
Na: megjelent az első szöveg a G-Középen!




Tartalom és forma szerves egysége Bács-Kiskun megyében. Kedves olvasónk, Bálint azt írta, valahol az országúton fényképezte a gyodát szállító teherautót.

Azon morfondírozok ma reggel, hogy készítik-e már a 100 millió eurót Robert Lewandowskiért a Manchester City tulajdonosai.

Be kell vallanom, hiszen az a dolgom: megnéztem én is Az UNCLE embere c. filmalkotást, és igazán jól szórakoztam.

És a bajnok itt él valahol, egészen közel.

Hogy mekkora vátesz vagyok, hát az egészen elképesztő! Van egy kárpátaljai mondás, hogy öndicséret – gyalázat, de nincs mit tenni, az alább linkelt szöveget muszáj volt előkeresnem most hirtelen.

Kulturálisan nyilvánvalóan magasabbrendű létforma motorosnak lenni, mint kerékpárosnak vagy autósnak. És még a gyalogosok is elbújhatnak mellettük.


Ennek kb. semmi köze a kárpátaljai konyhás sorozathoz, de muszáj megírnom.