Nemrég lehetőséget kaptam, hogy egy hetet Tokióban töltsek, ami, mint kiderült, igen messze van, nemcsak fizikailag. Turistaként, különösebb háttérismeretek nélkül megdöbbenések sorozataként is jellemezhetném ezt a hetet, ezekből a pillanatokból válogattam tízet.
Nemrég lehetőséget kaptam, hogy egy hetet Tokióban töltsek, ami, mint kiderült, igen messze van, nemcsak fizikailag. Turistaként, különösebb háttérismeretek nélkül megdöbbenések sorozataként is jellemezhetném ezt a hetet, ezekből a pillanatokból válogattam tízet.
1. A zöld szín uralma
Egy hét alatt hüvelykujjszabályként megtanultuk, ha valami zöld színű, az biztosan finom is. A japánok ugyanis nagyon szeretnek mindenféle ételekbe, italokba matchát keverni, amitől azok nem néznek ki túl bizalomgerjesztően, de valamiért ez működőképes. Így az uncsi zöld teán kívül megkóstolhattuk a zöld kávét (matcha latte), a zöld zsömlét, a zöld KitKat csokit és a zöld jégkrémet is.
(a zöld KitKatről bővebben itt)
2. Az onigiri
Ez is zöld és étel, de külön bekezdést igényel, annyira ronda. Az a fajta ember vagyok, aki minden további nélkül kóstol polipos szusit, ami talán még pár perce mozgott is, de ez a kreálmány elsőre annyira gyanúsnak tűnt, hogy csak hosszas rábeszélés után mertem megvenni. Hogy aztán ódákat zengjek róla.
Szóval ez lenne a japán rizsszendvics – nyugati értelemben vett kenyeret nem is igazán kapni sehol –, amit algalap vesz körül, a közepében pedig csirkehús, tonhal vagy valami hasonló töltelék rejtőzik. Ettől meglepően laktató is, kései vacsorának bőven megfelelt.
3. Az étkezési szokások általában
Igen, még mindig a kaja. Az valószínűleg nem okoz senkinek meglepetést, hogy Japánban pálcikával esznek. Így én is igyekeztem ezt a képességet a lehető legmagasabb szintre fejleszteni, mire kiértem, már egy hároméves lélegzetelállító evőeszköz-kezelési jártasságának megfelelő tudással rendelkeztem, de azért titkon reménykedtem benne, valahol azért mindig akad kés-villa is. Tévedtem, de legalább körülöttem jól szórakoztak.
A japán étkezés persze nemcsak ettől különleges. Reggelire is nyugodt szívvel fogyasztanak levest vagy akár nattot is, ami nem más, mint erjesztett, pépesített bab. Ez az, amit tényleg nem voltunk hajlandóak kipróbálni, pedig valószínűleg nem sokkal durvább dolog, mint amikor egy jó kis magyar disznóvágáson a sült vért ajánlgatják reggel hatkor.
A japánok nem nagyon különböztetnek meg a nyugati szokásokhoz hasonló fogásokat, egyszerre esznek mindenből egy kicsit, vagy még egyszerűbben összeöntik az egészet. Ez utóbbi stratégia a ramen, ami alapvetően sűrű zöldségleves, néhány szelet színhússal és makaróni vastagságú tésztával, ennek megfelelően laktató is, úgyhogy már csak egy kis zserbó hiányzik belőle, hogy megfeleljen egy komplett vasárnapi ebédnek a nagymamánál.
Viszont szürcsölni szabad, sőt illik is, ez jelzi, hogy finom volt az étel.
4. Ami magyar, az cool
Teljesen megmagyarázhatatlan módon a „magyaros," valójában barackos-mangós (??) üdítő és a „magyaros" teljesen kommersz ízű gumicukor létező dolog Japánban.
5. Balra tarts!
Japánban jobbkormányos közlekedés van, a járda bal oldalán közlekednek, a mozgólépcsőn balra állnak. Ezért eleinte mindig útban voltunk, a hét végére viszont annyira megszoktuk, hogy Ferihegyen is balra álltunk. Igen, természetesen elég hamar akadt valaki, hogy udvariasan figyelmeztessen a tévedésünkre.
6. Az automaták
Mindent, de tényleg mindent lehet automatából venni. Mindent. Még banánt is.
7. A divat
A februári hidegben harisnya nélkül, térdzokniban, szoknyában mászkáló iskoláslányoknak már a látványától is fáztam. Japánt nálam jobban ismerő barátaim felvilágosítottak, ott egyrészt mintha a hideget is kevésbé éreznék az emberek, másrészt ha valaki igazán divatos szeretne lenni, az „egy évszakkal előre" öltözködik. A japán divat ennél sokkal furcsább formákat is tud ölteni, nem is beszélve a szubkultúrákhoz köthető öltözködési stílusokról, de ez már egy olyan bonyolult téma, aminek még a felszínét sem láthattam át egy hét turistáskodás alatt.
A divat témaköréhez erősen kapcsolódik, hogy az üzletek eladónői maguk is szinte élő próbababák, úgy öltöztetik, sminkelik, fésülik őket, hogy az a bolt stílusának megfeleljen, legyen szó businesslook, hiphop- vagy lolitaruhákról. A reklámértéket fokozza, hogy folyamatosan mozgásban vannak, ez pedig különösen fárasztó lehet 10-15 centis sarkú cipőkben. Amik ráadásul sokszor egy-két számmal nagyobbak is, mint kéne.
8. Orrfújás és higiénia
Az orrfújás tabu. Nagyon. Egy ideje kint élő vendéglátóink a lelkünkre kötötték, hogy nagyjából bármilyen szörnyűséget művelhetünk, elnézik nekünk, mert külföldiek vagyunk, de orrot hangosan, nyilvánosan véletlenül se fújjunk. Kizárólag a mosdóban, magányosan. Viszont kedvünkre szipoghatunk, az a trombitálással ellentétben kicsit sem udvariatlan.
Ez a viszolygás az orrfújással felszabaduló baktériumoktól jogosnak tűnik egy több mint tízmilliós nagyvárosban. A japán kultúra és vallás lényegi része a higiénia és a tisztaság, ami praktikus, ha járványok megelőzéséről van szó. Ott ha az ember kicsit is betegnek érzi magát, ahelyett, hogy végigköhögné a négyeshatost oda-vissza, azonnal maszkot húz, amitől nyugati szemmel kicsit olyannak tűnik a város, mintha valami zs-kategóriás járványmozi statisztái közé csöppentün volna.
9. Odafigyelés a nőkre, gyerekekre
Nem vagyok Távol-Kelet-szakértő, így csak óvatosan nyilatkoznék a japán nők helyzetéről a társadalomban, de valószínűleg nem tévedek hatalmasat, ha azt mondom, a nyugati fogalmak szerint sokkal konzervatívabb a szerepük, mint például Európában. Ennek ellenére vagy épp ezért sok apróság a kényelmüket és a védelmüket segíti. Ilyenek a „women-only" metrókocsik, amelyekbe csúcsidőben felnőtt férfiember nem szállhat be, ezzel is védve a nőket és gyerekeket a nagy zsúfoltságtól és a tömeggel gyakran együtt járó alattomos tapizástól.
Hasonlóan nagy segítség a mosdók felszereltsége, sok helyen láttunk a wc-kabinon belül zárható gyerekülést, és ott valahogy mindig volt vécépapír és szappan. Kéztörlő nem, mert azt mindenki visz sajátot magával. Így higiénikus.
10. Sorbaállás, köszönés, udvariasság
Lehet, hogy rólunk, magyarokról mond el többet, hogy meglepődünk, amikor egy országban mindenki mindenhol sorban áll és köszön, hangosan, előre. Azt, hogy mindenhol sorbanállás van, szó szerint kell érteni, ismeretlen a metróra várva „egyet jobbra, egyet balra" helyezkedés, sok helyen a könnyebbség kedvéért kijelölik a sorok helyét is. Ugyanez a helyzet a köszönéssel, étterembe, boltba kávézóba belépve a legtávolabbi pincér/pultos/eladó is hangosan köszön. A japánokból áradó végtelen udvariasság legszívmelengetőbb megnyilvánulása volt, amikor a reptéren papucsot hoztak elénk, hogy az átvilágítás alatt se kelljen zokniban ácsorognunk.
+1 Big in Japan
Nemcsak, hogy nyújtózkodás nélkül felértem a metrón a kapaszkodót, egyszer le is fejeltem. Mind a 160 centimmel.