen ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű munkám. Azonban rengeteg IKEÁ-s bútort raktam már össze. 🙂

Cink: Egyébként mennyire vagy benne a bringázásban?

V. Sz.: 2003-ban kezdtem el komolyabban bringázni rendszeresen, mikor Kőbánya-Kertvárosból jártam be szinte minden nap Lágymányosra, az ELTE-re. Azóta jóformán bringával járok mindenhová a városon belül télen-nyáron, szóval van rálátásom a városi kerékpározásra és annak fejlődésére. Kipróbáltam a futárkodást is 2005-ben, de ez csak pár hónap volt. Visszaszippantott az egyetem, meg más munkáim lettek. Szumma-szummárom nem tartom magam brutál kemény bringásnak, de nem tudnék róla már leszokni, mert nagyon élvezem az egészet amit a kerékpározás nyújt. Szabadság, mobilitás, lazaság, ugyanakkor koncentráci és önuralom-gyakorló "játék" – nagyjából így tudnám összefoglalni.

Cink: Nem bringás nem barkácsolóként nekem a vázelemek megfelelő szilárdságú rögzítése tűnik a legkeményebbnek. Ezt hogyan oldottad meg?

V. Sz.: Ehhez a dologhoz nagy-nagy segítséget nyújtott kőbrutál barátunk, az epoxi-gyanta. Van belőle rengeteg féle, én speciel enyhén flexibilis hosszú kötési idejű (24 óra szilárdulási-, 168 óra teljes kötési idő) gyantát használtam mind a vázrészek provizorikus rögzítéséhez, mind a teherbírásért és a nagy szilárdság eléréséhez szükséges kenderkóc-bandázsoláshoz is. Ez utóbbi procedúra elég macerás, mert vékonyra válogatott kenderkócszálakat kell szépen bekenni epoxival, aztán gumikesztyűben ráoktrojálni szépen és hatékonyan a csomópontokra és illesztésekhez. Csak ez a művelet kb 12 órát vett igénybe.

Cink: Mi volt benne neked a legnehezebb, és melyik megoldásodat érzed bravúrosnak?

V. Sz.: A vége felé már kifejezetten fárasztó volt, főleg lelkileg. Sosem tudtam elhinni igazán, hogy jól fog működni az egész, ugyanakkor nagyon hittem benne és akartam. Végül el kellett hinnem, mert már tesztelem, eddig sikeresen. Az első vázzal az alkotópajtásom kapásból megkerülte a Balcsit, majd kicsit később eltekert vele Balatonföredről Kapolcsra is, szóval nem kímélte. A héten szeretnék vele találkozni, kíváncsi vagyok a részletes beszámolójára. A legnehezebb dolog tehcnikailag a vázcsövek pontos illesztése és az érintkező felületek precíz megmunkálása volt (áthatásmaró hiányában). A "kócbandázsolás" is nagyon fárasztó, továbbá a megszilárdult felületek visszacsiszolása, formázása sem piskóta. A hátsó "háromszög" úgynevezett Y kialakítása és a nyeregcső-rögzítési megoldás szerintem nagyon szép lettek, ezeknek külön nagyon örülök. Ezek miatt szerintem a világon az elsők vagyunk, talán.

Cink: Nem mozog az egész, miközben hajtod? Ez zavaró vagy okés?

V. Sz.: Nem mozog, de érzed, hogy az anyag valaha élt és még mindig dolgozik alattad. Nagyon halkan és finoman gurul, hajtani is nagyon könnyű. Olyan, mintha a rossz minőségű budapesti flaszter rekortánból lenne. Kényelmes, igazi különleges, mondhatni úri móka rajta tekerni. Meg lehet "tviszteltetni" az egész vázat, akár egy hatalmas acélvázas csodát (régi "parasztbingák"-nál, vagy pl. Waffenrad-nál tapasztalni ilyet), de az ember nem azért akar egy bambuszvázas bringát, hogy állandóan csesztesse, meg szétnyúzza. Ez finom cucc, kéremszépen. Az enyém egysebességes, kényelmes áttétellel (44/16). Haladós, de nem száguldós. Hadd csodálja mindenki, aki látja suhanni ezt a jószágot. Egyébként teszteltem már szép kis kaptatón felfelé, kiállva a nyeregből, meg sem mukkant, eddig úgy tűnik, hogy jól bírja a 70 kilómat. Lejtőn lefelé is annyira finoman, puhán lehet vele rongyolni, hogy legszívesebben sosem húznám a féket.

Cink: Mi van, ha benedvesedik? Elgörbül? Emiatt szárítgatod?

V. Sz.: Nem fog benedvesedni, mert belülről is kezelve vannak a csövek, és kívülről is megkapta a megfelelő felületkezelést (3 réteg impregnáló természetes alapú olaj és 4 réteg selyemmatt színtelen lakk került rá).

Cink: Bármiben is más élmény, mint ipari fémbringát hajtani?

V. Sz.: Teljesen más. Nem akarom túlspiritualizálni, de érezhető valahogy a természetesség, ami az acél rideg mokányságával nem összetéveszthető. Már az ember tudatállapota is megváltozik egy bambuszbringán. Nem akarok sietni, nem törekszem lerövidíteni az utamat, hanem élvezem, hogy tekerem, hogy gurul és árasztja azt a fantasztikusan laza, de határozott energiát, ami a rostokból visszajön. A tesztüzem hosszú folyamat lesz, de úgy érzem, hogy ez egy hosszú távon használható dolog, ami talán egyszer robbanásszerűen el fog terjedni. Még mindig van bennem némi szkepticizmus, ami a tartósságot illeti, de ez az érzés kilométerről kilométerre tuti gyengülni fog.