A krími parlament csütörtök délelőtt úgy határozott, kérik a köztársaság felvételét az Orosz Föderációba. Egyúttal a hovatartozás kérdéséről tartandó népszavazást is előrehozták március 16-ára. Mi következik ebből?
A krími parlament csütörtök délelőtt úgy határozott, kérik a köztársaság felvételét az Orosz Föderációba. Egyúttal a hovatartozás kérdéséről tartandó népszavazást is előrehozták március 16-ára. Mi következik ebből?
A nap legérdekesebb krími nyilatkozata Rusztam Temirgalijevé. Az autonóm köztársaság miniszterelnök-helyettese közölte, az ukrán hadsereg katonái mostantól agresszornak számítanak, a félszigeten ezentúl csak orosz egyenruhások tartózkodhatnak jogszerűen. Az ukránoknak két lehetőségük van, vagy átállnak, vagy elmennek csendben, senki sem fogja bántani őket. Temirgalijev egyébként tatár, ebből is látszik, hogy a népcsoport, amelyet az elmúlt hetek eseményei alapján nettó ukránbarátnak gondolt mindenki, nem feltétlenül egységes.
A miniszterelnök-helyettes a jelek szerint valamivel gyorsabban halad, mint maguk az események. A következő lépés aligha az ukrán hadsereg kiűzése lesz, előbb meg kell tartani a népszavazást. Hogy azután mi lesz, az az igazán érdekes. Tekintettel a félsziget etnikai összetételére, nem kérdéses, milyen végeredmény várható. A többség azt fogja mondani, hogy inkább Oroszországban szeretne élni, ez fix.
Ennek nemcsak érzelmi okai vannak, gazdaságiak is. Oroszországban jobb élni. Nagyobbak a nyugdíjak, magasabbak a fizetések, nem kicsit, nagyságrendekkel. A krími oroszok mindig oroszok szerettek volna lenni. Ahogy Andrej Kozenko, az Orosz Egység párt elnökhelyettese a Gazeta.ru-nak mondta, az emberek zöme 23 éve várt erre a pillanatra. Az igaz, hogy Oroszországban nem demokrácia van, hanem Putyin-rendszer, de ez a többséget nem fogja zavarni. Egyrészt, mert a demokráciát arrafelé sokan csak értelmiségi vircsaftnak tekintik, másrészt, mert ami Ukrajnában volt/van, az sem demokrácia, hanem kupleráj. És az uniós csatlakozás és vele a jólét is inkább csak ábránd, nem realitás.
A népszavazás eredményét mindazonáltal senki sem ismeri majd el. Sem Ukrajna, sem Európa, sem az Egyesült Államok. Sem senki. Oroszországot és egyik-másik barátját leszámítva.
És akkor mi lesz? Lesz-e háború?
Amikor Putyin kedden békülékeny hangnemben beszélt sok mindenről – többek között arról, hogy nincs szó a Krím Oroszországhoz csatolásáról -, sokan azt gondolták, gondoltuk, megjött az esze. Provokált, erőt demonstrált, megmutatta, hogy ő a kokas a szemétdombon, bármit megtehet, képes rá, hogy mindenkit lenyomjon egy pillanat alatt. Ráadásul a saját ellenzékének is üzent, ezt: ne pattogjatok, én nem Janukovics vagyok, ízekre szedlek benneteket, ha kell.
Azt feltételeztem, hogy ez egyelőre elég neki, innentől páholyból, karba tett kézzel figyeli, mi lesz Ukrajnában, hogyan emésztik fel a hatalomra jutott forradalmi ellenzék erejét a megoldhatatlan feladatok, hogyan esik szét az egyben tarthatatlan koalíció, hiába stafírozza ki Ukrajnát az EU, az USA és az IMF. Nézheti ezt úgy (ahol csak lehet, szítva-bátorítva a destabilizációt), hogy közben nemhogy 15 milliárd dollárjába (ennyit ígért ősszel, amikor ráígért az EU-ra), egy kopejkájába sem kerül a buli. És ha hátrább vonja az agarait (nemcsak szavakban, az megvolt, de tettekben is), akkor egy idő után a Nyugat sem mondhat-tehet semmit.
Azóta eltelt két nap, az orosz katonák továbbra is ott vannak a félszigeten (sőt egyre többen vannak, bár az orosz kormányzat és a diplomácia váltig állítja, hogy ezek az emberek nem az ő embereik), a krími parlament pedig csinálja, amit csinál.
Innentől egy másik világmagyarázatot érzek valószínűbbnek. Azt, hogy Putyin elhatározta, visszaszerzi a Krímet, és ezzel bevonul a történelembe. Mármint az oroszba. Oké, hogy a Nyugat még diktátorabbnak fogja tartani-minősíteni, mint eddig, de ez belefér, az idő néhány év/évtized alatt jóváírja. Otthon meg, ami sokkal fontosabb, a haza hőse lesz a nép szemében. A demokratákéban nem, de ez semmilyen változást nem jelent, ők soha nem voltak és nem is lesznek a rajongói. Ők emigrálnak.
Mindez egyelőre nem több, mint játék az eshetőségekkel. Azt nem hiszem, hogy a Nyugattal arról lehetne alkudozni, hogy mondjuk enyém a Krím, a tietek Ukrajna többi része. Ráadásul a krími népszavazás precedenst teremt, jön utána egy csomó másik is, Donyeckben, Harkovban, a többi keletukrán megyében. Ilyen mértékű határ-újrarajzolást összediplomáciázni biztosan képtelenség. Lehet viszont generálni egy hosszú politikai krízist, hidegháborús karakterrel. Nem muszáj mindennek gyorsan történnie, számtalan elhúzódó konfliktust láttunk már. Hogy totális háborúba torkollna az egész (amiben orosz katonák lőnének ukránokra, és fordítva, és esetleg a NATO is beszállna), azt valamiért még mindig nem bírom elképzelni.
Ezzel együtt meglepődnék, ha a krími népszavazást Oroszország sem ismerné el. Hiszen Putyin is megmondta (szintén kedden), mindennél fontosabb számára a népek-nemzetek azon joga, hogy rendelkezhessenek önnön sorsuk felett.
Fotó: Sean Gallup/Getty