Büfé? Menza? Drága étterem? Még nem döntötték el, de a ramen isteni volt. Leteszteltük a pár napja csendben megnyílt Biwakót a belvárosban.
Büfé? Menza? Drága étterem? Még nem döntötték el, de a ramen isteni volt. Leteszteltük a pár napja csendben megnyílt Biwakót a belvárosban.
Ezer szerencse, hogy sosem jártam Japánban, így bátran képzelhetem azt, hogy a Veres Pálné utcai Biwako olyan, mint egy tokiói melóskifőzde.
Barakonyi fotóripotertől, az Index rovatvezetőjétől hallottam, hogy nagy csöndben megnyílt egy fura japán étterem, ahová betévedtek, aztán remekül érezték magukat, így tegnap ide beszéltem meg az ebédet Beck Mártonnal, aki ráadásul a Padron tapasbár egyik tulaja, így szakmabeliként is észrevehetett ezt-azt.
A hely az a fajta, ami előtt kétszer elmész, mielőtt megtalálnád. Belül olyasmi, mint egy látványra semmit sem adó kínai. Ez a normcore életérzés kifejezetten felszabadító, nincs például irtózatosan drága minimalista dizájn, és más emberekkel sem kell közös hosszú asztalhoz ülni, ami nagy divat japán éttermekben.
A bizarrságok sorozata már az italrendelésnél elkezdődött, kiderült ugyanis, hogy a világ sörei közül az a kettő, amit tartanak, az üveges Arany Ászok és a Borsodi. Elképzeni sem tudom, hogyan sakkozta ezt ki a tulajnő, szerintem csúnyán megvezették + antialkoholista, és egyiket sem kóstolta, így nyitásnak megihattam életem első, étteremben rendelt Arany Ászokját.
Az étlap klasszikus fényképes ázsiai modell, kizárólag angol nyelven, a kínálat gerincét a bundában sült mindenfélék képezik, plusz a kétfajta ramen és a kétfajta ebédmenü. Mi a féladagnyi ramen + 3 maki + csirkefalatok vagy tésztabatyu verziót kértük 1980-ért, a másik ebédmenü a tisztán szusis lett volna, de hamar kiderült, milyen jól jártunk, hogy nem azt rendeltük.
Mielőtt bármi történt volna, kaptunk ajándékba egy kis tál sós párolt zöldbabot, ami csodás multikulturális szimfóniát játszott a számban az Arany Ászokkal. Marci viszont olyan finom teát rendelt, hogy kóstolás után én is nagyokat höőőőztem, pedig kifejezetten nem vagyok teás. Ez olyan volt, mint egy hosszúkávé és egy tea fura, de igen vonzó hibridje.
Mint utóbb rájöttünk, a csúcson kezdtük az elsőnek kihozott ramenekkel. Egyszerű, tiszta, jó ízű leves volt mind a kettő, finom tésztával, meg is jegyeztem, hogy ez talán kézzel gyúrt. Marci rákérdezett, de nem az volt. Van sima és miszós változat is. Teriyakis csirkét kértem mellé, a néhány apró falat klassz volt, a három maki viszont sápatag. Eleve nem volt semmilyen halas vagy tengeri állatos szusiféléjük, vagyis Marcinak azt mondták, van rákos, ami a valóságban surimi műrákosnak bizonyult. De az is kiderült, hogy még nagyon az elején vannak, és a szusihelyzet lesz ennél jobb is. Kell is, mert amit most kaptunk, olyanra én is képes voltam életem első otthoni makikísérletekor. És én nem voltam spúr drága halakat venni hozzá.
Remek volt a miszós ramenverzió is, a mellé adott, gyoza nevű, hússal töltött tésztatáskák nemkülönben.
A végén kérdeztem, hogy nincs-e valami jó kis bizarr színű és állagú, émelyítő japán desszert, de annyira az indulásnál jár a hely, hogy még ilyesmi sem volt az étlapon. Már készülnek, ezért kaptunk ajándékba egy-egy gombóc zöldtea-fagyit, ami ott várt az étteremben, csak még nem sikerült beárazniuk. Nem sokat mondok azzal, hogy ez volt életem legjobb zöldtea-fagyija, mert ez volt az első, de annyira ízlett, hogy azt se bánom, ha utóbb kiderül, hogy egy ujpéteri értelmben vett ipari termék volt.
Összességében kellemes hely a Biwako, aranyos japán tulajnővel és lelkes magyar segítőkkel, és tényleg annyira az út legelején járnak, hogy ebből bármi lehet. Azaz egy nem. Olcsó hely. Az árak ugyanis az étterem büféhagulatához képest meghökkentően magasak. Már az ebédmenű sem kifejezetten olcsó, de az – főleg, ha normalizálódik a szusihelyzet – még elmegy árban. Az á la carte fogások viszont egyáltalán nem olcsók, 2500 meg 2700 forintos ramenekkel, kétezer-többszázas curykkel, főleg, hogy az ember egy japán helyen szívesen enne többfélét.
Azt garantáltan nem éreztem, hogy valami mágia részesévé váltam volna, a Kelet Kapuja nem nyílt meg, de egyszer kifejezetten jó volt itt ülni. És végül is csak menüztem.
Ha nálam több összehasonlítási alapod van autentikus japán helyekkel, próbáld ki a Biwakót, és írd meg az élményeidet!
