El sem tudom képzelni azok után, hogy a színolasz Marco Rossi azt nyilatkozta, hogy: “Nálam mindig pacekba megy a duma.”
Kiskorom óta heroinista NépNemzeti Sport-olvasó vagyok, így már zsenge gyermekként is azon mulattam, hogy ha hihetnék az újságnak, a világ összes sportolója és edzője pont olyan idióta, nem létező nyelven beszélne, mint az ő újságíróik. Platini is úgy pettyesezett és vinklizett, mintha konvertibilis rubelben fizették volna érte.
Aztán nagyobb lettem, elkezdtem külföldi újságokat olvasni és tévéket nézni, és rájöttem, hogy a fociközhelyek tényleg nagyon hasonlóak mindenütt, így tudtam lendületből olvasni a portugál O Jogót minden portugáltudás nélkül, a francia nyelv ismeretében.
De annyira azért nem hasonlítanak egymásra a zsargonok, hogy az ember kezében ne álljon meg az újság, ahogy azt látja, hogy Marco Rossi pacekozik. Ez akkora übersportizmus, hogy én sem értem, vagyis a szövegkörnyezet alapján persze vannak sejtéseim a pacekről. De hát az nyilvánvaló, hogy Rossi nem ezt mondta, amitől az egész interjú egyfajta posztmodern művészeti kísérletté válik. De annyira, hogy én már abban is elbizonytalanodtam, tényleg nyilatkozott-e olyat emberünk, amivel az interjú véget ér, miszerint:
A labdarúgásban két idősík létezik: a jelen és a jövő… Csak ez számít.
Ha pedig tudsz olaszul, kérlek írd meg, hogy mondjuk a pacekot macskaevőnyelven!