Kategóriák
konc

Királydráma szakiskolai kivitelben, avagy egy érzelmektől sem mentes, háromórás igazgatóhelyettesi meghallgatás jegyzőkönyvének szinopszisa, vagymi.

Esetismertetés: Edit anyukája jelezte, hogy Sanyi (Edit osztálytársa) megfenyegette Facebookon Lalit, Edit barátját. Lali az iskola egykori tanulója, időnként megvárja Editet az iskola előtt. Lali szerint Sanyi román. Sanyi szerint Lali írt először fenyegetőleg, meg le is románozta. Edit elismerte, hogy Lali írt először, de szerinte Sanyi papírgalacsinnal dobálta Krisztát. Kriszti Veronika barátnője volt, de most már Edit barátnője, mert Veronika volt pasija Kriszta jelenlegi nem pasija, de együtt látták őket bálban. Lali úgy jön a képbe, hogy most már Kriszta Edittel lóg, viszont Sanyi meg Veronikához húz, ezért beszólt Kriszta miatt Editnek, hogy szerinte csak irigy, amiért Ineznek jobb lett a félévi vizsgaeredménye, mint neki, pedig régebben mindig az Inezzel lógott, de azóta már nem. Különben is Kriszta órán közölte velük, hogy pofán lesznek vágva. Kriszta szerint igen, de ezt azért, mert Andi és Sanyi galacsinnal dobálták órán. Veronika szerint nem dobálták, de kellett volna, mert Lali szerint Andi román. Andi szerint Edit nem mondott semmit senkinek, csak azért bántják, mert Kriszta barátnője. Inez szerint őt nem bántja az a dolog, hogy Edit már Krisztával lóg, ő elvan a Misiékkel vagy egyedül, de szerinte Sanyinak abban azért igaza van, hogy Edit csak a vizsga miatt kezdett lógni Krisztával, mert amúgy amikor Kriszta még Veronikával lógott, sőt náluk is lakott 3 hétig, akkor meg a Misiéket, aki akkor még nem volt az Inezékkel, mindig lekurvázták. Viszont azt hozzá kell tenni, hogy szerinte Andi nem román, csak Romániából jött, de rendes magyar. Viszont galacsint ő nem látott, meg is tudja mutatni, lefényképezte akkor, amikor a Kriszta kiabált, hogy pofán lesznek verve, az asztalt, és nincs rajta semmi, de még a padlót is, és azon sincs galacsin. Sanyi szerint, bár ő jóban van vele, igazából az egész szart a Mari keveri. Mari szerint Alex román, de ő azért jóban vele, és a Kriszta csak beképzelte a galacsinokat, és azt is, hogy őt a Misi levállalta a folyosón, viszont szerinte az Edit többször levállalta a folyosón a Veronikát is, meg az Inezt is. Kriszta szerint ő mindig békésen kezdi a napot, de amikor múltkor is hazament, érezte, hogy valami folyadék megy a lábán, és látta, hogy valami undorító folyik a lábán, valószínűleg a tömegből a Mari köpte le, mialatt ő arra figyelt, hogy a Misi épp levállalta a folyosón. Ez rendszeres.

Kiegészítő fejlemények: Kriszta azóta újra jóban van Veronikával. Szerintük Sanyi román.

Advertisement

Vélemény, hozzászólás?