Tényleg ma nyerte meg Orbán a választásokat?

Illustration for article titled Tényleg ma nyerte meg Orbán a választásokat?

Lehet, hogy most nyírta ki magát végképp a Bajnai-szövetség. Hatalmas bravúr ez, ami laza kétharmadot is hozhat a Fidesznek.

Advertisement

Most üthet vissza, hogy számora teljesen értelmezhetelen módon Bajnai Gordon nem alapított egy Bajnai-pártot és slussz, hanem a végsőkig erőltette a szövetségesdit néhány nem létező partnerrel, csak mert az jobban hangzik. A PM-mel, Árok Kornéllal és a többiekkel nyerni az égvilágon semmit nem nyert, sőt, viszont 5 helyett 10 százalékra emelte magának a bejutási küszöböt. 2 párt szövetségeként ugyanis ennyi a limit. Amit meg simán lehet, hogy képtelen lesz megugrani Minden Idők Legrosszabul Elkeresztelt Pártszövetsége.

A HVG tudomása szerint ugyanis arról állapodtak meg ma az MSZP-vel, hogy semmiben sem közösködnek, kivéve az egymás ellen indítandó, vagyis nem indítandó egyéni jelölteket.

Advertisement

Pedig ha Bajnai egy darab párt élén lovagolna, tutira bekerülnének, és lenne 4 éve megizmosodni és karaktert szerezni 2018-ra.

Bajnai előtt két értelmes út állt, amikor a ringbe lépett. Vagy az überpragmatikus, amikor azt mondja, hogy úgysem tudna olyan szervezet létrehozni, mint a szocialistáké, ezért megpróbálja takeoverelni az MSZP-t, de minimum a párt miniszterelnök-jelöltségét. Vagy a tökös, amikor azt mondja, hogy "egyik sem", létrehoz egy önálló, markáns pólust és meggyőzi a választókat, hogy semmi értelme visszahozni a régi, országbedöntő pártot, jöjjön a friss erő. Ehhez képest úgy tett, mintha a második utat választotta volna, hogy aztán ijesztően béna módon megpróbálja mégis megszerezni az MSZP támogatását a saját jelöltségéhez. Na és mindeközben értelmezhetelen módon visszatérően tagadta, hogy miniszterelnök akarna lenni, miközben az egész aktivizálódásának csakis emiatt lett volna értelme.

Advertisement

A nagy ügyeskedésben akár az a bravúr is sikerülhet, hogy elfogadhatóan teljesítő exminiszterelnökként és alapvetően kedves és értelmes fickóként sikerül kiesnie a következő parlamentből, örökre megsemmisítve a visszatérési esélyeit, nemhogy győzelemhez, de kényelmes kétharmadhoz segítve a borzalmasan teljesítő Fidesz-kormányt.

Értem, vagy érteni vélem, hogy az "akkora kívülálló kétbalkezes antipolitikus vagyok, hogy az már szexi" a titkos szlogenje, de nem hiszem, hogy ezzel váratlanul maga mellé tudna állítani egy-két millió embert.

Vélemény, hozzászólás?