Semmi sem változott a felújított téren, kivéve a korábbi repedezett aszfaltnál is sokkal rondább, rettenetes térkövet.
Semmi sem változott a felújított téren, kivéve a korábbi repedezett aszfaltnál is sokkal rondább, rettenetes térkövet.
Emlékszel, milyen volt az Örökmécses régi terecskéje? Egy rakás parkoló autó között kerekded, körülkerített térség, körben a város legrepedezettebb aszfaltja.
A felújítás után rá sem ismernél: egy rakás parkoló autó között kerekded, a korábbinál valamivel nagyobb körülkerített térség, körben a város legrepedezettebb aszfaltja helyett a város leggányoltabb térköve.
Ami a mindent behálózó térkőmaffia városában egyáltalán nem lebecsülendő teljesítmény! Itt nem elég csak kiküldened a térkövet a pályára, ebben a ligában – elnézve a félelmetes konkurenciaharcot – tényleg meg kell szakadni a sikerért.
Ideális időpontban, október hatodikán kora délután érkeztem meg körülnézni a térre, amit lekordoznoztak, hogy a parkoló autók ne zavarják a koszorúzós kampányfotókat. Pár hervadt funkcionárius éppen a világ legértelmetlenebb rituális tevékenységét végezte: néhány olyan fénykép kedvéért, ami még a legoptimistábbja szerint sem változtat semmin, ájtatos arccal kellett álldogálniuk egy lángocska előtt, közben olyan arcot vágva, mintha Pöltenberg Ernővel feküdnének, Leiningen-Westerburg Károllyal ráznák a világító rudacskát, Damjanichcsal kelnének. Láthatólag külön frusztrálta őket, hogy két díszőrséget álló katona bámult rájuk közvetlen közelről.
A tér megújult összhatását annyira uralja a 2 cm és 0,1 mm közötti fugaszélességgel lerakott, eleve ocsmadék térkő, hogy percek alatt jöttem rá, van azért itt más változás is. Jóval nagyobb lett a mécses körüli rész, ahová a korábbi dézsás növények helyett két ágyást álmodott a tervező.
Itt tökéletesen tetten érhető, mennyire életidegenek a magyar térdizájnerek. Ha egy kicsit is érdekelte volna őket, hogy a városlakók a valóságban mire használják ezt a kereszteződést, rájöttek volna, hogy a parkoláson és az évi egy darab koszorúzáson kívül hagyományosan tüntetésre. Márpedig egy tüntetésekre gyakran használt téren sokkal praktikusabb lett volna megtartani a dézsás, vagyis akció előtt elmozdítható növényeket, mint útban lévő ágyásokat tervezni, amik egyrészt akadályozzák a felhasználókat, másrészt ha kétszáznál többen mennek el, szét lesznek taposva.
Padok is kerültek az újonnan kialakított középső részre. Amikor ott jártam, a koszorúzások klasszikus közönsége foglalta el őket. Nem galambok, hanem nyugdíjasok.
A legerősebb látványelem a hányavetin összeválogatott, önmagában sem különösen szép, ráadásul kapásból déloszét stílusban odahányt térkő.
Egyre durvább jelenség a városban, hogy az önkormányzati felújításokból zsírosodó simlibajnokok nem elégszenek meg az anyagok kilopásával és a szolgáltatások el nem végzésével, hanem kivagyiságból ilyen vizuális nyomot hagynak maguk után. A "kerti ösvénynek sem raknék le ilyen szart otthon" típusú kövek Király utcai stílusú földre okádása pont olyan, mintha a vállalkozó
"30 százalékot adtam vissza a főosztályvezetőnek és a bizottság tagjainak, bibibííí"
feliratú táblákat helyezne el járófelületként. Bár azok szerintem tovább tartanának a tipikus budapesti térkőnél.
Miután kifüstölögtem magam a kőhelyzeten, és megcsodáltam a speciális, előre rozsdásított csatornafedeleket, arra gondoltam, hogy én mit tettem volna Pöltenbergi Pölt Ernő helyében, majd ennek megfelelően elmenekültem.