“Nagyjából 3 280 találat” – ennyit eredményez egy keresés a címben szereplő kifejezésre.
Van – ugyebár – egy újságírói szakkönyv, gondolom én. Annak van egy fejezete: A kivégzés szabályai. Eléggé hosszú, eléggé unalmas útmutató arról, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie egy emberi élet kioltásának, hogy az egyrészt kivégzéssé, másrészt – és különösen – szabályos kivégzéssé váljon. Persze az újabb kiadásokban már van egy lista (ún. checklist), amin elég csak gyorsan végigmenni. Ha minden feltétel teljesül: bumm, bele lehet írni a hírbe, cikkbe, hogy “szabályosan kivégezte”.
Amellett semmiképp se menjünk el, hogy további fogódzót jelent a közelmúltban felbukkant idézet is (“A kivégzés elméleti szabálya”): „A halálbüntetést zárt helyen, kötéllel vagy agyonlövetéssel, büntetés-végrehajtási intézményben kell végrehajtani. Az ítélet végrehajtásánál jelen kell lenni: a kiküldött bírónak, az ügyésznek, a jegyzőkönyvvezetőnek, két kirendelt orvosnak, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokának vagy helyettesének, az ítélet-végrehajtónak, valamint a kivezényelt őrségnek. A bíró – miután az elítélt személyazonosságát megállapította – a kegyelmi kérelem elutasítására vonatkozó döntést felolvassa, majd az elítéltet átadja az ítélet-végrehajtónak, és utasítást ad a kivégzésre.” Azért ez tovább bonyolítaná a helyzetet, ennek következtében inkább megmaradt elméleti érdekességnek, ahogyan az nevében is áll, hiszen az egyszeri gyilkos nehezen szedi össze a komplett pereputtyot bíróstul, orvosostul, az újságírónak viszont el kell időnként sütnie a szabályos kivégzés intézményét.
Persze nehogy azt higgyük, hogy ez a szabályos kivégzésezés egy jellegzetesen magyar újságírói módszertan lenne. Aki hallott már legalább fél amerikai híradót, annak számára ismerősen csenghet az “execution-style” kifejezés. Amikor ezt halljuk, akkor tudhatjuk, hogy, ha nem is igazi, ne adj’ isten szabályos kivégzés történt, de a gyilkosságot kellő gondossággal hajtották végre ahhoz, hogy azt lehessen rá mondani, hogy, a kivégzések jellemző modorában követték el. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy ekképpen végrehajtott életkioltás jellemzően megfelel a chicagói iskola szokványainak. (Megjegyzem, nem lennék különösképpen megdöbbenve akkor sem, ha rábukkannék egy The Chicago Guide of Execution Styles című dokumentumra.) Aztán persze az eddig tárgyaltak szemenszedett egyszerűsítései a valóságnak.
A chicagói stílusban húsba-vérbe öltött ölés ugyebár annyiban merül ki, hogy az ellenállásra képtelenné tett áldozatot közelről lövik le, a lövedéket jellemzően fején keresztül testébe juttatva. De hát hol van ez, kérem szépen, a karóba húzáshoz? Mi ez egy akasztáshoz képest? Az előbbiről szerencsére nem hallani mostanában, a leírások szerint eléggé kellemetlen lehet karóba húzva végezni, utóbbi meg a hírekben el van intézve általában azzal, hogy “felakasztotta”. A lefejezésről, ami azért elő-előfordul, meg hogyan másképp tudósítsanak a szerencsétlen firkászok, mint úgy, hogy “lefejezte”? Hiszen azért ők sem bírnak korlátlan észjárással.
Azért én mégis felteszem a kérdést. Ezek a metódusok miért nem érdemlik meg a szabályosan kivégeztét? Oké, nem mindennapos a máson elkövetett akasztás, így az sem feltétlenül köztudott, hogy mikor válik szabályossá, de azért úgy tippelem, hogy annyira nagyon elcseszni sem lehet. Igen, a lefejezések gyakran inkább nem megfelelő célszerszámmal való nyiszatolásban öltenek formát, aminek okán azt is el tudom képzelni, hogy egy-egy ritkán jól sikerült kivitelezés során már-már túl közhelyes lenne a szabályosan kivégezte, ott inkább személyre szabott ódát kell zengeni, de akkor is… És a többi, még kevésbé korszerű kivégzési formáról nem is beszéltünk, úgymint máglyahalál, olajban kisütés, esetleg lovak általi felnégyelés. Ezeknek minden bizonnyal vannak szabályai. Vagy nincsenek. De, ha sikerülnek, nem igazán hiszem, hogy ne lehetnének szabályosak is egyszersmind.
Egy szó mint száz, az én gyomrom forog már annyira, hogy úgy érezzem, ideje leírni a lényeget a hosszas ironizálás végére:
Könyörgöm, hagyjuk már el a francba azt a szabályosant, nem egy kibaszott műkorcsolyaugrásról van szó.
Egy gyilkosság, egy kivégzésszerű gyilkosság híre anélkül is éppen eléggé szomorú és nyomasztó.
Ha nem hánytad le a monitort, oszd meg a blogbejegyzést ismerőseiddel! Mi nagyon örülni fogunk, és hálásak leszünk érte, hiszen Neked írjuk a blogot! Véleményed hozzászólásban, Facebook-üzenetben, vagy az impresszumban megtalálható személyes elérhetőségeinken várjuk.
A Koncot megtalálhatod és követheted a Facebookon, a Twitteren és a Tumblren is. Bemutatkozó oldalunk a konc.hu címen érhető el.
A cikkhez nagy segítséget jelentettek ezek itten:
A magyar és angol nyelvű Wikipédia, hiszen nemcsak a Twitter-újságírást szeretem, hanem a Wikipédia műveltséget is.
A 24.hu cikke.
És a 444 híre, amely inspirálóan hatott rám.
Képek: pixabay, HistoryToday (The Pirates Own Book’, Charles Ellms, 1837), a zinternet/ki tudja