Fanzine-történeti dokumentumsorozatunk második részéhez hypogea, az egykori ornitológus, a tizenéves anarchista madarászok fénymásolt fanzine-jának, a TACS-nak a szerzője két oldalt is elküldött a TACS porrnográf különszámából.
A sorozat előző részében arról volt szó, hogy a kilencvenes évek elején, a rendszerváltás után, de az internet előtt egy csapat tizenéves madárkedvelő hogyan csinálta meg a magyar humoroslap-kiadás eddig aránylag ismeretlen mesterművét.
A TACS-ból 93 és 95 között 5 szám jelent meg, köztük az a pornográf különkiadás, amit együtt raktak össze a kilencvenes évekbeli fanzinhullám egyik leghíresebb figurájával, a ma már vicces liberálisfaló megmondóemberként ismert Pozsonyi Bucó Ádámmal, a Genyó Szívó Disztroly egykori fanzine szerzőjével.
Hypogea eddig két oldalt talált meg belőle, ezeket küldte el nekem. A nénierőszakoló gyerekek sztoriját olvasva a nevetgélés közben igazából majdnem elkönnyeztem magam, de nem a morális felháborodástól, hanem attól, hogy sosem hittem volna, hogy a kilencvenes években pont az anarchista fanzine-szerzők tartották életben az akkor már kihalóban lévő sorkatonság egyik legrokonszenvesebb kulturális jelenségét, a kézzel másolt pornónovellát.
Tápos testalkatú előfelvételisként a lenti laktanya aknavető ütegénél két dolog tartott a társadalmi ranglétra aránylag elfogadható helyén: hogy tudtam angolul és franciául, ezért bármilyen kiadású pornóújságot le tudtam fortdítani, illetve hogy pár évvel előtte még gyakorló ministráns voltam, aki több száz hívőnek olvasta föl drámai hangsúlyozással a szentleckét. Utóbbi képességemet az indigóval másolt pornónovellák felolvasásánál tudtam bevetni. Ezek generációról generációra öröklődő, átlátszó irattartó mappában gyűjtött, vékony, szakadozott írógéppapírok voltak, gyanús foltokkal díszítve. Vagyis persze semmi gyanú nem volt a foltok eredetét illetően. Az öreg katonák adták tovább egymásnak őket. Azt sajnos sohasem tudtam kideríteni, hogy hányféle van belőlük, és hogy bárki sejti-e, honnan erednek és mikor kezdtek keringeni a néphadsereg körleteiben. A rituális felhasználásuk a következő volt: egy folyékonyan olvasó újonc – na, ilyet nem mindenhol volt könnyű találni, velem rohadtul jól jártak – megkapta a novellacsomagot, kiállt a szoba közepére, és csengő hangon, értelmesen hangsúlyozva felolvasta. Ez abszolút igazságos műfaj: ha a hangsúlyozás elég értelmes volt, a hallgatóság nagy nyögések kíséretében 15 percen belül eltávozott a vizesblokkok irányába.
A novellák fizikailag is úgy néztek ki, mint egy lap a TACS-ból, mínusz a fotómontázsok, de a tartalmi hasonlóság egészen meghökkentő. Ott is minden nő negyven éves volt, jó nagy mellekkel é furton furt fürödtek. A tusoló negyvenes MILF a pornónépűvészet "egyszer volt, hol nem volt"-ja. Úgy persze naqgyobb kedve van az embernek a zuhanyozáshoz, ha tudja, hogy a tisztálkodás végén feltétlenül megdugják, mint a lovat. Vagyis Lentiben így mondták, ha a szex fergetegességét akarták érzékeltetni, jóllehet ahogy a társaimat elnéztem, egyiknek se lehetett csirkénél nagyobb háziállata, és jó érzésű paraszt be nem engedte volna őket az istállójába. Szóval nő nem létezett 40 alatt, a tusfürdős flakonok kifogyhatatlanul ontották a habot a dinnyényi, csillogó mellekre, mi pedig leginkább egy özvegy kamasz fiai szerettünk volna lenni, mert akkor nekünk is stifolder méretű faszunk lett volna és megdugtuk volna minden nőrokonunkat. Az aranchista ornitológusok víziója tényleg csak árnyalatokban tér el a tirpák sorkatonákétól. Ott, emlékszem, sose esett szó nők lábáról, csak a csöcséről. A lábmotívum talán a sasfélék markáns szerepet betöltő fogólába miatt kúszott be ide. Na és a katonai novellák sosem voltak viccesek, véletlenül sem meredeztek benne "többé-kevésbé fejlett kukik", le nem írtak volna olyant, hogy "ápolatlan alteste nem zavarta Ferit", és ami a legnagyobb különbség, hogy a fiúk ott sokkal inkább hanyatlottak a díványra az élvezettől elalélve, mint hogy bárkinek is széjjeltapossák a nyakát a szandáljuk sarkával.
Büszkék lehetnek az indigós kezű sorkatonák, mert az anarchista madarászok nemhogy megőrizték, de pompásan tovább is fejlesztették ezt a rokonszenves, mára már talán ki is halt irodalmi-népművészeti műfajt.
