Az internetes vállalkozóként, képzőművészként és még ki tudja, mi mindenként aktív Weiler Pétert a kerítés (a GYODA!) ihlette meg, két és fél hónappal az arról szóló bejelentés után.
Az internetes vállalkozóként, képzőművészként és még ki tudja, mi mindenként aktív Weiler Pétert a kerítés (a GYODA!) ihlette meg, két és fél hónappal az arról szóló bejelentés után.
Weilerről legutóbb a vasárnapi zárva tartás elleni tiltakozó performansza után írtunk: akkor azzal tűnt fel, hogy különféle hipermarketek parkolóiban árult ásványvizet és vécépapírt az autója csomagtartójából – mindezt közvetlenül a boltokat vasárnapi zárva tartásra kényszerítő jogszabály hatályba lépése után. Később a Quaestor-ügyre is reagált, akkor hamis kötvényeket adott hajléktalanoknak a Magyar Nemzeti Bank épülete előtt.
Aki nem tudná – engem is Klág Dávid ébresztett rá erre –, Weiler valódi polihisztor: nyilatkozott már festőművészi vagy szakértői minőségben ugyanúgy, mint számtalan cég ügyvezető igazgatójaként (Randivonal, Habostorta.hu, ekonyv.hu, Brands.hu), most pedig egy ideje közéleti performanszokra gyúr.
A menekültkérdés elég sokára ihlette csak meg: a téma hónapok óta az utcán hever (a szó szoros értelmében!), Weiler pedig most lépett a színre ez ügyben, a Dumaszínház két humoristája, Litkai Gergely és Kovács András Péter közreműködésével, akik tegnap már tesztelték az új találmányát, a Személyes Határvédelmi Eszköznek nevezett, szögesdróttal körbekerített, egyszemélyes fülkét. Ha valaki nem értené, a szerb határon felhúzott kerítés abszurditására próbál rávilágítani. (A kerítés ötletét egyébként június 17-én dobta be a kormány először, most meg mindjárt szeptember van, biztos sokáig tartott Weiler prototípusának legyártása.)
Litkai és Kovács ma már nem tartottak vele, amikor Weiler a nyilvánosságnak is bemutatta találmányát: mindezt déli 1 órára időzítve Közép-Európa legforróbb pontján, a Hősök terén. A 37 fokban nem tolongtak sem a turisták, sem az érdeklődők, ami teljesen érthető: nekem is el kellett bújnom a hét vezér mögé a nap elől.
Weiler ezzel szemben fekete pólóban és hosszúnadrágban bújt be kis ketrecébe, pózolt a fotósok kedvéért, és újra elmondta, hogy találmánya remekül működik, ha az ember úgy érzi, idegenek/etnikai vagy szexuális kisebbségek fenyegetik a biztonságát.
Nem gondolom, hogy ne lehetne a menekültválságot nem véresen komolyan megközelíteni, de miközben a helyzet napról napra fokozódik, ez a kísérlet minimum másfél hónapot késett. De még nem volt minden veszve, hiszen Weilerék egyből mentek is tovább a Keletihez.
Némi tétovázás után én is követtem őket, de amikor megérkeztem, teljesen elvesztem a tranzitzónában: ma reggel ugyan átsétáltam a Déli pályaudvar melletti hasonlón is, de az tényleg csak töredéke annak az élménynek, ami a Keletinél vár bárkire, aki vonatra vagy metróra akar szállni. Hiába láttam ezer fényképet már erről, élőben egészen más.
Egy kicsit elveszve bolyongtam a hőségben az aluljárószintet teljesen elfoglaló menekültek között, amikor egy érces “Mocskos zsidók!” kiáltás sietett a segítségemre, és a hang után haladva meg is találtam Weilert, aki újra bebújt a ketrecébe, miközben mellette egy tömzsi, kopasz, középkorú férfi arról próbált győzködni egy vele vitába szálló ismeretlent, hogy a menekültekről (is) a zsidók tehetnek.
Helyben voltunk: Weilerről még készült pár fotó, aztán el is ment, én pedig kicsit hallgattam még egy mellettem bámészkodó csoportot, amint arról beszélgettek, hogy 1.) milyen alapon ugat bel az EU a magyar kormány szuverén döntése alapján felhúzott kerítésbe, 2.) miért nem viszik a menekülteket egy üresen álló szovjet laktanyába a Keleti helyett, 3.) milyen jó polgármester Karácsony Gergely.
Ahogy még egyszer áthaladtam a hevenyészett sátrak és fekhelyek mellett síró gyerekek, vonatjegyet lobogtató férfiak és talpig bebugyolált nők között, az egész kaotikus látvány valahogy sokkal elgondolkodtatóbbnak/figyelemfelkeltésre alkalmasabbnak tűnt, mint bebújni egy szögesdróttal borított ketrecbe. De lehet, hogy csak nem értem a modern művészetet.