A világ leggyűlöltebb embere most egy amerikai fogorvos

Illustration for article titled A világ leggyűlöltebb embere most egy amerikai fogorvos

Walter Palmer 50 ezer dollárt fizetett azért, hogy kilőhesse Cecilt, Afrika egyik leghíresebb oroszlánját.

Advertisement

A zimbabwei hatóságok szerint a minnesotai fogorvos volt az, aki néhány helybéli segítségével, nyílpuskával megölte Cecilt, aki a Hwange nemzeti park büszkesége és védett állat volt. A hírt Palmer szóvivője is megerősítette, a fogorvos ellen pedig rögtön online kampány indult.

Palmer és helyi segítői egy autó után kötött döggel kicsalogatták Cecilt a nemzeti park területéről, majd kint, ahol már nem tartott a védelem, a fogorvos végzett vele, és az oroszlán lefejezett és megnyúzott tetemét maguk mögött hagyva a segítőivel együtt távoztak.

Advertisement

Cecil halála nemcsak dollármillióktól fosztja meg a parkot, melynek az oroszlán volt az egyik fő látványossága, de sokkal szomorúbb, hogy a hierarchiában őt követő hímoroszlán, Jericho vélhetően meg fogja ölni Cecil védtelenül maradt kölykeit, hogy átörökíthesse a nőstényekbe a saját vérvonalát.

Miközben a zimbabwei hatóságok körözést adtak ki Palmer ellen, a Twitteren is az ő nevével lehetett a leggyakrabban találkozni. A dokumentáltan elhivatott vadász Palmerra (a képen egy korábbi trófeájával látható a bal oldalon) záporozni kezdtek a halálos fenyegetések, és a Facebook le is vette a fogorvosi rendelőjének az adatlapját a rengeteg ellenséges komment miatt.

Advertisement

Palmert egyelőre senkinek sem sikerült megszólaltatnia, csak szóvivője útján ismerte be, hogy ő végzett Cecillel, de arra hivatkozik, hogy a segítői megtévesztették, amit természetesen senki nem hisz el neki. A helyi hatóságok mindenesetre már elfogták Palmer két segítőjét, és szerintük Cecil már a sokadik oroszlán volt a Hwange nemzeti parkban, amellyel hasonló módon végeztek orvvadászok.

Advertisement

(via Buzzfeed, Guardian)

Vélemény, hozzászólás?