Itt a bizonyíték a zsidó világ-összeesküvésre: forró, félsivatatagos területet alakítottak ki a mulatónegyed szélén, aminek egy célja van: halálra szomjaztatni és ezzel italrendelésre kényszeríteni a járókelőket. Az sem volt hülye, aki ezt kitalálta! Térkritika.
Itt a bizonyíték a zsidó világ-összeesküvésre: forró, félsivatatagos területet alakítottak ki a mulatónegyed szélén, aminek egy célja van: halálra szomjaztatni és ezzel italrendelésre kényszeríteni a járókelőket. Az sem volt hülye, aki ezt kitalálta! Térkritika.
Mióta átadták a megújult Madách teret, párszor átrohantam rajta, de most végre tudtam szakítani időt, hogy nyugodtan elüldögéljek több pontján, és átjárjon a hangulat. Átjárt, de nem a hangulat, hanem a hirtelen feltörő izzadság. Öt percen belül.
A Madách teret alapvetően a közeli Ferenciek tere mintájára dizájnolták át, vagyis izzó kősivatagot csináltak belőle. De ennek legalább vannak progresszív elemei.
Szerencséje és átka egyben, hogy lényegében egy udvarról van szó, ami fölé három oldaláról a markáns kinézetű, és mondjuk ki, dögös Madách-ház magasodik. Az erős látvány egyfelől nehezíti a tértervező helyezetét, másfelől lehetőséget teremt arra, hogy szerencsés esetben néhány jól eltalált elemmel is hangulatos teret hozzon létre.
A hangulatos elemekkel nincs baj. A magasra kiemelt, felülről gyepesített ágyások peremére szerkesztett hosszú padok például kifejezetten jól sikerültek. Nagyvárosban hosszú padon mások mellett üldögélni remek dolog, amit már Gaudi is jól tudott, és fel is használt a barcelonai Güell parkban. A tér Kiskörút felőli oldalán pedig ott van egyrészt a kockalombú fák alatti üldögélő rész:
Illetve a vizező sarok:
De a tér középső, legnagyobb szakasza kietlenül sivatagos, a centrumában elhelyezkedő talajszökőkút ellenére. Nehéz eldönteni, hogy a problémát nem az okozza-e, hogy még a rettenetes budapesti átlaghoz képest is különösen felháborító, ocsmány térkövet raktak le.
Olyan reménytelen szlovákszürke, komcsicement-hatású az egész, hogy rá kellett néznem a lábamra, nem Párkányban vagyok-e 1981-ben, rajtam a frissen vásárolt, Botas márkájú, szupermenő, tépőzáras (!!!) edzőcipőben, amit mindjárt át fogok csempészni a csehszlovák–magyar határon.
A szökőkút a Szabadság téri kisöccse, néha párát is fúj, amitől olyan érzésem volt, mintha a Negev termővé fordításáról néznék heroizáló hangulatú dokumentumfilmet. Izgatottan forgattam a fejem, hogy hol bújtak el a szabad szexualitásban hívő kibucnyik csajok, de egyet sem láttam.
A Madáchon üldögélni ennek ellenére elég jó, már ha sikerül árnyas helyet szerezned magadnak. De napközben a helyek 80 százaléka a perzselő napon található.
Már éppen indultam volna, amikor egyszer csak elém pattant Edu, a menő díszlettervező, a tér sarkán található Castro törzsvendége, és csodás dolgot mutatott. A tér hátsó részén áll két karcsú, magas lámpaoszlop, rajtuk egy-egy közlekedési táblával. A feszült közlekedési helyzet még néhány tábla kihelyezését követelte meg erre a szakaszra. Na, hogyan oldanád ezt meg a lehető legmagyarberuházósabban? Igen. Igen. A pár plusz táblát nem osztották el a két lámpaoszlop között, hiszen rájuk fért volna akár 5-5 darab is, ha nagyon kellett volna. Hanem fogták magukat, és felállítottak 3 aluminium oszlopot a két lámpa közé. Amik ráadásul nem is állnak pontosan egyvonalban, csak majdnem, ami külön bosszantó.
Bónusz minibénázás: úgy jelölték ki a parkolóhelyeket a Castro előtt, az Asbóth utcán, hogy egy autó általában pont elzárja az akadálymentesített ösvényt, ami a mulatónegyed felől tart a Kiskörút felé, ezért a kereskeszékeseknek kerülniük kell. Az alanti képen látható helyzethez képest ugyanis az utolsó autó a tábláig szokott parkolni, elzárva az utat, ahol most pont el lehetett férni.
A tér közepének közel-keleti klímája – társulva az állandó csobogással – reflexszerűen megszomjaztatja az embert, így némi üldögélés után rohantam piálni. De útközben még megcsodáltam a Kiskörút felőli oldalra telepített magyarmegfékező készüléket. A tér átadása után ugyanis kiderült, hogy a budapesti autósok nem hajlandók elfogadni, hogy ami valaha parkoló volt, az most tér lett, így rendszeresen behajtottak, majd a tér közepén a szökőkutat kerülgetve le is dudálták a járókelőket. A megoldás? A kordonozás, mert ezt már nem merik átszakítani:
