Már megint egy építészeti csoda a négyes metróból: a délutáni nap hajszálpontosan telibe találja a Rákóczi téri megálló mozgólépcsőjét, a peronokig lesüt a nap.
Már megint egy építészeti csoda a négyes metróból: a délutáni nap hajszálpontosan telibe találja a Rákóczi téri megálló mozgólépcsőjét, a peronokig lesüt a nap.
Az első naptól gondolkozom, hogy melyik is pontosan a kedvenc megállóm Budapest legmenőbb középületében, de az eddig holtversenyben vezető Gellért tér és Rákóczi tér közül most az utóbbi vette át a vezetést. Színes őrületben jobb a Gellért, de a teret és a fényt ilyen rafináltan egyetlen másik megálló se kezeli.
A képeket tegnap délután fél ötkor készítettem, akkor sütött be pont ilyen szögben a nap, a mozgólépcső tengelyével párhuzamosan. A levegőben Brown-táncoltak a porszemek – ki látott már ilyet metrómegállóban, a föld alatt? –, és hirtelen értelmet nyert a megálló furcsa, a lenti csarnok tágasságához képest feltűnően szűk betoncsatornája, melyben a mozgólépcső elindul a felszínről. Az irányítja a mélybe a fényt, attól lesz minden más megállónál katedrálisszerűbb az élmény.
A metróépítéssel párhuzamosan felújított tér is egészen elképesztő lett ezzel a medencével a közepén, amely kellően nagy ahhoz, hogy a szél vidáman bele tudjon kapni a vízbe, kisebb-nagyobb hullámokat keltve. A környéken felnőtt Szily László a képről egyáltalán nem ismerte fel, hogy a Rákóczi téren járunk.
