Lássuk be, nem sok szerethető dolog történt 2015-ben. Nehéz persze szó nélkül elmenni az iszlám terrorcselekmények, a szír háború, valamit az annak következményeként fellépő menekülthullám mellett, én most mégis erre tennék kísérletet. Országunk szétesési folyamatának, és “rajtunkavilágszeme” elorbánosítási kísérletének is fontos éve volt 2015, ezt sem csócsálnám nutellává, megteszik majd ezt fontosabb oldalakon szakavatottabb és elfogulatlanabb bloggerek.
Nálam ez az év a sorozatok és a kutyák éve volt. A sorozatoké, hiszen ebben az évben néztem végig a Breaking Bad-et, pipáltam ki a Trónok harcát, és a Fargo két, eddig elkészült évadát. Volt még Better Call Saul ás True Detective is. Mindkettő tetszett, utóbbiból ez a kedvenc képkockám:
Gyönyörű!
Említettem még a kutyákat is: Ebben az évben lehettem tanúja egy pici, fehér szőrgombóc felnőtté cseperedésének is, aki azóta főállású családtagként teljesít nálunk szolgálatot. Van egy stressz-kisimogató funkciója is (állítólag minden kutyának), amiért valamilyen megmagyarázhatatlan ok miatt nagyon hálás, és hát, őszintén szólva én is! Sokszor aggodalom fog el amiatt, hogy a kutyába simogatott stressz vajon árt-e az állatnak? Várom az MTA állásfoglalását a kérdésben.
Isten eme csodálatos teremtményei sokszor jutnak a Mesterséges értelem c. film kitaszított robotjainak sorsára. Jertek, és sírjatok velem! 2015 legjobb kutyamentős videója annyira szép, hogy szinte fáj!
No de mivel ez egy év végi, listázós sorozat része kíván lenni, szeretnék felállítani egy szélsőségesen szubjektív listát az év pozitív és negatív, számomra fontos tényezőiről, legyenek azok események, személyek, vagy alkotások.:
Az év Genyája: Simicska Lajos
Simicskának viszonylag rövid ideje volt arra, hogy szembesüljön a szokatlan helyzettel: elmúlt az iránta érzett szerelem. Ami a köz számára érdekessé teheti a történetet azon túl, hogy végre megindultak bizonyos gyógyulási folyamatok a jobboldali sajtóban nem más, mint az a maffiatempó, amivel ezt a sokáig Csák Mátéi magasságokban repesztő embert, cégbirodalmastul próbálják ellehetetleníteni. Kevés ügy mutatja meg ennyire jól a jelenlegi hatalom “a cél szentesíti az eszközt” mottóval felszalagozott érték-, és erkölcsválságát.
Az év angyalkája: Wilhelm Fruzsina
A 4-es és 6-os villamosok rótta körön belülre rekedt magyarok bezzegországának, az integráció világbajnokaként elkönyvelt Svédországnak smink nélküli, kevésbé előnyös arcára mutat rá Wilhelm Fruzsina kitoloncolásának ügye. A tragikus körülmények közt elárvult, enyhén értelmi fogyatékos kislányt Svédországban élő anyai nagynénje fogadta be, Fruzsina rákbeteg édesapjának halála után. A nagynéni be is nyújtotta családegyesítési kérelmét a svéd hatóságoknak, akik másfél év várakozás után elutasították a család kérését.
Az elutasításról szóló határozatokban például olyan érvek szerepelnek, hogy Fruzsina nem háborús övezetből jön, nincs életveszélyben, hazája pedig uniós ország lévén köteles gondoskodni az állampolgárairól. „Azt is megírták, hogy Fruzsina élete végéig ellátásra szorul, ami túl nagy terhet jelentene a svéd államnak, és mivel 18 éves koráig Magyarországon élt, sokkal inkább kötődik oda, mint Svédországhoz.
Bezzeg ha egy marokkói kecskepásztor lánya volna! Sajnos másképp hozta az élet. Fruzsinát jelenleg nagynénje cégecskéjében foglalkoztatják, hogy hozzájuthasson ahhoz a 7000 koronás minimum bérhez, ami a kitoloncolás elkerülése miatt kell, illetve kellett volna. Kérdés, hogy az időközben a család által visszavitt lánnyal szemben meghozott végzésnek mikor szerez érvényt az illetékes svéd hatóság!
Az év sporthíre: A magyar labdarúgó válogatott kijutott a 2016-os franciaországi Eb-re!
Böde szépségdíjas mozdulatával illusztrálom ezt a nagyszerű hírt.
Az év legnagyobb csalódása: A Cink megszűnése
A mindennapjaim szerves részévé, világlátásom polarszűrős szemüvegévé váló blogoldal utolsó fél éve már nem volt az igazi (szerintem), mégsem akartam elhinni, amikor Szily László bejelentette hogy nincs tovább. Kevés jobban sikerült dolog volt a magyar online újságírásban, és csak szurkolni tudok, hogy még egyszer tanúja lehessek valami hasonlónak.
A legjobb film, amit idén láttam (bár nem idén készült): Az élet fája
Zbigniew Preisner csodálatos muzsikáját (Lacrimosa) is felhasználták a filmben.
Ebben az évben nem olvastam ennél jobbat: Joseph Heller: Valami történt
Képzeljetek el egy negyvenes pasast aki 600 oldalnyi monológban meséli el nektek élete minden örömét és bánatát, szorongását és félelmét. Olvastam, olvastam, és végig azon kattogtam, hogy miként adhatott a szerző ilyen béna címet ennek a nagyszerű, mély, és felkavaró műnek? A végén persze megérkezett a válasz: tortalapáttal szedtem fel az állam a földről.
Idén, örökös sorozatlistám első helyéről ez a sorozat taszította le a Maffiózókat (!!!!): Breaking Bad
Ezzel marhára megcsúsztam egyébként, 3 év telt el a sorozat befejezése óta. 😀
Nincs valamirevaló év-lista Év embere nélkül. Úgy döntöttem hogy idén, életemben először megválasztom a magamét. Nem korlátozott a fiktív és valós világ közötti, sokak által átléphetetlennek gondolt határvonal, amikor döntésemet meghoztam:
Nálam a 2015-ös év embere: Hanzee Dent, a Fargo c. sorozat második évadának fenegyereke!
:D! Nem gondoltam, hogy az első évad lélektelen, zseni gyilkológépét, Lorne Malvo-t bárki pótolhatja a 2. évadban, ami tulajdonképpen előzménye az elsőnek. Tévedtem. Ennél többet azonban nem árulhatok el, mert a Fargo 2. évada nagyon spoiler-kitetté sikeredett.
Talán annyit mégis, hogy ennek az évadnak egészen mesés a (filmben is felhasznált) dallistája.
Nem vicc! Ez is benne van :):
Zenében idén elementáris hatások sajnos nem értek. A Baroness csinált egy fasza albumot, népszerűsítési szándékkal meg is írtam róluk minden idők legrosszabb karakterszám/olvasó aránnyal bíró posztját. Nem mintha jobbra számítottam volna, tényleg, minden neheztelés nélkül mondom ezt. Ami a Baroness mellett idén mégis kipattintotta a szememet, az a svéd Ghost projekt. Zseniális dalszerzők a háttérben, és egy playback-énekes alvilági pápa, akiből már a harmadikat fogyasztják. Ezt az elvetemültséget és pimaszságot tisztelem bennük. Megerősített pletykák szerint olykor-olykor olyan rockikonok szállnak be néhány dal erejéig a maszkos bandába, mint Dave Grohl vagy Lars Ulrich. Idei lemezük egyik legjobb dalával demonstrálom, hogy milyen faszán beletaláltam ebbe is:
Állandó szerzőtársaim idei munkásságából ezeket ajánlom:
Liliverde szerkesztőségünk hölgyszekcióját erősíti. Umberto Eco írásos reflektálásait a mai kor emberérének egyre kétségbeejtőbb elhülyülésére kiváló posztban dolgozta fel, és tárta elénk:
Másik komoly “hölgyigazolásunk” a szintén nagyszerű tollú Steinmann Amy. Utolsó hónapunkat nagyban meghatározó témához nyúlt, Éljenek a csajok c. posztjában. A posztot olvasva meggyőződésemmé vált: szerzői értelemben erős 2016-unk lesz! 🙂
Felelős szerkesztőnk, Szuri írásainak hatására, hegyek mentek arrébb és tömtek be kátyúkat, simítottak ki utakat Nagykovácsiban. Mint egy négyezer éves, Gangesz-parti történet! Zseniális szerzőnk jazz-sorozatának bármelyik darabját szívesen a nevemre venném, de a három részes Louis Armstrong sztorit különösen:
Bagaméri, a lap tulajdonos-szerkesztője nagy rajongója a hadtörténelemnek. Szerzőtársunk több műhelymunkában is érdekelt, ami történelmünk ezen ágát hivatott feldolgozni. Tőle ezt a kitűnő írást választottam:
GasparusMagnust nem kell bemutatni senkinek. Óriási megtiszteltetés, hogy posztjait lehetőségünk van átemelni. Az általam kiválasztott poszt ugyan még a pre-Konci időkből való, de annál szebb és hangulatosabb:
Önmagunk iránt érzett, mérhetetlen szeretetem ellenére ki kell jelentenem, hogy az egyetlen, szépírói magaslatokban bármely pillanatban megnyilvánulni képes szerzőnk nem más, mint Széplábi András. Szerintem előbb-utóbb meg kell vernem, hogy belássa ezt maga is (előtte leitatom). Következő írása – minden látszat ellenére – nem a Turul ellen, hanem éppen annak védelmében íródott:
Andy-Landy kollégánk írói feladatai mellett a Konc száguldó riportereként is csatába indul néha. Nagy szerencsénk van ezzel, mert személyében kiváló fotóst küldhetünk az első vonalba! Ha a szívemre hallgatok, Zsombi kutya folytatásos sorskrónikáját linkelem ide, ha az ösztöneimre, akkor a Williams lányok kivillantott idomaira adnám a voksom, akiknek bármelyik porcikája száját nyalogató Mads Mikkelsent csinál belőlem; mégis, a fent leírtakat szemléltetni ezen poszton keresztül talán jobban lehet 😉 :
Fiatal szerzőnk, Chuck Finley a szélsőségek embere, amit bőszen tagadna, ha hagynám! Egyik pillanatban Füles, a másikban Tigris, attól függően hogy éppen mennyire motivált, vagy kedvetlen. Nekem például rengetegszer segít, amelynek hátterében kopásmentes idegrendszere állhat. Köszönet érte a szülőknek! Szerintem a Konc fennállásának egyik legigényesebb posztja az övé. Íme:
2015 harmadik harmadában kezdtem el majdnem napi rendszerességgel írni a posztokat, ide, a Koncra. Ha ki kellene emelnem pár posztot ebből a rövid munkásságból, ezek lennének azok:
Nagyjából ennyi! Egy fos év végén csak egy kötelességünk lehet: Bizakodni!
Boldog új évet mindenkinek!