Akinek 40 éve beletörték a fenekébe az injekcióstűt a miskolci SZTK-ban, és a tű azóta is vándorol a testében, kiszedni pedig már nem lehet.
Dénes kálváriáját a Blikk már tavaly ismertette: annak idején azzal nyugtatták, hogy a tű majd magától kijön, de nem így történt. Az új fejlemény az, hogy most már örökre ott is marad: “Neves sebészek hosszas vizsgálódás után arra jutottak, hogy az időközben elvándorolt és a csontba fúródott tűt immár nem lehet kivenni az úr hátsó feléből.”
Azért döntöttek így, mert a tűt csak rendkívül bonyolult eljárással lehetne kivenni, amely számos veszéllyel járna, Dénes akár örök életére le is sántulhatna. Igaz, most meg a tű a csontba fúródva okoz komoly fájdalmakat, és Dénest csak az vigasztalhatja kicsit, hogy maradandó egészségkárosodás miatt komoly kártérítést kaphat a műhibát vétő intézmény jogutódjától.
(via Blikk)