Mindig mókás, amikor britek jönnek felfedezni Budapestet, bemutatják a várost az olvasóknak, és beszámolnak hihetetlen kalandjaikról. Sorozatunk 2. részéhez értünk, az 1. tegnap ment le.
Mindig mókás, amikor britek jönnek felfedezni Budapestet, bemutatják a várost az olvasóknak, és beszámolnak hihetetlen kalandjaikról. Sorozatunk 2. részéhez értünk, az 1. tegnap ment le.
Kecel Calling
A pont húsz éve indult Loaded magazin a kilencvenes években kultuszlapnak számított, ez volt a lad kultúra Bibliája (hogy mi az a lad kultúra, arra most nem térnék ki bővebben, amúgy is nehéz lenne elmagyarázni, akit érdekel, úgyis rákeres). A lényeg, hogy a Loaded ilyen laza, menő, vicces (vicceskedő) férfi havilap volt, ami kétségtelenül új hangvételt hozott. Volt benne minden, zene, foci, mozi, nőcik, alkohol, kaja, kütyük, divat, satöbbi, vastag volt, nagyon sok cikket belegyömöszöltek, tényleg lehetett olvasni egy hónapig. De legalábbis egy hétig. Érdekes, hogy pucér nők ritkán voltak benne – mármint azokban, amiket én láttam –, inkább csak ilyen szexi neglizsések, fürdőruhások. A lap próbált nagyon szellemes lenni, ami néha sikerült, néha nem. Mondjuk azért voltak benne vicces dolgok, mármint így a maguk módján viccesek, például a Pornalikes rovat, ahol szexlapokból, -videókból, -hirdetésekből voltak kiszerkesztve olyan emberek, akik hasonlítottak valami hírességre. Szóval így időnként olvasgattam, de például az interjúalanyok feléről-negyedéről fogalmam sem volt, kicsoda, így teljesen átérezni nem tudtam a magazin szellemét.
Volt az újságnak klubmustra rovata is, amelyben elmentek felfedezni, letesztelni valami diszkót. 1999-ben hazánk is sorra került, Kecelre mentek és Budapestre.
Hogy Kecelen melyik helyre, nem nevezik meg, de csak a Korona Disco (később Club Corona) lehetett. Ahol a fénykorban még kukorékolóversenyt is rendeztek! Az újságíró már az elején bevallja, fogalma sincs, milyenek a magyarok, leginkább csak sztereotípiái vannak: káposztát esznek és szeretnek lázadozni. A káposztatéma később is visszatér: Kecel felé tartva végeláthatatlan káposztaföldek mellett haladnak el, az egyhangúságot csak néhány útszéli kurva látványa oldja fel. És még az egyik bulizó kezébe is oda van montírozva egy káposzta. Milyen szerencse, hogy az egykor újpesti hátvédről, Káposzta Benőről nem hallott! Tuti, nem hagyta volna ki a poént. Az még az érdekesség, hogy a dizsiben minden lány Spice Girls-csizmát visel.
A keceli kaland után másnap Budapest és egy Cream-buli jön. Szóba kerül, hogy a lakosok elég jól néznek ki, ahhoz képest, hogy az elmúlt 30 évben mindenki céklalevesen élt a kommunisták miatt. A legbájosabb viszont az, hogy a sok kigyúrt, szőrtelenített férfi miatt az újságíró azt hiszi, melegbuliban van. Magyar kalauza világosítja fel, hogy nem – csak itt ez a divat.
Van egy kis Budapest-bedekker is. Az ajánlott látnivaló a Szoborpark és természetesen a fürdők, a Gellért és a Széchenyi. Az étkezdék közül a Marquis de Salade-ot említik a Hajós utcában, a Károlyi utcai Károlyi éttermet és az amerikai specialitásokat kínáló Garage Cafét az Arany János utcában, inni pedig az Incognito bárba küldik az olvasókat. Érdekes, hogy ezek a helyek 15 év elteltével még működnek.
A keceli Korona diszkó má nem, az sajnos 2009-ben bezárt, miután öt fiatalt életveszélyes állapotban vittek onnan kórházba túladagolás miatt.
Budapest bizarr
A kilencvenes évek végén startoló Bizarre elég furcsa havilap volt. Férfimagazin volt ez is, mint a Loaded, csak több volt benne a disznóság, és egyéb pasis témákról is írtak, mint mondjuk a drogok, a sátánizmus vagy Hitler. A pucér nőik általában elég rondák, közönségesek voltak. Talán sokat elmond a nívóról, hogy az Olaszországban alkotó Henger Évát a magazin „the perfect eurobabe"-nek titulálta. A miniinterjú viszont bájos vele, elmondja, hogy „anál, cum on face, gruppen, dupla behatolás" jöhet, „de állatokkal és gyerekekkel soha!" Erről van szó, azért betyárbecsület is van a világon!
(Illetve, csak a teljes pontosság kedvéért, nem kell múlt időben írni sem a Bizarre-ról, sem a Loadedről, mindkét magazin létezik, csak nekem úgy 15 éve nem volt a kezemben egyik sem, fogalmam sincs, most milyenek.)
A magazinban futott egy olyan rovat is – Bizarre 24 hours volt a címe –, hogy az újságíró elmegy valamelyik egzotikus városba berúgni, és leírja az élményeit. Budapesten 1998 végén jártak. A beszámoló különösen érdekes volt számomra, főleg az eleje. Van ugyanis egy barátom, aki egy ideig tök képben volt az együttesekkel, trendekkel, aztán úgy 1990 körül abbahagyta az új zenék hallgatását. (Milyen igaza volt, tegyük hozzá!) Ez a haver egy időben azzal oltogatott, hogy valamikor a kilencvenes évek elején lement a Morrison'sba, ahol részegen összehaverkodott két angol arccal. Iszogattak, dumálgattak fociról (ők a Manchester Unitedet éltették, a haverom DVTK-rigmusokat tanított nekik), ökörködtek, minden, aztán kiderült, hogy ők egy popbandában vannak. Amit valami Take Thatnek hívnak. Mutattam neki egy képet a zenekarról, Howard Donaldot és Jason Orange-t azonosította be. Hát hittem is ezt a sztorit, meg nem is. De inkább nem. El is felejtettem hamar az egészet.
Akkor jutott újra eszembe, amikor a kezembe vettem ezt a cikket. Ami úgy indul, hogy a cikkíró felül a Heathrow reptéren a Malév-járatra. És ki ül mellette a repcsin? Hát Howard Donald a Take Thatből. "Megkérdeztem, neki mi keresnivalója van errefelé. Mondta, hogy azért jön, mert szereti ezt a várost. Mert cool, de kicsit őrült. És mint később kiderült, igaza volt."
A Budapissed (uramisten, mekkora poén) című cikk persze később is bővelkedik izgalmas fordulatokban. Némiképp hasonlít is a Loaded cikkére, csak itt már az oroszok a céklaevők, akik miatt annyit szenvedett a város. Az újságíró bevallja, nem sokat foglalkozott a történelemmel, mert a „túl sok király, királynő és kereskedelmi háború" elvette a kedvét. A háborús nyomok, golyólyuggatta házfalak is mutatják, hogy itt folyamatosan megy a harc, az idők kezdetétől fogva. "Bár az oroszok már nincsenek itt, a bál még most is áll – hétvégén, amikor itt voltam, a helyi maffia felrobbantotta a belvárosi bevásárlóutcát és pár nem túl szerencsés vásárlót." Valószínűleg az Aranykéz utcai robbantásra gondol a szerző. Persze lehet, hogy kicsit csúsztat – az 1998 nyarán történt, ő pedig, a képek alapján, késő ősszel járt Budapesten.
"Mint a legtöbb város, Budapest is akkor kel életre, amikor az amerikai turisták már elmentek aludni, és az összes freak és alvilági figura előkerül" – kezdi az újságíró ecsetelni kalandjait az egyik Akácfa utcai éjjel-nappali kocsmában, majd rátér az izgalmakra. "Elkezd barátkozni velünk egy bűzös cigányember, akinek az egyik karja helyén egy tönk van, a háta helyén egy púp, a szájában meg két sárga fog. Kedvesen felajánlja, hogy megvásárolja az útleveleinket, esetleg azt, hogy kijön Angliába, és a családjaink találkozhatnának, de ha ez sem jó, akkor körbevezet minket a piros lámpás negyeden, és bemutat két öreg prostituáltnak, akiket olcsón megkaphatunk. Micsoda fickó!" A később már fenyegetve hadonászó fickót végül arrébb lökik, és kábé véget is ér az izgalmas kaland.
Megtudjuk még, amit már eddig is tudtunk, hogy a magyar nők a legszebbek. Budapest utcái tele vannak babe-ekkel, mindenhol mozisztárszőkék, antigravitációs mellekkel és tökéletes popsikkal. Az újságíró rájön, hogy a lányok fele, akikei a brit lapokban lehet látni, Budapestről jött. "Képzelhetik a meglepődésem, amikor a Caligula sztriptízklubban látom, hogy épp vetkőzik a csaj, aki múltkor még Sharon volt Chelmsfordból az újságban." Hogy teljes legyen a Budapest-élmény, az újságíró – magyar kalauza, László révén – egy pornókasztingot is megnézett az egyik belvárosi szexshopban.
A fő látnivaló a Bizarre-nál is a Szoborpark és a fürdők, szó van még a Roxy rádióról (Budapest válasza a Virgin Fm-re), a Janis és az Old Man's Music Pubról, és arról, hogy aggasztóan sok a dzsessz a pesti éjszakában. Ajánlják a tradicionális magyar tojáskávét, amibe só is kell, a nagyon olcsó helyi Warsteiner sört és a „fustolt sertesfar nyercukoban"-t.
Hát jó.