Európára mégsem lehet csak úgy rárúgni az ajtót

A magyar kormány váratlanul meghunyászkodott, és visszavonta a menekültügyi egyezmény felrúgását. Mi ez az egész? Orbán ügyes volt – csak összekeverte Európát Magyarországgal.

Milyen feltételek teljesülése esetén lépünk vissza az európai menekültügyi rendszerbe? – kérdeztem tegnap, vagyis kedden este SMS-ben Kovács Zoltán kormányszóvivőtől. Amint lesz kapacitás – felelte Kovács Zoltán kormányszóvivő.

Kovács válasza pont úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy “sohanapján”. Korábban az Indexnek ugyanis arról beszélt, hogy a hajó megtelt, és háromezernél több migránst nem tudunk ellátni. Kapacitás akkor lesz, ha lesz több pénz, de rövid távon mitől lenne több?

Most az előbb a folyó kormányülésről kiugró Szijjártó Péter külügyminiszter villámtájékoztatón bejelentette, a sohanapján 24 óráig sem tartott, a magyar kormány ugyanis retirál, betart minden európai megállapodást, visszavonul, mégsem rúgja fel a Dublin III.-at, és konzultálni kezd az Európai Bizottsággal.

A jegyzőkönyv kedvéért rögzítsük, hogy Orbán Viktor a karrierje során ekkora visszavonulót még nem volt kénytelen fújni.

Mi történt?

Szerintem annyi, hogy Orbán Viktor a saját ügyességének áldozata lett: a bevándorlóügyi kommunikációs hadműveletével olyan hatékonyan tudott úrrá lenni a pártját és kormányát fenyegető belpolitikai káoszon, hogy megszédült, és azt hitte, az európai politikát is leuralhatja azzal, amivel a magyart ilyen profin sikerült. Ezért a külföldön és itthon párhuzamosan folyó kampány európai szinterén húzott egy merészet. Hát úgy néz ki, nagyon nem jött be neki.

A megszédülés ugyanakkor nem volt teljesen indokolatlan. Nem egyszerűen arról van szó, hogy az egér azt hitte, már ő fojtogatja az elefántot. Egy ideig ugyanis tényleg úgy nézett ki, hogy ha Európa nem is fog úgy táncolni, ahogy Orbán fütyül, de a magyar miniszterelnök annyi páriaként eltöltött év után végre kezdeményezőként tud fellépni egy ügyben.

Mi lehetett az értelme a kormány tegnap napvilágra került húzásának, miszerint egyoldalúan felmondtuk a Dublin III.-at, ami törvénynél is erősebb, kötelező érvényű EU-s dokumentum?

Ez nyilván Európára kacsintó politikai lépés volt, a kormány ezzel akarta lépéskényszerbe hozni a befolyásos nagy országokat. Amellett, hogy valószínűleg azzal is kalkuláltak, hogy miután mi kiborítottuk a bilit, más országok is mellénk fognak állni. Ami azt jelentette volna, hogy:

Magyaroszág = európai tényező

és

Orbán Viktor = európai sakkjátékos

A témát ehhez tényleg ügyesen választotta ki Orbán. A menekültkérdés Európa leggazdagabb és legnagyobb államainak igen komoly, húsbavágó probléma, a következő évek egyik legfontosabb megoldandó ügye lesz, ha nem a legfontosabb.

Nekünk magyaroknak viszont – a kormány minden kommunikációs igyekezete ellenére – egyelőre nem akkora dráma, rövid és középtávon sem. A magyar menekültügyi rendszerre persze nyilván tényleg óriási terheket ró az egyre duzzadó menekültsereg, de nem vagyunk és a belátható jövőben nem is leszünk célállomás, az EU országai meg évi néhány száz embert küldenek csak vissza hozzánk – és egyébként még őket sem kötelező befogadni.

Vagyis volt egy téma, amiben Orbán bátran azt mondhatott, amit akart, mert az országot nem nagyon érinti, a magyar választókat meg annyira hidegen hagyja, hogy szándékosan provokatív óriásplakát-kampánnyal lehetett csak rágerjeszteni őket, hogy egyáltalán foglalkozzanak vele.

Orbán tehát párhuzamosan a tisztán belpolitikai célú hazai kampánnyal összeurópai játszmába fogott. És tegnapig meglepően jól is állt a meccs, mivel a miniszterelnök olyan dolgokat is kimondott, amit más kulturált európai politkus nem mert volna, miközben titokban esetleg rokonszenvezik vele.

Aztán szerintem az történt, hogy Orbán elszámította magát. Kontinentális szinten is ki akarta próbálni, hogy ott is működik-e a Fidesz két hazai sikertaktikája.

• az egyik a “dobjunk be egy népszerű, vitatott témát, foglaljunk el baromi markáns populista álláspontot, és addig verjük a dobot, amíg emelni bírjuk a kezünket” taktika.
• a másik a “törvények betűjével való pepecselés helyett cselekedjünk, lépjünk kreatívan, mert az embereket nem a jogászkodás, hanem a végeredmény érdekli”

Csakhogy attól, hogy a Dublin III. a legtöbb szakértő szerint igazságtalan, meg hogy nem egy ország talán szívesen csatlakozott volna a keménykedéshez, Európában nem úgy működnek a dolgok, ahogy Magyarországon. Rengeteg baja és bénasága van az EU-nak, de ez nem az a hely, amit 30 gátlástalan koleszos szobatárs leuralhat, bárkire bármikor rárúgva az ajtót.

Orbán nem érezte meg, hogy Európa nem az ő házi parlamentje, ahol bármikor felmondhat bármilyen érvényes szerződést vagy törvényt, és egy nap alatt írathat helyette olyat, ami jobban kedvez neki és az üzletfeleinek.

Tanulságos látni, hogy a tegnap még kemény magyar kormányférfiak mára hogyan lettek az európai szerződések feltétlen hívei.

Azt meg szédítő elképzelni, mire vihetné Orbán Viktor, ha buzgó energiáit ilyen machinációk helyett kevésbé konfliktusos ügyekre fordítaná. Bár az is igaz: az a politikus már nem ő lenne.

Fotó: Carsten Koall/Getty