Tegnap a Bécsi kapu melletti Európa ligetben, a visegrádi országok képviselőinek jelenlétében leleplezték Jagelló Ulászló és Hedvig lengyel királyné szobrát. Nem tudom, hogy a napfényes őszi idő, a budai vár különleges hangulata, vagy Martonyi János volt az oka, de én igazán közép-európainak éreztem magam.
A rendezvényen beszélt Linas Linkevicius litván külügyminiszter és Henryka Mościcka-Dendys lengyel helyettes államtitkár is. A központi téma Ulászló és Hedvig házassága, és ennek kapcsán a közép-európai identitás, a visegrádi együttműködés volt. A szoborról az alkotó maga, Dalia Matulaite szobrászművész beszélt. Nekem nagyon tetszik. Először, mikor lerántották a leplet Ulászlóról, egy furcsa szocreál képződménynek tűnt az egész, aztán rájöttem, hogy csak azért, mert egy monolit tömb. Egyébként egyiptomi és korai gót szobrok mintájára készült. Olyan tekintélyt parancsolóan ül ott Ulászló, annyira ellentmondást nem tűrő a tekintete, hogy az már szinte ijesztő. Szóval rám hatott.
Hedvig Nagy Lajos király lánya volt. Mivel Lajosnak nem volt fiúörököse, a magyar trónt másik lányára, Máriára, a lengyelt pedig Hedvigre hagyta. Mivel a lengyel nemesség nem rajongott a női uralkodó ötletéért, rákényszerítették Hedviget, hogy menjen férjhez Jagelló Ulászló litván fejedelemhez. Innentől Lengyelország és Litvánia története évszázadokig közös volt, a keménykezű Ulászló pedig kereszténységre térítette addig pogány népét. Ismerős, ugye? A lengyelek rajonganak Hedvigért, aki nem mellesleg közreműködött a krakkói egyetem megalapításában, és igazi humanitárius katolikus királynéként tartják számon a legendárium alapján.
A közép-európaiság szerintem amúgy nagyon fontos. Nekünk az egyetemen tanították a Vázlat Európa három történeti régiójáról című írást Szűcs Jenőtől. Ebben a történész Bibó István műve mentén Közép-Kelet-Európa történetét elemzi strukturálisan. Az unión belüli érdekérvényesítés valószínűleg sokkal hatékonyabban menne Magyarországnak, hogyha a V4 országokkal szorosan és olajozottan együtt tudnánk működni, legalább bizonyos ügyekben. Ehhez persze elengedhetetlen volna a Szlovákiával való viszonyunk normalizálása. Akkor aztán retteghetne Franciaország, hogy ők lesznek gyarmat!