Kulka János és én térdre kényszerítettük az „első magyar thrillert”

Már egy ideje itt a Cinknél rászálltunk Mátyássy Áron nemsokára elkészülő Víkend című filmjére, ami marha ígéretesen néz ki, de valami miatt úgy hirdették, hogy ez lesz az „első magyar thriller”. Pedig nem lesz az. Még a második sem.

Illustration for article titled Kulka János és én térdre kényszerítettük az „első magyar thrillert”

Már egy ideje itt a Cinknél rászálltunk Mátyássy Áron nemsokára elkészülő Víkend című filmjére, ami marha ígéretesen néz ki, de valami miatt úgy hirdették, hogy ez lesz az „első magyar thriller”. Pedig nem lesz az. Még a második sem.

Advertisement

Most A berni követ hatalmas kritikai sikere miatt, meg saját bevallásuk szerint az én fáradhatatlan tevékenységem miatt is a Víkendre nem úgy fognak hivatkozni, hogy az első magyar thriller, hanem mint, na de ezt nem mondom el, itt a közlemény a film tumblréről:

Advertisement

Gratulálunk és korrigálunk!

Nem szokás egymás sikereinek örülni, mi mégis ezt tesszük most. Szeretnénk gratulálni a Berni követ c. tévéfilm készítőinek, akik egy igazán remek thrillert hoztak össze. Minden elismerésünk az övék!

Ezennel módosítjuk is "Az első magyar thriller" feliratunkat a blogunk tetején. Ugyan eddig ellenálltunk mind a Központi Statisztikai Hivatal, mind a cink.hu szakembereinek, akik szerint már temérdek magyar thriller született, de most megtört a jég, beadjuk a derekunkat. Médiaszakembereink nyomására azonban nem teljesen, hiszen olyan nem lehet, hogy egy film ne legyen valamiképpen megcímkézve – szerintük. Így tehát mostantól a Víkend című produkció blogja büszkén viseli "Az első magyar szarvasvadászos thriller" fősort.

Reméljük nem lesz hamarost egy újabb thriller bemutató, tele szarvasvadászos szereplőkkel. 🙂

Advertisement

A címlapfotó az első hivatalos kép a Víkendből, amit minden baszogatás ellenére én azért nagyon várok.

Vélemény, hozzászólás?