Nem igaz, amit arról írnak, miért nem lehet balatoni halat kapni a part menti éttermekben. A halászok lobbistáinak a szemérmetlen busahazugságot is majdnem sikerült behekkelniük az Indexre.
Nem igaz, amit arról írnak, miért nem lehet balatoni halat kapni a part menti éttermekben. A halászok lobbistáinak a szemérmetlen busahazugságot is majdnem sikerült behekkelniük az Indexre.
Gigantikus cikkben foglalkozott a lap azzal, hogy kormányzati hiba volt beszüntetni a halászatot a Balatonon. A 77 flekkes írás lényege 2 darab 444-es stílusú pontban:
A halászat betiltása miatt:
- nincsen balatoni hal a Balaton-parti vendéglátóhelyeken
- szaporodik el a tó ököszisztémájára egyébként káros busa veszélyes mértékben
Miközben a szövegben elhangzik ez is:
A halászatra azért lehet szükség, hogy bizonyos halak ne szaporodjanak túl.
A cikk úgy állítja be a dolgot – a halászat fenntartásában érdekelt lobbi szája ízének megfelelően –, mintha itt többféle, a maguk szempontjából csupa legitim érvet hangoztató érdekcsoport konfliktusáról lenne szó, akik között bölcsen igazságot lehetne tenni, valamiféle kompromisszummal. És azt sugallja, hogy a halászat betiltása a jellegzetes fideszes önkény megnyilvánulása. Azt a legszenvedélyesebb eurokompatibilis demokrata sem gondolhatja, hogy a Fidesznek soha, egyetlen esetben sincs igaza. Na, ez pont az egy a százból, amikor ez a helyzet, mármint, hogy tökéletesen igazuk van. A halászat betiltása az egyetlen értelmes és hasznos lépés volt, amit a tónál és a tóért tenni tehetett, aminek az égvilágon semmi köze az Indexre is beszivárgó tolvaj lobbi éttermes és busás érveihez. Elmesélem, miért.
A Balatonnál most már tíz, de inkább tizenöt éve alig kapni sült keszeget vagy bármilyen helyi halat. Miközben végig működött a most visszasírt halászati zrt. Vagyis miközben végig megvolt a legális lehetőség arra, hogy aki akar, őshonos, kézműves keszeget pirítson bundában. Ehhez képest állítják be most úgy, mintha a jelenségnek bármi köze lenne a december óta tartó halászati tilalomhoz.
(Párhuzamos példa, hogy Tisza- és Duna-menti helyeken is ritkaság a folyami keszeg, bár ezeken a területeken zavartalanul és folyamatosan halásznak.)
A parton a valóságban azért nem kapni helyi halat másfél évtizede, mert a hekk korlátlan mennyiségben, olcsón, konyhakészen áll rendelkezésre, úgy, hogy ha nincs hűtőkapacitásod, a tó körüli Tescóban ingyen tárolják helyetted, csak el kell hozni reggelente. A friss keszeget ezzel szemben minden nap – oké, mondjuk kétnaponta – be kell szerezni, majd munkaigényesen pikkelyezni, kibelezni, irdalni, tárolni. Fárasztóbb, büdösebb, pöcsölősebb és drágább, mint a tengeri konkurencia. Az árérzékeny közönség meg – miközben a régi jó keszegen sajnálkozik – inkább megveszi az olcsóbbat, ami nem ugyanaz, de a maga módján kétségtelenül finom.
A rövid szezonban spájzoló büfék és sütödék 95 százalékának tehát jó régen eszébe sem jutna helyi, kézműves halat venni. Ennek semmi köze a halászathoz. A rendszerváltás után még jó pár horgász – köztük nem kevés ismerősöm – tudott évente 2-3 hónapig abból élni, hogy a Balatonon svarcban halat adott el büféknek és éttermeknek. Természetesen számla nélkül. Az igazi halhanyatlás abból látszott, amikor – és ennek is van jó tíz éve – már a friss, relatíve olcsó helyi feketehal sem igazán kellett a vendéglátósoknak.
A busahazugság lényege az, hogy a busát a halászok sem tudták kivenni soha. Ennek a halnak megvan az a minden őshonos hazai fajtól eltérő tulajdonsága, hogy szorult helyzetben delfinként ugrálni kezd. Konkrétan olyan messze és magasra, mint egy csapat kisebb delfin. A megszokott hálórendszerekkel ezért alig fogható ki. Ehhez kapcsolódott a balatoni halászat egyik legendás korrupciógyanús botránya, amikor állami pénzből beszereztek egy rém drága, de csatasorba végül soha nem állított spéci busahalászhajót.
A balatoni halászatot pedig azért kellett beszüntetni, mert több tízezer horgász – köztük sok turista – szórakozása állt szemben egyetlen cég maroknyi munkavállalójának érdekeivel. Amely cég halászai – ezt mindenki tudta és látta a Balaton körül – a cég eszközeit felhasználva néha saját zsebre is dolgoztak, másrészt tilalmi időkben is pusztították az ívó halállományt. Például "állományfelmérő halászat" címén. Ez a központi rablógazdálkodás olyan mértéket ért el, hogy Fonyód térségében a saját szememmel láttam halradaron a part menti – a halászoknak elvileg tiltott – sávban a pecások által elhelyezett hálószétvágó csapdákat. Ezek olyan, a fenékre süllyeszett betontömbök voltak, amikbe kaszapengéket dolgoztak bele. Képzelheted, hogy senki sem kezdene ilyenek legyártásába és elhelyezésébe, ha nem látta volna rengetegszer a tilosban rabló hivatalos halászhajót.
Kárt persze az orvhorgászok is képesek okozni, de az nem mérhető össze egy jól felszerelt halászcsapat pusztítóképességével.
A Balatonban pedig a modern időkben egyetlen fajta hal szaporodott el túlzottan, a busa, az összes többivel pont ellenkező a probléma.
Szóval, nem a halászat engedélyezésén vagy tiltásán múlik, hogy kapsz-e paprikás lisztban süt keszeget a parton.