r43lxo-0 kbIYZO js_post-content”>
Amikor elindultam aranyat mosni vasárnap a Duna partjára, azt reméltem, hogy olyan dúsgazdagon térek haza, hogy innentől kezdve minden jó Cink-kommentért egy csillogó röggel fizetek majd. Nos ez nem egészen így történt, viszont remekül szórakoztam és – nem mese – tényleg találtunk aranyat.
Kocsival indultunk reggel Ácsra, ugyanis Szávoszt-Vass Dani, a Dunai szigetek bloggere egy posztja nyomán összeismerkedett egy aranymosó sráccal – innentől kezdve nevezzünk Karesznak –, aki vállalta, hogy megmutatja nekünk az aranyászás titkát. Persze nem így hívják, de a magyarországi aranymosók óvatosabbak, mint egy Török Gábor elemzés, mindenki félti minden titkát. Akinek nincs titka, az meg úgy tesz mintha lenne.
Míg odaértünk, kicsit kifaggattam Kareszt a hazai aranyász-szubkultúráról. Elmondása szerint idehaza vagy 20 ember foglalkozik aranymosással, talán kettő lehet olyan, aki ebből számottevő mellékjövedelemre tesz szert. A Szigetközön kívül leginkább a Dráva-Mura vidékén van értelme aranyat mosni, de állítólag a Körösökön is próbálkoznak. Sokkal jobb a helyzet a Kárpát-medence határon túli részein: Erdélyben akár meg is lehet élni az aranymosásból.
Karesz viszont természetesen nem ebből él, sőt nem is tartozik azok közé az aranymosók közé, akik ha rátalálnak a tuti helyre, akkor ott megtelepednek. Ő vándorolni szeret, új helyeket felfedezni. Ilyen a felszerelése is, könnyen hordozható, igaz jóval kevésbé hatékony, mint az egy fokkal nagyobb üzemre tervezett padok.
Megjöttünk Ácsra, leraktuk a kocsit, aztán még egy jó kilométert gyalogoltunk az ártéren. (Életemben nem láttam még nyolc fekete gólyából álló csapatot lófrálni egy kaszálón, nagyon klassz volt).
Az itteni ártér meglepően tiszta volt, pedig nem olyan rég vonult le a víz, de ezen a Barbie-babán és egy két apróságon kívül nem sok szemetet találtunk.
Viszont áradás után feldúsul az arany is, hiszen ásványokban gazdag hordalékot hoz a folyó. Elkezdtünk bóklászni a parton. Bár a vízszint lehetett volna alacsonyabb, azért így is találtunk egy foltot, amire Karesz azt mondta, ez jó lesz. Ott érdemes keresni, ahol az iszap felszíne sötétvörös és ahol ez a réteg minél vastagabb.
Elmondása szerint egy gránát nevű ásvány színezi ilyenre a kőzetet, ami az arany helyét is jelzi.
Hogyan mossunk aranyat?
Az első lépésben az iszapot kis kupacba lapátoltuk…
…majd egy vödörben vizet öntöttünk rá. Ebből mertünk ki az aranymosó tálakba, magyarul a szérkékbe.
Kétféle volt Karesznál. Az egyik a fekete műanyag (ezt Amerikában gyártják és nagyjából ezer forint körül kínálják az eBayen – gondolom pucér nők nélkül), a másik egy fém kínaikalap-forma, amit pedig egy szlovákiai magyar fószer gyárt, de állítólag Dél-Amerikában használnak ilyet. A fémtálak előnye, hogy lapátolni is lehet velük, ha nincs ásód.
Nekünk viszonyt egyértelműen a fekete műanyagok váltak be: nem csak jobban megtapadtak rajta az aranyszemcsék, de a végeredmény is láthatóbb volt a sötét háttér előtt.
A lényege, hogy az ember elkezdi a vízben lóbálni finom mozdulatokkal, közben szépen kiszedi belőle a nagyobb hordalékelemeket, növényeket, kavicsokat. A következő körben – folyamatosan kavargatva az anyagot – különválasztjuk a világosabb, sárgás-szürkés iszapot, amit folyamatosan leöntünk és megmarad a vöröses trutyi, amiben az arany is van.
A legvégén egészen finoman ezt a trutyit is kilöttyintgetjük és a tál alján ott maradnak némi homok közt az aranyszemek!
Aki csilingelő aranyrögöket vagy -morzsákat képzel maga elé az téved (csilingelni legfeljebb a szlovák mobilszolgáltató roaming-sms-ei csilingeltek). Az aranyszemcsék semmivel sem nagyobbak a homokszemeknél, viszont valóban aranyszínűek! Olyanok mintha apró gyermekláncfű-virágporszemek lennének. A legbiztosabban pipettával lehet kitermelni a tál aljáról őket, aztán egy kevés vízzel együtt üvegcsébe tölteni.
Hogy mennyire kifizetődő ez?
Állítólag ahol egy lapátnyi iszapban száz ilyen aranyszem van, ott egy köbméterben egy gramm arany található. A mi lapátnyi adagunkban 10-20 ha volt, vagyis 5-10 köbmétert kellett volna feldolgoznunk egyetlen grammért. Ez még akkor is kemény meló lenne, ha csak a lapátolást nézem, amihez még jön a mosás, na meg az, hogy a mi helyünkön egyetlen köbmétert sem lehetett volna kitermelni – vagyis még keresni is kellett volna újabb lelőhelyet.
Ha 10 ezer forint körüli aranyárral számolok, akkor egy napi munkával még az útiköltségünket sem teremtettük volna elő. Vagyis aki ezzel keresni akar, az jobb, ha helyben lakik, egyedül dolgozik, ügyesebben és jobb lelőhelyen. Na meg persze nem szérkekkel, hanem padokkal, ami régen ilyen volt ezen a vidéken…