Gyerekkorunk kedvenc VHS-filmjeivel támad a héten a televízió, amelynek agresszivitása csak egy jégkokózó jakuzavezér üzletpolitikájához fogható. Még szerencse, hogy békemenetileg lesz Hair is. Egyébként pedig: köztársasági elnöknek Milos Formant.
Gyerekkorunk kedvenc VHS-filmjeivel támad a héten a televízió, amelynek agresszivitása csak egy jégkokózó jakuzavezér üzletpolitikájához fogható. Még szerencse, hogy békemenetileg lesz Hair is. Egyébként pedig: köztársasági elnöknek Milos Formant.
Hétfő: Amerikai nindzsa
Jobban nem is kezdődhetne az év, hiszen a Viasat3 21:00-tól az egyetemes emberi kultúra, Nyugat és Kelet kanonizált alfáját és omegáját, az Amerikai nindzsát tűzi műsorra. Michael Dudikoff volt az, aki az 1980-as évék végi népszerűségi listák éléről képes volt letaszítani Pozsgay Imrét, de míg utóbbi a 2000-es években is alkotmányozó atya lehetett, Dudikoff valahol a sokadik plasztikai műtétje után ihat nindzsajelmezben.
Pedig az Amerikai nindzsa egy korszak emblematikus filmje, amely akkora reveláció volt a véreshurka- és CASCO-reklámok után, hogy amelyik gyerek látta, menten nindzsa akart lenni, és nem Fekete Laci vagy Nyers Rezső. A címszerepet eredetileg Chuck Norris játszotta volna, de az orosz és kubai terroristák floridai partraszállása okozta elfoglaltsága miatt a minden akciósztárnál elmélyültebb tekintetű gyermekpszichológus, Dudikoff kapta meg a nindzsafilmet némi modellkedés és dzsúdómúlt után. Ezzel olyan magasra tette a lécet, hogy nemhogy a trambulinról hármasával dobbantó nindzsastatiszták, Szergej Bubka se tudta volna átugrani.
A hazai nindzsakultuszt megalapozó filmben Michael Dudikoff eltulajdonított fegyverszállítmányokat visszakövetelve és egy enyhén szellemi fogyatékos hisztérikát védve (Judy Aronson) szembeszáll a Fülöp-szigeteki Simicskával. A kezdeti súrlódások után segítőtársa is akad Curtis Jackson (Steve James) személyében, aki biztos dobogós lenne a Karl Vedörsz-utánzatok dél-karolinai versenyén. Legendás kettőjük első és utolsó, szürreális verekedése, amikor Dudikoff egy vödörrel a fején veri le slaggal. Méltán kaphatna helyet az Andalúziai kutya mellett. Az Amerikai nindzsában van még aljas csapda az anyagellátóban és egy lézerfegyver még aljasabb használata is, de különösen ajánlom figyelembe a lassított jelenetet, ahol jól látható, ahogy a motorral ugrató Dudikoff-dublőr megfejeli a kormányt.
Kedd: Piszkos Harry
Piszkos Harry-filmeket csak a TCM-en szabad nézni. Szerencsénk van, ezúttal az 1971-es első részt, a Piszkos Harryt adja a csatorna 0:50-től. Clint Eastwood önazonos szerepe, Piszkos Harry az ideáltipikus republikánus karakter, akire csak a Bosszúvágy-sorozat Paul Kersey-je ver rá. Hiszen Harry Callahan nyomozó aztán rendet tesz San Franciscóban: párosával lövi ki a perverz alakokat, a kábítószeres pedig hiába kúszik már a földön, ellövi a másik térdkalácsát is.
Callahan tudniillik mélyen megveti a szociológiát. Nincsenek kérdései, csak válaszai. Főleg az elromlott, elferdült igazságszolgáltatásra, amellyel szemben a sarki hamburgeres, Budweiser, lőtér háromszögben pozicionálja magát. „Manapság, ha egy zsaru kicsinál egy rohadt punkot az utcán, jobban teszi, ha elássa a holttestét, mert azok a tetves ügyészek előbb-utóbb úgyis minket vágnak a sittre, az igazi bűnösök meg szabadon futhatnak" – mondja.
Ez a film tételmondata, és a cinikus Callahan felügyelő nem ehet meg nyugodtan egy whoppert, mert máris táskát lop egy harcsabajszos afroamerikai. Ebből adódik a republikánus programfilmben az egzisztenciális feszültség, ami kirobbantja a bűnözőket, hogy a film csúcspontjaként Callahan kizsigerelje Skorpiót is, a San Franciscót rettegésben tartó egzaltált orvlövészt. Hiszen: „Ezekhez az emberekhez az én módszereim kellenek." A Pax Americana-vonulat Magnum-fétisben tobzódó kötelező klasszikusa.
Szerda: Hair
Milos Forman musicalfilmjét, a Hairt adja 22:10-től a Duna. Nyilván már mindenki rongyosra nézte, de háttérzajnak továbbra is tökéletes. A cseh rendező megtekerte a Broadway-musical befejezését, így lehetett Bergerből a hippik Krisztusa Treat Williams ihletett alakításában, akit azóta sajnos leginkább C-kategóriás parti őrként láthattunk Michael Dudikoff szintjén.
A diktatúrából menekülő Milos Forman az Elszakadás és a Száll a kakukk fészkére után ezúttal is idegenben oktatja a szabadságról Amerikát, mindenkinek kötelező, aki számára a hajviselet az identitás elsődleges terepe, és akinek nem, azt is kérem, támogassa indítványom, és hozzuk Magyarországra Milos Formant köztársasági elnöknek.
Csütörtök: Nikita
Az életet úgy kell élni, mint Luc Besson: bizonyíts magadnak negyvenéves korodig, hogy kurva jó vagy, aztán gátlástalanul adj el akármit. Miután Besson az 1989-es A nagy kékséggel megcsinálta minden idők legszebb faszméregetős férfifilmjét, első feleségére, a tépett Anne Parillaud-ra megírta az 1990-es Nikita történetét, a női akciófilmek csúcsát, amelyet 21:00-tól tekinthetünk meg a Film+2-n. A hivatalosan kivégzett rendőrgyilkos vadóclányt majdnem tökéletes bérgyilkossá képezi ki a titkosszolgálat, csak az a baj, hogy a kettős élet és a megbízások súlya alatt nagyjából a második bevetésen összeroppan.
Ha megnézzük, alapvető kétségünk támadhat, hogy a nők tényleg a hüvelygombáról beszélgetnek-e távozásunk után. A film váláshoz vezetett, mert Besson mindent háttérbe szorítva terrorizálta asszonyát, hogy kihozza belőle a kizsákmányolt bérgyilkosnőt, akinek persze a forgatással elege lett. A Nikita volt az utolsó állomás a Leon, a profiig vezető úton, amelyben Besson tökélyre vitte a művészfilm és a kommersz, az európai és az amerikai mozi szintetizálását. A zeneszerző természetesen Eric Serra.
Péntek: Spartacus
A Howard Fast regényéből készült marxista kardozós-szandálos nagyeposzt, az 1960-as Spartacust adja 11:50-től a Film+, Hollywood legnagyobb sztárjaival és tízezer statisztával, akiket nem más, mint a rezzenéstelen kezű perfekcionista rendezőgéniusz, Stanley Kubrick mozgatott. Még csak harminckét évesen, bérmunkásként, de úgy kezdett, hogy menten kirúgott mindenkit, aki visszapofázott.
A forgatókönyvet az 1947-ben kommunistaszimpátia miatt letartóztatott Dalton Trumbo jegyezte, aki ha tehette, fürdőkádban gépelt és totál alkoholista volt, ezek után nem meglepő, hogy a Spartacus egy nem is annyira burkolt állásfoglalás a mccarthyzmus és a hollywoodi feketelisták ellen. Így annál inkább gyalázat, hogy a 2010-es Spartacus-sorozatban már csak basztak. A seggállú Kirk Douglas élete alakítását nyújtja a trák rabszolgavezér szerepében, sok-sok monológgal a szabadságról, Laurence Olivier hozza a biszexuálisra gyúrt Crassust, Tony Curtis Antoniust, Peter Ustinov pedig a gladiátoristállók Klapkáját, Batiatust.
A teljes hollywoodi erődemonstrációhoz már csak Henry Fonda hiányzott volna, és hogy a végén kimagyarázza Spartacust a szarból, de hát nem így történt.
Szombat: James Bond: A magányos ügynök
Ha valaki megnézi a Duna James Bond-sorozatában 20:55-kor kezdődő A magányos ügynököt, rájöhet: az a senki által sem bizonyított tétel, hogy Timothy Dalton a legrosszabb James Bond, akkora hiedelem, mint az, hogy a Hubertus ihatatlan. De ezt már megírtam az előző rész előtt, és minden ugyanúgy érvényes ezúttal is. Íz, csín, tűz, cukor stb.
Vasárnap: Leszámolás Kis-Tokióban
A Film+-on 19:40-től vetítendő Leszámolás Kis-Tokióban atyjának nem gyengén lehetett valami fajelméleti frusztrációja, hisz mi másra vélhetnénk annak filmre álmodását, ahogy egy árja másfél órában legyilkolja az összes szeme elé kerülő sárgát. Dolph Lundgren maga a megtestesült Übermensch, egy másik póluson pedig a Szuper Szovjetember, a szélsőségek tehát nemcsak a Molotov-Ribbentrop-paktumban, de Lundgrenben is összeérnek.
A Rocky-sorozat hidegháborús része, a Rocky IV. robotikus szovjet csodabokszolójaként befutó színészóriás egy multikulturális rendőrt alakít, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a tüdőgatyájába tűrt fekete pólója fölé húzott bőrbekecse hátán a felkelő Nap feszít. Hősünk Japánban nőtt fel, mivel apja megszálló amerikai katona volt a gyerekeknek rágógumit osztogató fajtából, egészen addig, míg a Hirosimától és Nagaszakitól frusztrált őslakosok le nem kaszabolták. Olyanok, akik sárgák és tetováltak, akár a Linkin Park sutyerákosa: „Az az elfajzott harcos rend a 12. századból." De nem a japán Művészeti Akadémia, hanem a jakuzák.
Nehogy késsetek a filmről, mert a Leszámolás Kis-Tokióban erősen indít, akár a wasabis csió. Miután végignézhetjük egy kokós kurva emlékezetes meggyilkolását, Kenner (Dolph Lundgren) a kedvenc büfését szekáló, lila locsolóöltönyös és friderikuszzöld zakós jakuzák személyében azokba botlik, akik anno legyilkolták apukát sápadt holdfényben. Dolph persze kíméletlenül leveri őket, s közben váratlan harcostársa is akad az odatévedő Johnny Murata (Brandon Lee) személyében, hogy együtt számoljanak le a jakuzák Lázárával, Josidával.
A látszólag a Back Street Boysból kiugró, ananászfrizurás jegyeket mutató Kenner hamar maga mellé okítja a fiatal Bon Jovi-fan Johnny Muratát, többek között az ilyen tanításokkal, mint hogy: „Az a harcos, aki csak az öléshez ért, könnyen sebezhető; a legnagyobb szamurájok gyönyörű haikukat írtak." Tegye fel a kezét, aki még ezután sem rendelné meg a Bookline-on Andrassew Iván haikukötetét.