Kár, hogy a magyar nyelvet rajtunk kívül nem érti senki…..

Nem érti senki, nem érti senki, nem is akarja megtanulni…

Egy videóban, melyben külföldiek szólalnak meg a magyar nyelvről, elgondolkodtató véleményekkel találkozhatunk:

Megjelent még egy érdekes angolnyelvű írás is, melynek irónikus címe ez volt: Miért könnyű a magyar nyelv?

Íme az írás:

A videó és ez a dokumentum, két barátomat véléményeik hozáfűzésére indították. Mellékelem írásaikat, bizonyára figyelemre méltónak találjátok.

Mielőtt még elolvasnátok őket, engedjetek meg a magyar nyelvről egy autentikus különvéleményt is, Brachfeld Siegfriedtől:

Komolyra fordítva a szót:

1. S.J.:

A nyilatkozatok nemigen túloznak, ezért figyelemre méltóak, de külföldiek előtt ezekre hivatkozni nemigen lehet (már ha épp azt óhajtjuk bizonyítani, milyen fejlett a nyelvünk), mert képtelenek lennének elhinni. Mikor fogadná el egy angol, hogy Arany János Hamlet vagy Szentivánéji álom fordítása egyenértékű az eredetivel? Azt meg az angol anyanyelvűek kifejezetten sértésnek éreznék, hogy a Micimackó magyar szövege „jobb”, mint az eredeti angol. Karinthy Frigyes unokahúga, egy Emília nevű hölgy (Emici, onnan jött a Mici a mackóhoz) fordította le, amit Karinthy Frigyes átdolgozott, azért olyan jól eltalált a nyelvezet (is).

Amikor tanultam a nagy indogermán nyelveket, azt állapítottam meg magamnak, hogy az angol és az orosz(!) nagyjából hasonlóan rugalmas a magyarhoz, de a francia és a német – a sok mondattani kötöttség miatt – jóval merevebb. Ami persze nem zárja ki, hogy akadtak nagy költők, akik ezeken túl tudtak lépni, de az inkább a tehetségüket bizonyítja, mint mondjuk a nyelv költészetre alkalmasságát.

Engem még az is érdekelne, hogy a magyarhoz hasonló agglutináló (ragozó) nyelvek, mindenekelőtt a rokon finn és török, felmutat-e a magyarhoz hasonló előnyös tulajdonságokat, főleg az irodalomban. Az az feltételezésem, hogy az előnyök ott is hasonlóak lehetnek.

Ami a magyar nyelv külsők számára hangzását illeti, arról van egy személyes élményem. Egyszer egy ausztriai síterepen megszólított bennünket egy idős házaspár (az egyik lányunokatestvéremmel voltam ott), akik mondták, hogy ők norvégok és kérdezik, magyarok vagyunk-e, mert tudják, hogy a finnekkel nyelvrokonságban áll a magyar, és ahogy mi beszélgetünk, az őket nagyon emlékezteti a finnre. Ami persze csak a kiejtésre és hangképzésre vonatkozhatott, de azt már olvastam, hogy a finnben is nagyon rendesen ki kell mondani a szöveget, nem szabad elharapni, pöszésíteni úgy, mint mondjuk az angolban vagy a spanyolban.

A magyar kifejezőképességére itt van egy francia –magyar példa, Paul Verlain CHANSON D’AUTOMNE c. verse:

Les sanglots longs
Des violons
De l’automne
Blessent mon coeur
D’une langueur
Monotone.

Tout suffocant
Et blême, quand
Sonne l’heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure

Et je m’en vais
Au vent mauvais
Qui m’emporte
Deçà, delà,
Pareil à la
Feuille morte.

Ugyanez magyarul, több változatban is:

Kántás Balázs

Messze szálló
bús gitárszó
hangja zeng
peng a zord ősz
gyászos és bősz
hangszere

Én félhalott
árnyék vagyok
csak nézem
elém hogy száll
elmúlt sok száz
emlékem

Felkél a nap
és elragad
az éjjel
mint hullt levél
elszállok én
a széllel

***

Szabó Lőrinc
/Őszi reggel a síkságon/

Zokog, zokog
az ősz konok
hegedűje,
zordúl szivem,
fordúl szivem,
keserűre.

Fullaszt az éj;
arcom fehér,
s ha az óra
üt: zokogok,
régi napok
siratója.

S megyek, megint
hányódni, mint
az elárvult
zörgő levél,
mellyel a szél
tovaszáguld

***

Térey János

:Síró vonón
Bong monoton
Őszi dallam,
Szivemre tör,
S kínja gyötör
Lankadatlan

Arcom komor
S fakó, mikor
Óra kongat,
És zokogok,
Ha tűnt napok
Fölragyognak
S már indulok,
Rossz szél suhog,
S messzekerget,
Mint dérlepett
Holt levelet,
Földrevertet.

***

Tóth Árpád
(Nyugat; 1917/ 9.)

Ősz hegedűl
Szünetlenűl
A tájon
S ont monoton
Bút konokon
És fájón..

. S én csüggeteg
Halvány beteg,
Mig éjfél
Zeng, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél…
Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…

***

Tóth Árpád
(a közismert változat)

Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Mig éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél

Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél…

2. B.A., szül. BLASZ III.Béla:
Én is lelkes elfogultsággal szemlélem a magyar nyelvet, és elég jól használom, szinte senki nem mondaná, hogy nem az anyanyelvem.

Ámde és per definitionem:

• minden nyelv kielégíti a beszédközössége igényeit (különben nem működne, mert a zemberek nem értenék egymás beszédét);

• minden nyelv alkalmas mindenre: költészetre, szójátékra, humorra, tudományra, szomorúság/boldogság kifejezésére stb.;

• a nyelvtani jelenségek mind egyezményes (önkényes, arbitrális) jelek,* nincs közük a nyelv kifejezőkészséghez – ahhoz a beszélőnek van köze: amelyik beszélőnek jó a kifejezőkészsége, az szebben, képszerúbben fgja használni a nyelvet, mint az, akinek gyengébb ez a készsége.
Emiatt szerintem (és a nyelvészet mai állása szerint) a levélíródnak nincs igaza, amikor azt sugallja, hogy a magyar szebb/jobb/alkalmasabb volna a többi nyelvnél. És ez persze fordítva sem igaz, mert ebből a szempontból a nyelvek egyenlők. Az érzelmeink természetesen kijelölhetnek nyelvet/nyelveket, melyeket jobban szeretünk, és emiatt klasszabbnak tartunk. No de biológusként is értelmetlen volna azt mondani, hogy a vaddisznó jobb/rosszabb állat a sündisznónál, vagy hogy a hörcsögöt helyeseljük, de a mormotát helytelenítjük (vagy fordítva).

• Példák a nyelv (nyelvtan) felől: (1) létezik olyan nyelv amelyben a múlt időnek nincs olyan jele, mint amit megszoktunk a magyarban (-t, -tt), az angolban (-ed) a németben (umlaut, brechung, egyéb) stb. – de természetesen nincs olyan nyelv, amelyben ne tudnának a tíz évvel ezelőtti napfogyatkozásról beszélni; (2) sok nyelvben (cseh, óorosz) van vagy volt kettes szám (igen: egyes szám, kettes szám, többes szám, különböző végződésekkel), a magyarban ez nincs és nem volt, mégsem okoz gondot annak kifejezése, hogy valamiből kettő van. VAGYIS: a nyelvtani kategóriák nem tükrözői a valóságnak (csak részei a valóságnak). – Eddig követhető?

• Példák a valóság felől: (1) akadnak olyan afrikai vagy ausztrál törzsi nyelvek, amelyekből hiányzik a differenciál- és integrálszámítás szakszókincse. Ebből nem az következik (ahogy első látásra sokan gondolják), hogy az adott nyelv alkalmatlan az integrálszámítás megjelenítésére, hanem az, hogy a törzs tagjai nem ismerik [még nem ismerik] a magas matematikát (ha majd divatba jön, a szókincse is kialakul); (2) egyes eszkimó nyelvekben negyven kifejezés is létezik a hóra, a magyarban sokkal kevesebb – ez szintén nem a nyelvről, hanem a beszélők és a hó viszonyáról meg a helyi klímáról árul el valamit.
______

*Önkényes jel: szimbolikus, kizárólag a közmegegyezésen alapuló jel. Vagyis a sárga nárcisz szókapcsolatban nincs semmi nárciszszerű, ami a növényre utalna – viszont létezik a közmegegyezés, hogy ezt a növényt mi, magyarul beszélők, így hívjuk (az angolok, nyilván egy összeesküvés miatt, daffodil-nak mondják, és annak sincs köze a növényhez a közmegegyezésen túl).

Várjuk szíves hozzászólásaitokat, Fonográf-Edisonnal elköszönve: