Jim Jarmusch még mindig hátborzongatóan jó filmeket csinál

Megnéztem az Only Lovers Left Alive-ot, és el vagyok ragadtatva. Az új Jarmusch tényleg olyan film, amiben minden kép és minden hang pontosan a helyén van, ezenfelül okos és vicces is, a rengeteg pop- és magaskulturális utalás pedig már tényleg csak hab a tortán.

Két dolog jutott eszembe elsősorban. Nem a végén, még menet közben:

– el akarok menni Tangerbe

– szeretnék vért inni, frisset, pirosat, csakis jó minőségűt

Nem kell tőlem megijedni, a másodikat nem fogom megcsinálni, a hagymás sült vért sem bírom disznóvágáskor, nemhogy vámpírkodásba torkolljak – még ha fel is lettem ajzva és ha tényleg roppant gusztusosan féldecizett is Tilda Swinton és Tom Hiddleston.

Ahogy indul ez a Halhatatlan szeretők, az kész, az első fél óra máris hibátlan. Két külön szálon, egy sötét és nyomasztóan tágas, illetve egy középkori sikátorokba és terecskékbe szorult városban (az egyik Detroit, a másik a marokkói Tanger) kezd bonyolódni a történet, és pillanatok alatt megvan a hangulat és a feszültség. Az első kortyok után oldódik ez valamennyire, hiszen bár vérre megy a játék, mégis játék marad.

Nem mondtam még, de biztos úgyis tudjátok: Jim Jarmusch, akit a kilencvenes évek első számú amerikai művészfilmesének gondoltunk annak idején – mindent szerettem tőle a Strangers Than Paradise-tól a Mistery Trainen át a Broken Flowersig; felsorolhatnám itt még fél tucatnyi munkáját –, vámpírfilmet forgatott tavaly. Nyilván nincs szó olyasmiről, hogy felült volna a vámpírszekérre, hadd szakítson keveset a konjunktúrának hála. Nem-nem: a vámpírok nem vérszomjas horrorhősök nála, hanem az idő múlása felett merengő nagyvárosi entellektüelek/művészek, akik sehogy sem tudnak mit kezdeni az élet hábavalóságával – akár évszázadok óta tart, akár nem –, a kultúra változásaival és azzal, hogy pusztul a világ.

Lehet, hogy ez így lilán hangzik, de el kell hinnetek bemondásra, hogy nem az. Épp ez a lényeg, hogy mint minden, a saját történetnél sokkal többet kínáló filmet, ezt is képtelenség lefordítani szavakra és mondatokra, a látvány és a hallvány annyi mindent tesz hozzá.

Apróságok, amelyek rengeteget adtak pluszban, vagy mert mosolyra fakasztottak, vagy mert bús lettem tőlük:

– a gitárok, az erősítők, a hangfalak, a lemezek Adam (Tom Hiddleston) lakásában

– a régi Michigan Színház Detroitban, ami most parkoló

– a még lepusztultabb Packard autógyár ugyanott

– a hetedik gyermek Jack White szülőháza

– a libanoni Yasmine Hamdan dala a tangeri kávézóban

Mit hagytam ki? Tilda Swinton és Tom Hiddleston természetesen zseniálisak, és klassz az ifjú és felelőtlen Mia Wasikowska meg az öreg és megfáradt John Hurt is.

A lényeg: ha sokat foglalkoztok magatokkal, elpocsékoljátok az életeteket. Nyugi, nem ez az egyetlen tanulság, egyáltalán nem lőttem le minden poént.