A Sivatagi show pont negyven éve készült, és a nyolcvanas évek elején jött be Magyarországra. Nagyjából mindenki látta, most már én is. És utólag már nem is baj, hogy így alakult.
Fogalmam sincs, hogy végül gyerekként miért nem sikerült megnéznem: emlékszem, hogy óriási sláger volt a film az iskolában, arra is emlékszem, hogy tervben volt, hogy megnézzük, de aztán valami mindig közbejött, a lényeg, hogy kimaradt.
Én meg szép lassan el is feledkeztem róla, bár a híres részeg jelenetet nyilván láttam azóta, és most sem az én ötletem volt, hogy megnézzük. Eleve nem nézek természetfilmeket már jó ideje (néha hiányoznak is az olyan random mondatok, mint hogy "utunkat kíváncsiskodó sátánmajmok zavarják meg"), azt se tudom, van-e Discoverym, vagy bármilyen hasonló adóm. Most ezt mégis megnéztem.
És eléggé más, mint amire számítottam. Eleve a magyar cím minimum félrevezető, sőt, egyenesen hülyeség. Az Animals Are Beautiful People nemcsak, hogy nem ezt jelenti, de ehhez képest a "show" felhőtlen szórakozást ígér, közben meg ez a vicces részletek, meg az ötletes zenei aláfestés ellenére sem igaz a filmre.
Konkrétan van pár jelenet, amit hálát adok az égnek, hogy nem kellett látnom nyolcévesen (például a lángra kapó madárfészket vagy a pelikánfiókák halálmenetét), de a végén is tök ideges voltam, és valamit biztos szétverek, ha nem jön az a kurva eső. Ez minden, csak nem könnyed szórakozás!
Aztán itt vannak az etikai problémák is: az erjedt marulától berúgó állatok jelenete már ránézésre kicsit túlzásnak tűnik – és akkor még nem is olvastam utána, hogy például az elefántok esetében egyenesen lehetetlen berúgni pár szem rothadó gyümölcstől. A felgyulladó madárfészeknél is felettébb gyanús, ahogy rákészült a stáb a harmatcseppre – remélem, legalább akkor el is oltották a tüzet.
Jamie Uyst tudtommal nem szembesítették ezekkel a kérdésekkel, és már nem is fogják, hiszen 1996-ban meghalt – a nekrológok főleg a másik filmjét, Az istenek a fejükre esteket emlegették, pedig ez legalább olyan sokszor előjön, igaz, az több díjat nyert. És még én is láttam akkor!
Viszont a Sivatagi show is egy szuper film minden fenntartás ellenére, és az értékét csak növeli, hogy 1974-ben mutatták be – bele sem akarok gondolni, az akkori technológiával mennyi ideig és hogyan készült ez. A kezdetleges animációk meg a Monty Pythont idéző angol narrátor külön tök jók, az meg különösen, amikor a busmanokról ugyanazzal az érdeklődő kíváncsisággal beszélnek, mint a sivatag bármelyik állatáról.
Abszolút igaz, hogy természetfilm azoknak, akik egyébként nem néznek természetfilmeket, viszont a gyerekemnek biztos nem szívesen mutatnám meg tízéves kor alatt. Vagy van, aki alsó tagozatosként látta ezt, és gond nélkül túlélte?