A trú tea

Egy ideje Londonban élek. Nem emigrációban, hanem csak úgy. A csak úgyból adódóan nem annyira érdekel, mennyivel jobban/rosszabbul/ ugyanúgy működik itt a liberális demokrácia/az oktatási rendszer/a bürokrácia/a startupkultúra. A mindennapi dolgok viszont érdekelnek. Főleg, amik másként vannak itt, mint ott. Erről írni is fogok néha.

1. rész: a közelgő vihar a tea

A britek tényleg szeretnek teázni. Mármint abban az értelemben, ahogy az ember szeret levegőt venni. Pontosabb lenne tehát úgy fogalmazni, hogy a britek teáznak.

Tejes teáznak, mint közismert

A tej magától értetődő összetevő, tehát ha az ember kér egy teát, akkor tízből kilencszer egy bögre tejes teát kap. A maradék egy esetben visszakérdeznek, hogy ugye tejjel?

A brit tea receptjét George Orwell baloldali író, az első Big Brother producere 1946-ban foglalta össze “ A Nice Cup of Tea” című esszéjében. A cím magyarul így hangzik: “Így kell teát készíteni, aki másképp jár el, kiscicák vérét szürcsölő barbár”.

A szabályok röviden:

1. Indiai tea > kínai tea.
2. A teáskanna legyen kerámia.
3. A kanna legyen meleg.
4. A tea legyen erős: 1 literhez kb. 5 púpozott teáskanál jár.
5. Szűrő, filter és bármi, ami a tealevél és a kanna közé kerülne = rossz.
6. A kannát vigyük a vízforraló edényhez, ne fordítva.
7. Egyszer megkeverni.
8. Egyenes falú bögre > csésze.
9. A tej ne legyen túl zsíros.
10. A teába öntjük a tejet, nem fordítva.
11. Cukor nélkül isszuk.

A mai brit társadalomban ezzel szemben az alábbi módszert részesítik előnyben:

1. A filtert helyezzük a bögrébe.
2. Eresszünk rá forró vizet.
3. Öntsünk rá tejet.
4. Kavargassuk a filtert fél percig, néha a bögre falához szorítva.
5. Emeljük ki a filtert, ujjainkkal kinyomkodva.
6. Kész.

Mindkét megközelítés ugyanolyan frissítő italhoz vezet. Ha viszont az ember belegondol, hogy 1946-ban a britek épp megnyertek egy világháborút, ezzel szemben ma nagy nehezen verik meg Svájcot, és nemsokára elveszítik/majdnem elveszítik/elveszítették/majdnem elveszítették Skóciát, akkor gyanút foghat, hogy a két módszer között mégis lehet különbség.

Persze ezt a teát sem issza mindenki ugyanúgy.

Teázik a brit munkás

A britek találták fel a munkásosztályt. A munkásosztály nagyon találékony, mert nincs semmije, mégis megél: abból, hogy eladja munkaerejét. Ahhoz, hogy minél nagyobb legyen a munkaereje, a munkásosztály feltalálta a builder’s tea-t.

A szokásosnál jóval erősebbre főzött teához kevés tejet ad a munkásosztály, majd két, de inkább három púpozott kanál cukrot kever a bögrébe.

Ezzel kész is a builder’s tea, amiből a munkásosztály kétóránként egyet ha elfogyaszt, és fütyörészve termeli újra és újra a kapitalizmust pirkadattól alkonyatig és vice versa.

Teázik a brit hivatalnok

A brit hivatalnok reggel hatkor felkel, elkészíti két szelet vajas pirítósát, iszik hozzá egy teát. Bemegy a hivatalba, 5-10 percben eszmét cserél kollégáival az időjárásról (a britek tényleg szeretnek az időjárásról beszélgetni), majd elkezdődik a tea rounds nevű egész napos rituális tánc.

A tea rounds szerepe abban áll, hogy lehetővé teszi a brit hivatalnoknak, hogy munka közben is gyakorolhassa két kedves időtöltését: a teázást és a kényszeredett udvariaskodást.

Tologatja, tologatja a brit hivatalnok az Excel-táblázatokat, óránként megkívánja a maga teáját. Felkel asztalától, odamegy a vízforralóhoz, majd felteszi a Nagy Kérdést: kér még valaki teát?

Innen háromfelé ágazik el a folyamat.

1. szcenárió: 0-4 ember kér még teát.

Ezt kedveli leginkább a brit hivatalnok, a pár bögrényi teához elegendő víz hamar felforr, a pár bögrényi teát hamar szétosztja, a különleges kívánságokat is meg tudta jegyezni. Olcsón jut így hivatali jó karmához a brit hivatalnok, az élet szép, újult erővel lehet munkához látni.

2. szcenárió: 5+ ember kér még teát.

Itt kezdődnek a bonyodalmak. Szívja a fogát a brit hivatalnok, de elüti egy poénnal a kellemetlen helyzetet. A tipikus angol humor! Nyolc főre már épphogy elég az egy vízforralónyi víz, de nagyobb irodában nem elképzelhetetlen nagyobb rendelés sem. A különleges kívánságokat ugyanúgy udvariasan fogadja a brit hivatalnok (a tipikus angol udvariasság!), majd abban a másodpercben el is felejti. Úgysem kéri senki számon, ha mást kap, mint amit rendelt (a tipikus angol elfojtás!). Kerüli ezt a kínos helyzetet a brit hivatalnok, nem véletlen, hogy évente születnek cikkek a tea round haláláról.

3. szcenárió: valaki kér kávét is.

A brit hivatalnok magában átkozza a Starbucksot, az amerikai sorozatokat és úgy általában a globalizációt. Kávét kérsz, te rohadék? Hát pincér vagyok én?! Nem azt kérdeztem, hogy ki mit iszik, hanem hogy ki kér teát! Hogy dögölnél meg. Egy kis tejjel? Hát persze, nagyon szívesen. Egy tea-kávé vegyes kör után a brit hivatalnok a héten már nem ajánlja fel szolgálatait a kollégáknak, inkább sunyít, taktikázik, nem vesz magához folyadékot napközben, vagy beteget jelent.

Természetesen a fogadó oldalon ugyanígy megvannak a tánclépések

Mit tesz a brit hivatalnok, ha tőle kérdezik meg, kér-e teát?

1. szcenárió: a brit hivatalnok szeretne teát inni.

Mi sem egyszerűbb, gondolhatnánk, nyilván ebben az esetben bólint a brit hivatalnok, hogy “yes, please”, és 2-3 percen belül megkapja a teáját. De mi van akkor, ha már többen is jelezték teaigényüket? Szeretne a brit hivatalnok olyan udvariatlan lenni, hogy hatodik-hetedikként csatlakozik a tea roundhoz? Súlyos kérdés ez, és mindössze 1-2 másodperc alatt kell dönteni. A jó taktikai érzékkel rendelkező brit hivatalnok ilyenkor inkább türelmesen vár negyedórát, majd gálánsan maga indít egy kört, kihasználva, hogy a többiek még előző italukat kortyolgatják.

2. szcenárió: a brit hivatalnok épp nem kíván teát inni.

Látszólag ez a helyzet is egyszerű: nem kér teát, hát nem kér. De mi van akkor, ha már rég nem ivott teát a brit hivatalnok? Legkésőbb fél órán belül bizonyosan megkívánja. Akkor már inkább legyen előbb kész a tea, legalább ihatóra hűl addigra. Az operációkutatásban jártas brit hivatalnok döntési mátrixot készít, és kiszámolja, hogy mindenképp azzal jár jobban, ha kér teát. Időnként persze lehet nemet is mondani, például amikor még félig van a bögre az előző adaggal.

3. szcenárió: a brit hivatalnok igazából kávét szeretne inni.

Ilyen is előfordul. Néha több koffeint igényel a brit hivatalnok, vagy most jött vissza ebédből, és tele van, de egy kávé jól esne, vagy igazából már rohadtul unja a teát. Fontos kérdés, hogy van-e pofája a brit hivatalnoknak kávét kérni a tea roundban. Ha van, az azt jelzi, hogy nem retten vissza a súlyos döntésektől, esetleg szociopata. Mindkét esetben előbb-utóbb jó eséllyel a menedzsment tagja lesz. Az is lehet, hogy már az.

Teázik a brit néni

A brit néni délutánonként nénitársaival teázik, nem feltétlenül 5 órakor, többnyire inkább korábban. Ebben a kontextusban a tea nem az italt jelöli, hanem az étkezést és a társadalmi érintkezést. Magyarul tehát pontosabb lenne uzsonnának hívni. (Bizonyos esetekben vacsorának, és persze megint az osztálykülönbség van a háttérben.)

Ez nem azt jelenti, hogy délutáni teára (ejtsd: uzsonnára) ne inna teát a brit néni. Iszik ő, sőt viszonylag pontosan követi a korábban említett orwelli szabályokat. Azzal az apró különbséggel, hogy magára valamit is adó néni délután Assam helyett Darjeeling teát készít. Emellé a következőket fogyasztja a néni: két darab scone-t, clotted creamet és dzsemet.

Lehetne azon szenvedni, hogy mi is az a scone, úgy néz ki, mint egy pogácsa, de kenyérszerű tésztából készül, de nincs benne élesztő – de inkább itt egy recept. Turistáknak és idiótáknak készítenek mazsolás, valamint kandírozott gyümölcsös változatot is.

A clotted cream úgy készül, hogy a zsíros tejet vízfürdőben felhevítik, majd lassan lehűtik. Így a szokásosnál sokkal magasabb zsírtartalmú – több mint 50%-os – tejszín lefölözhető a tejről. Ez a clotted cream, ami gyakorlatilag tejszínhab ízű vajkrém.

A dzsem pedig eperből van. Lehetne másból is, de a trú brit néni eperdzsemet fogyaszt a teájához, két darab scone-jához és clotted creamjéhez.

A fenti összetevők (a néni kivételével) alkotják a cream tea-t, ami a délutáni tea eszenciája és csimborasszója egyben.

2 fő cream tea iskola létezik, a devoni és a cornwalli, ezek képviselői természetesen a magukét az isteni igaz útnak tekintik és tiszta szívből gyűlölik a másikat.

Devonshire-ben már a 11. században is tejszínes-lekváros péksüteményt ettek, ezzel szemben a Cornwall dús legelőin héderező tehenek tejéből készül a legzsírosabb tejszín. Ahány forrás, annyiféle módon különbözteti meg a két irányzatot, de én most a Kedves Olvasónak elárulom az egyetlen valódi kanonikus különbséget, hogy esetleges nyugat-angliai utazásai során elkerülje a kellemetlen helyzeteket.

Tehát:

• a devoni a scone-ra keni a tejszínt, arra a dzsemet
• a cornwalli a scone-ra keni a dzsemet, arra a tejszínt

A Kedves Olvasó döntse el, hogy kinek van igaza.