– Apa, ott tényleg ott vannak most a kamerák?
– Persze.
– Ez most történik? Pont most?
– Igen, babám, pont most, ahogy nézzük.
Gyerekkel minden bonyolultabb. Bonyolultabb nekik elmagyarázni, hogy ne higyjenek el mindent úgy, ahogy a tévében látják, aztán bonyolultabb elmagyarázni nekik, hogy de, ezt most el lehet hinni, azok az emberek tényleg most és tényleg azt csinálják, amit a csodaláda mutat.
– Á, ez les volt. Na, be is fújták.
– Apa mi az a les?
– Amikor a támadó csapat labdával nem rendelkező játékosa előrébb van, mint a védők.
– De ez bonyolult.
– Attól még ez van, babám.
– És a kapus hátrébb van.
– Igen, de a kapus kivétel.
– Miért?
– Mert ő a kapus.
Jó, nem vagyok száz százalékig biztos, hogy ez a les, de egyszer nekem valaki így elmagyarázta, én pedig megértettem és ahogy látom, a bírók is erre háklisak, úgyhogy maradok ennél a magyarázatnál. A csajok is elfogadták, bár pislákol bennem a gyanú, a magyarázatomat annyira baromságnak tartják, hogy inkább rám hagyták. De hé, repül a labda, Mustafi fejel és… és… GÓÓÓÓL!!!
– GÓÓÓÓL, lányok, ej, de klassz volt, gól, gól, vezetünk egy góllal!
– Apa, legközelebb légyszíves ne kiabálj ekkorát a fülembe.
– De most lett gól, nem is örülsz?
– De igen, de na kiabáj a fülembe.
A füle persze azért volt a szám közelében, mert a meccs negyedik percében bebújt az ölembe. A másik mellém ült a kanapé karfájára, de ő nem reklamál a hangerő miatt. A harmadik még négy éves, annyira nem érdekli a téma, félhangosan néz valami mesét a tabon a kanapé másik végén. Ilyenek a lánygyerekek az apával, gravitálnak körülötte. Jó dolog.
– Apa, a fű igazi?
– Igen, igazi.
– Én azt hittem, nem igazi.
– De, babszem, igazi.
– És az a fehér rá van festve?
– Igen, festékkel.
– Hű.
A félidőben pedig elmentek aludni, én pedig megígértem, hogy ébresztésnél megmondom a végeredményt.