Hatalmas, üres épület áll a Kossuth téren, a metrókijárat mellett. Mit kezd a kormány a házzal, amit titkos folyosó fog összekötni a Parlamenttel? Bementem megnézni és megtaláltam Recska Endre szekrényét. Az is kiderült, hogy a tanácsteremből valaki kilopta a lambériát. Leleplező képriport.
A metrókijáraton kilépve bal kéz felől található a kommunista hivatali építészet egyik legluxusabb alkotása, a MTESZ-székház néven futó épület, amit a legtöbben a földszinti hallban látható fantasztikus csigalépcsőről, a magyar kommer építészet egyik legvidámabb és legmenőbb belsőépítészeti alkotásáról ismerhetnek, hiszen ez az üvegfalon bekukucskálva is látható.
(Ha többet akarsz tudni róla, olvasd el Zubreczki Dávid remek Urbanista-posztját!)
Szintén emlékezetes része a háznak a komcsy-luxxy stílusban épült nagy előadóterem, nekem legalábbis emlékezetes.
Itt történt meg ugyanis, hogy egy sajtóeseményen addig-addig hallgattam valami szakszervezeti faszit, míg úgy ki nem szaladt az oxigén a fejemből, mintha amerikai rendőrsokkolóval lőtt volna meg valaki. Engem, aki szentbeszédeken és virtigli kommunisták beszédein nőttem fel és szocializálódtam! Az unalomlövéstől úgy elkábultam, hogy előre dőltem, vagyis inkább estem. De akkora svunggal – hogy mivel kissé tátott, ráadásul nyálas szájjal aludtam – az ajkam hirtelen az előttem ülő delegátus tarkójára tapadt, mire szegény pont úgy pattant fel, mintha egy ember nagyságú pióca vagy vérszívó ingola támadta volna meg. Eztán készítettem el az Óriáspióca megtámadja a szendergő kommunistát című jegyzetfirkámat, ami azóta sajnos elveszett.
Az emlékezetes motívumok közé tartozik még a full metál ruhatár a Kádár-kor felívelő, hedonista szakaszából, amikor még úgy éltek, mintha nem lenne holnap krómacél:
illetve a moszkovita építészet leginkább óegyiptomi hatásokat mutató tartóeleme, ez a komancs hieroglifákkal dúsan borított oszlop:
A hetvenes években épült ház, amiben évtizedekig mindenféle semmittevő kamarák, szövetségek és egyéb álszervezetek hédereltek, hosszú ideje üresen áll. Annyit tudni lehetett róla, hogy a kormány régóta meg akarta szerezni, hogy ide költöztesse az Országgyűlés Hivatalát, de baromi lassan ment a kisajátítás. Idén végre sikerült és most annyira mozgásba lendült a gépezet, hogy bejárást szerveztek az épületbe.
Ennek az volt a konkrét oka, hogy ma, szerdán nyilvános ötletpályázatot hirdetnek az épület homlokának megtervezésére, amin mindenki indulhat: építészek és nemépítészek, magyar diákok és külföldi sztárdizájnerek. (Itt a pályázat weboldala.)
Meglepően progresszív a dolog: az indulók megkapják az épület befoglaló formájának 3D-s modelljét és olyat kell tervezniük, ami abba belefér és elfedi a homlokzatot. A belső részekkel nem kell törődniük, csak a külső héjjal.
A bejárás elején egészen meghökkentő infót szereztem be: a nem ilyen vonzalmairól ismert Kövér László házelnök, úgyis mint az egész ügy éceszgébere kifejezetten ragaszkodott a nemzetközi, a magyar mellett angol nyelven is benyújtható pályázathoz.
A ház most kipucolva, töküresen áll.
A híres lépcsőn indultunk el fölfelé, Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkárt, a bíráló bizottság elnökét és Wachsler Tamást, a Steindl Imre program vezetőjét követve, egyenesen a ház legkellemesebb terébe, az előadóterem előcsarnokába. Ha a belső átalakítás során esetleg meghagynák a nagy színháztermet, akkor nyilván ezt a részt is meg kellene őrizni. Az alacsony belmagasságot prímán ellepontozza a kilátás, a nagyvonalú lépcsőfeljáró és a csillogó acéloszlopok sora.
Miután bekukkantuttunk az előadóba, elindultunk föl, a hatodik emelet ködös magasságába. Én már sokszor jártam itt, így nem lepett meg az alapterületre hatalmas épület meghökkentő elrendezése: csak a külső falak mentén fekvő irodák kapnak természetes fényt. Utánuk, eggyel beljebb ugyanis széles folyosó fut körbe az egész házon, leválasztva egy olyan belső magot, ami sehonnan nem kap fényt. Irtózatos lehetett ezekben a sötét cellákban irodarabszolgáskodni. Az átalakítás során ide átrium fog kerülni, amivel drasztikusan csökken a hasznos alapterület, cserébe az emberibb körülményekért.
A vándolás közben egyszer csak egészen bizarr helyiségbe jutottunk, ami a gyér megvilágításban teljesen úgy nézett ki, mintha valami kortárs fps lövöldözős játék helyszíne lenne a vésztjósló, gyűrű alakú tárgyalóasztallal. Direkte meg is voltam lepve, hogy a falon nincsenek rászárat vérfoltok és riasztó mutáns lényeg kifröccsent belei.
De nemcsak a vérfoltok és belek hiányoztak, hanem a falborítás is, ami azért volt meglepő, mert a többi általunk látott helyiséget ennyi még nem szedték szét általában.
Aztán megláttam a félhomályban, hogy milyen jó minőségű, intarziás lemezek borították a falat eredetileg:
És a kamerák gyér fényében eléggé valószínű lett, hogy van Magyarországon egy horgászkunyhó vagy szerszámos kamra, amit nemrég szokatlanul minőségi intarziás falemezekkel burkoltak be:
De lehet, hogy csak én voltam rosszmájú.
Az épületben remekül szórakozhatunk a komcsi irodák státuszszimbólumain, az extrém párnázott ajtókon is. Mivel akkoriban flancos hivatali autókkal nehéz volt versenyezni, a befolyásossabb káderek “melyikünk fasza nagyobb?”-versenyeit az irodájuk párnázott ajtajának vastagsága és anyaga döntötte el.
Bejárás közben azt is megtudtam, mi volt ennek az egész költözősdinek az oka. Kövér László állt az egész mögött, a házelnöknek ugyanis az az ötlete támadt, hogy a parlamenti bizottságoknak és bizottsági elnököknek a Parlamentben kéne székelniük. Az említett irodák most a Fehér Ház becenevű Képviselői Irodaházban vannak a hídfőnél. De ha egyszer átköltöznek a Házba, onnan valakinek ki kell költöznie. A Hivatal egy része lesz az, ők fognak a MTESZ-székházba jönni. Tuti nagy verseny lesz a tér és a Duna felőli irodákért a príma kilátás miatt. Ez volt az egyik kedvenc helyiségem kilátás szempontjából:
Elhagyott szerkesztőséget látni torokszorító érzés, de azért vicces is lehet. A körbefutó folyosón kolbászolva egyszer csak megláttam a patinás Magyar Gyáripar logóját. Már ugrottam is befelé, hátha találok valami jót. És tényleg így is lett!
Belebotlottam ugyanis Lovas Gábor költő legnagyobb rajongójának nyomaiba, aki a már elszállított íróasztala fölötti részt szinte kizárólag Lovas-témájú poszterekkel ragasztgatta tele.
“Ekkora Lovas Gábor-rajongó egy lehet a világon: maga Lovas Gábor”- gondoltam. Mint egy gyors telefonos keresés után kiderült, jó érzékkel, a Mester ugyanis a lap szerkesztője. A felfedezést ezzel a versével ünnepletem, majd továbbálltam:
hűtlenségem parazsa
új szerelmet gyújtogat
meleg még régi hamuja
pernye szelekkel
könnyű füsttel
perzseli szememet
tarló parazsán sértetlen
járok meztelen szív ereiben
mohón lángoló vérrel
szeretkezem
A körbefutó folyosót szekrények és ajtók szegélyezték, illetve egy paravánszerű fal. Egy fotós kolláganő ez alá bepillantva egyszer csak felkiáltott.
Odanéztem, majd elkezdtem fókuszáni a látványra:
Ez a múltra emlékeztetett, némely iroda viszont a legkorszerűbb kortárs művészetre:
Hogy a sok esztetizálás után igazi leleplezésbe kezdjek, igaz véletlenül. A folyosón keringve ugyanis egyszer megbökte valaki a vállam és oldalra mutatott. Szőnyegpadlóba gyökerezett alábam: Recska Endre szekrénye előtt álltunk, még a kulcs is benne volt.
Annyira megilletődtem, hogy elfelejtettem belenézni!!! Annyi erőm maradt csak, hogy kibotorkáljak a kinti verőfénybe.
Bár a MTESZ-ház ebben a formájában nyilván alkalmatlan volt irodának, én kifejezetten sajnálom az urizáló komcsulásnak ezt a különleges emlékművét. Abban reménykedem csak, hogy a belső rész leendő tervezője – aki nem lesz azonos a homlokzati ötletpályázat győztesével – megkíméli a hallt, a csigalépcsőt meg a nagy előadót.
(2012-ben már jártam itt indexes színekben, itt a cikk arról a bejárásról, benne az én szar fotóim helyett Barakonyi fotóművész alkotásaival.)