Rába Roland Utolsó című előadásában ma és holnap életre kelnek a halottak, elszabadul az őrület. Kell-e ennél jobb program, ha igazán halloweeni hangulatba akarunk kerülni?
Rába Roland Utolsó című előadásában ma és holnap életre kelnek a halottak, elszabadul az őrület. Kell-e ennél jobb program, ha igazán halloweeni hangulatba akarunk kerülni?
Mázló Tímea, a színdarab siket színésznője szerint nem kell, a darabban van minden, ami kell: zombi, vér, rángatózás, félelem. Terheseknek és pészmékereseknek nem ajánlott, mindenki másnak nagyon. Interjú.
– Hogyan lettél színésznő?
– Már gyerekkoromban az szerettem volna lenni, színjátszókörben játszottam, majd megkaptam az Országos Siket Gyermekszínjátszó Találkozón a legjobb női színész díjat. Akkoriban bukkantam rá az Oscar-díjas Marlee Matlin siket színésznőre is, és úgy gondoltam, nekem ezt kell csinálnom. Jelentkeztem a Színművészetire, de nem vettek fel. Azt mondták, nem lehet felmentést kérni beszéd és éneklés alól, ami ott alapfeltétel, és ezeknek én nem tudok megfelelni így, hogy siket vagyok. Végül a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Színitanodában végeztem. Pedig a siketek nagyon jók mimikában és mozgásban, van érzékük a színjátszáshoz, ebből sok mindent ki lehetne hozni.
– Gondolom, azért nem volt könnyű elvégezni a tanodát.
– A gyakorlati része nagyon könnyű volt, vizuálisan gondolkodom, gyorsan megmaradt bennem minden kép és mozgás, könnyen megjegyeztem, leutánoztam, ha egyszer megmutatták, mit és hogyan kellene csinálni. Az elméleti rész nehéz volt, szavanként kellett tanulnom.
– Miről szól az Utolsó?
– Ionesco Rinocéroszán alapul. Ott a hétköznapokat az kavarja fel, hogy az embereket egy „vírus" támadja meg, sorban rinocérosszá válnak. Az Utolsóban a „vírus" zombivá változtatja az embereket. Egy bevásárlóközpontba beszorulnak néhányan, mind különböző személyiségek. Vannak, akik írányítani akarnak, mások behódolnak, nincs harmónia, pici konfliktusok kerekednek, és párbeszédek zajlanak az emberek között. Arról szól az egész, hogy hogyan viszonyulunk egymáshoz, hogyan fogadjuk el egymást. Ki marad, ki megy, ki él túl, ki lesz zombi. Ki marad ember.
,Egy idilli bevásárlóközpont. Maga a földi paradicsom. Pont olyan, amilyet megérdemeltünk. Egy napon ismeretlen eredetű vírus üti fel a fejét. Pánik alakul ki. Karantént rendelnek el. A bent ragadtak a túlélésre rendezkednek be. A szükségletek és az ösztönök átveszik az irányítást. A vírus egyre csak terjed. Vajon ki fertőzött és ki nem?"
– A darab azzal kezdődik, hogy a karakteredet, aki egy siket nő, és az az álma, hogy színésznő legyen, próbálják lebeszélni a barátai, a családja, hogy ez hiábavaló és értelmetlen dolog, adja fel. Magadat játszod?
– Az én családom és a barátaim mindig támogattak, azt mondták, igenis el tudom érni a céljaimat. Az a jelenet inkább a társadalom siketekhez való hozzáállását mutatja be. Ahogyan a többi jelenet bemutatja azt is, hogy milyen a kultúra és a politikai helyzet az országban, milyen demokrácia van és nincsen Magyarországon. Nem volt cél, hogy egyből nyilvánvalóvá váljon az, hogy siket vagyok valójában is, hiszen végig beszélek. A nézőn múlik, hogy a hangom alapján elgondolkozzon azon, hogy siket vagyok-e, vagy csak siketet játszom.
– Hogy kerültél bele a darabba?
– Roland hallott róla, hogy színésznő akarok lenni, és hitetetlenkedett, nem hitte, hogy siketként el lehet végezni a színészképzést. Aztán elvégeztem, és tavasszal megkeresett, hogy szeretné, ha játszanék. Szkeptikusan álltam hozzá, azt hittem, viccelődik, nem hittem el, hogy tényleg engem akar. Aztán mikor kiderült, hogy komolyan gondolja, elkezdtünk közösen gondolkozni, és egy idő után rábólintottam, hogy vállalom, lesz, ami lesz.
– Nehéz volt együtt dolgozni a csapattal?
– Könnyen ment a beilleszkedés. Volt jelnyelvi tolmácsom, a művészvilág egyébként is közel áll hozzám. A művészek befogadóbbak, érzékenyebbek az átlagos embereknél. A próbákon rengeteget nevettünk, a kollégám, aki a testvéremet játszotta a darabban, nagyon rosszul és viccesen jelel, a próbákon jókat nevettem rajta, folyton kijavítottam őt. Persze ez a darabban nem látszik, ott komolyan kellett venni a feladatot.
– Szeretnél kitörni a siket szerepből?
– Szívesen játszok mindent, ha kell, jelelve, ha kell, beszéddel. Csak a médiában ragaszkodom a jelnyelvi tolmácshoz mindenáron, szükségem van rá, hogy mindent értsek.
– Az előadás akadálymentesítve van, hallássérülteknek feliratozzák. A te ötleted volt?
– Nemcsak. Rába Roland említette, hogy akadálymentesített lesz. Úgy gondoltuk, ha egy darabban van egy siket, akkor a siketek is kíváncsiak lesznek rá. Gondolkoztunk, hogy feliratozzuk-e, vagy tolmácskíséret legyen. Mivel sokszor van sötét rész, és sokan beszélünk benne, a feliratozás mellett döntöttünk. Sajnos Budapesten két-háromhavonta van csak egy-egy feliratozott színdarab, így a hallássérültek ritkán jutnak el színházba. Én most elkezdtem ezt a hagyományt, hogy feliratozzuk az Utolsót, jó lenne, ha elterjedne.