És a Stranger Than Paradise lenne benne a huszonkettedik. Augusztus végén írtam hosszú posztot a 21 legjobb filmről, amit valaha láttam, és bár volt eszemben, hogy Jim Jarmusch nélkül nem tökéletes a lista, végül sok más rendezővel együtt mégis kimaradt a szórásból.
Pedig az Only Lovers Left Alive élménye is elég friss volt még akkor, de úgy éreztem, nyilvánvaló túlzás lenne a legjobb Jarmuschnak titulálni ezt, a klasszikusait meg viszonylag régen láttam. A Florida, a Paradicsomot mondjuk talán huszonöt éve. Arra emlékeztem, hogy tényleg jó, de arra nem egészen, hogy miért.
Hétfőn este viszont megnéztük a kisebbik gyerekkel – megvan VHS-en, a Duna Tv-ből vettem fel! –, média vagy milyen órán volt róla szó az iskolában, és ha már így kedve lett hozzá, beszálltam én is.
Milyen jól tettem! Komolyan mondom, ez egy tökéletes film. Azok a fekete-fehér képek, a kalapok, a hó Clevelandben, a 18 éves Bálint Eszter, Screamin' Jay Hawkins I Put A Spell On You-ja – azóta is ennek a dalnak a különböző feldolgozásait hallgatom, Bryan Ferryé a legjobb –, ahogy Lotte néni magyarul beszél, meg ahogy Bélának hívják John Lurie-t. Meg minden. Azt hittem egyébként, hogy valamikor a 80-as évek legvégén történik a történet – a magyar lány megérkezik Amerikába, és Amerika elég furcsa hely –, de nem, 1984-ben készült, és ebből is látszik, hogy Jarmusch sem mai csirke már, pont 30 éve van a pályán.
Mozizzatok mindennap!