Értelmetlenül rövidek a budapesti metró megállói

Ezt talán mindenki sejtette, de egy dolog a sejtés és más dolog a tudomány, ma pedig tudományos munkát végeztünk és legyalogoltam a kék metrót. Metrózik: Hegymegi János, a Gawker ifjú projektmenedzsere. Gyalogol: én.

Advertisement
  • Gyalogolni gyorsabb, ha egy megállót megyünk
  • Talán még akkor is, ha kettőt
  • Azért, mert a budapesti metró megállói szükségtelenül rövidek

János az idei év egy nagyobb szeletét Szöulban töltötte, ahol rászokott arra, hogy akár egy megállóra is metróval megy, mert egyéb csodái mellett a szöuli metróhálózat gyorsvasútként működik, jellemzően nincsenek benne nyúlfarknyi, pár háztömböt összekötő megállók, mint a budapestiben. Notórius gyaloglóként így jót nevettem, amikor ma reggel együtt ballagtunk munkába a Gellért-hegy irányából, és a Ferenciek teréről metróval akart bejönni a Bazilika melletti irodánkba. Hajthatatlan volt, így aztán a lépcső tetejétől indulva versenyt rendeztünk az iroda kapujáig.

Advertisement

A szabályok egyszerűek voltak: mindenki természetesen viselkedik, nem fut, nem megy másfelé, mint amerre versenyen kívül menne. Íme az eredmény, én nyertem 2 perc 38 másodperccel:

Illustration for article titled Értelmetlenül rövidek a budapesti metró megállói

Advertisement

Tanulságok:

  • János két percet várt a metróra, úgyhogy ha pont akkor jön, amikor leér, akkor fél perc lett volna a különbség, de a metrózás része, hogy nem mindig akkor jön a metró, amikor leérünk, a két perc elég tipikus időnek mondható
  • Az irodánk két metrómegálló közt van félúton, valószínűleg még két megálló után is gyorsabb lettem volna
  • Három megálló után már nem nagyon
  • Ami elég jól mutatja ilyen primitív becslés szintjén azt is, hogy milyen megállóközökkel viselkedne a metró tényleges gyorsvasútként – ami arra van, hogy a város nagy csomópontjai közt átrepítse az embereket –, és nem svájcibicskaként, mint a budapesti, ami egyszerre metró, villamos és expresszbusz, és így egyiknek sem igazán jó
  • Megpróbálom nem ideírni, hogy a budapesti tömegközlekedés Szent Grálja meg fog állni a Fehérvári úti csarnoknál, a Móriczon, a Gellért téren, a Fővám téren és a Kálvinon.
  • Akik nem gyalogolnak annyit, hogy ezt értelmezzék: a csarnoktól a Móricz gyalog két perc, a Gellért térről a Fővám tér öt-hat
  • WTF?

Aztán elmentünk és megreggeliztünk.

A nagyszerű gif Zsófi munkája.

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?