Őket ölték meg amerikai rendőrök az idén

A Guardian tegnap indult adatbázisa az amerikai rendőrségi akciók 2015-ös halálos áldozatait gyűjti össze, 467-nél tartanak.

Illustration for article titled Őket ölték meg amerikai rendőrök az idén

A Guardian tegnap indult adatbázisa az amerikai rendőrségi akciók 2015-ös halálos áldozatait gyűjti össze, 467-nél tartanak.

Advertisement

Az elemzések közül leginkább az járta be a sajtót, hogy arányaiban kétszer annyi fegyvertelen feketét öltek meg az idén az amerikai rendőrök, mint fehéret, és a népességszámhoz viszonyítva is a feketék jártak a legrosszabbul (az amerikai népesség 13 százalékát teszik ki, de a rendőrség idei áldozatainak pedig 29 százaléka fekete).

Ami ezt az adatbázist indokolja a Guardian szerint, az az, hogy az amerikai hatóságok csak késve vezetnek ilyen nyilvántartást (az utolsó 2013-ra vonatkozik), és általában alacsonyabb számot mutatnak, mint amit a lap munkatársai újsághírekből és egyéb nyilvános adatokból szedtek össze. Ők beleszámolták ebbe az összes rendőr okozta halálesetet, tehát azt is, ha autó gázolt halálra valakit.

Advertisement

A tavalyi fergusoni eset óta, amikor egy rendőr agyonlőtte a fegyvertelen Michael Brownt, különösen nagy visszhangot kaptak azok az esetek, amikor feketéket öltek meg a rendőrök: ilyen volt az áprilisban ötször hátba lőtt Walter Scott esete, vagy a rendőri fogságban tisztázatlan körülmények között meghalt baltimore-i Freddie Gray-é, mely után zavargások törtek ki a városban.

Az esetek többsége a leírások alapján olyannak tűnik, ahol érthető a fegyverhasználat, pláne egy olyan országban, ahol rengeteg lőfegyver van a lakosság birtokában. Nekem leginkább az elektromos sokkoló (taser) okozta halálesetek magas száma szúrt szemet, csak az idén 27-en haltak meg ilyen eszköz használatától.

Advertisement

A sokkolóra minden ember szervezete máshogy reagál, és ha az illető kábítószer vagy gyógyszer hatása alatt áll, az is okozhat szabálytalan szívműködést, ami itt többször is szerepel a halál okaként.

Szintén elgondolkodtató, hogy mennyi piszlicsáré ügy végződik halállal: közúti baleset vagy igazoltatás, pedig az utóbbit elég komolyan veszik arrafelé. Vannak minimum rejtélyes esetek is: a 17 éves, texasi mentálisan sérült Kristiana Coignard halála, akit egy rendőrörsön lőttek le, miután ő maga ment be, a szülei szerint azért, hogy segítséget kérjen. (Az áldozatok 27 százaléka küzdött valamilyen mentális betegséggel.)

Advertisement

Hogy a folyamatosan bővülő adatbázis milyen hatással lesz az amerikai rendőrök viselkedésére, azt nem tudom, de akit érdekel, hogy a krimikkel szemben milyen rendőrségi ügyek végződnek halállal a való életben, annak ez egy nagyon érdekes összeállítás.

Vélemény, hozzászólás?