Nem azzal, amit mond, hanem azzal, ahogy mondja. Mélyinterjút készített a sztárpublicistával a Médiapiac, komolyan mondom, érdemes elolvasni. Egy nemcsak politikai ellenfeleivel és más jegyzetírókkal, hanem önmagával is viaskodó ember áll elénk szinte pőrén!
Az is kiderül a végén, hogy annak idején a fizetése négyszereséért igazolt át a Magyar Nemzet–Hír Tv duótól Széles Gábor antigravitációs médiabirodalmához. Meg az is, hogy három jó magyar publicistát ismer, név szerint Kovács Zoltánt, Megyesi Gusztávot és Váncsa Istvánt. Kicsit bosszús vagyok, hogy a Cink állócsillagát, Szily Lászlót – a szénné ajnározott Tóta W. Árpáddal ellentétben – semmilyen összefüggésben nem említi, mindegy, be kell érnünk annyival, hogy utóbbi írásai talán mindegyikében szerepel a rózsadombi kutyasétáltató.
A biztonság kedvéért kiválogattam nektek néhány idézetet:
- Ne legyen naiv, az előbb mondtam: ez az egész már 25 éve kezdődött. Én annyiban állok kitüntetett helyen, hogy sokáig a másik oldal üdvöskéjének számítottam, a tenyerükön hordoztak, a szemükben én voltam a világ legtehetségesebb ifjú publicistája. (A kérdésre, miszerint úgy tartják, minden közösségnek szüksége van ellenségre, és tényleg nem megy-e másként?)
- Cinizmus nélkül mondom, próbálom megérteni azokat, akiknek a haza semmit nem jelent. Cserébe elvárom, hogy ők meg tartsák tiszteletben azokat, akiknek a haza mindennél fontosabb. A baloldal előszeretettel hangoztatja, hogy angolszász területen a pátosz a hülye szinonimája. A Monty Python ebből él. Imádom. Pedig tudom, nehezen venném, ha ugyanezt tenné valaki az én hazámmal.
- Ma már alig érdekes, amit írsz, az számít, mit gondolnak rólad. Ha holnaptól Mészáros Tamás-féle publicisztikákat írnék, akkor is azt mondanák, hogy Bayer egy rohadt náci. Élek a gyanúperrel, hogy az ember egy idő után elkezd azonossá válni a szerepével. A stílusom hozzátartozik az imidzsemhez, most már dafke olyan vagyok.
- Nem úgy működik, hogy reggel felkelek, jól megerőltetem magam, hogy durva publicisztikákat írjak, mert ettől leszek sikeres és a táborom ezért fog szeretni. Egész egyszerűen én ilyen ember vagyok, már az iskolában is verekedős voltam.
- Tóta W. nyilván a Magyar Hírlappal és a Magyar Nemzettel kezdi a napját, mert azt utálja a legjobban. Én meg 444-gyel, a hvg.hu-val, az Indexszel, a Népszabadsággal indítok, különös tekintettel a Népszavára, igaz, utóbbiban nincs egy Tóta W. formátumú szörnyeteg, aki miatt érdemes lenne olvasni. Szóval ők idegesítenek engem, én őket, a nép meg ollézik. Mint a gladiátorharc.
- Hadd tegyek egy őszinte vallomást: a saját oldal véleményét csak egészen kivételes alkalmakkor olvasom. Ahhoz brutálisan rohadt jót kell írnia valakinek, hogy én belemélyedjek.
- Minden évben megfogadom, hogy abbahagyom a politikai publicisztikát, és nem azt írom meg, ami felidegesített.
- Mióta világ a világ, a politika igyekszik befolyásolni a közvéleményt, és erre a média a legalkalmasabb terep. Az olyan beteg társadalomban, mint a magyar, szakadék választja el egymástól az embereket. Isten szép szerelmére, ha azokat, akik most naponta tüntetnek az Orbán-kormány ellen – nem szeretném – összeeresztenék a békemenetesekkel, vér folyna. Ez egy beteg ország. Mi, újságírók pedig ezt a beteg országot képezzük le a magunk szintjén. A tömeg azt nézi, olvassa, amit kap.
- Aki személyesen nem ismer, azt gondolja, reggelente vért iszom, miközben valójában szelíd, mosolygós pasas vagyok. De ki fogja ezt elhinni? Senki. Ahogy azt sem, hogy nem politikával kelek és fekszem. Sőt nálam jobban senki nem utálja a politikát. Tudja, mit szeretek? Krúdyt.
Egyébként én is Megyesi Gusztáv emlőin nevelkedtem – persze képletesen –, ezt csak így egészen szőrmentén tartottam fontosnak megjegyezni most.