Szóval 1 éves a Konc..

Frissítve, most már Gáborral kiegészülve, ő lemaradt véletlenül elsőre.

Illetve egy éves és két napos, hogy egész pontos legyek, tudniillik simán elfelejtettük a saját születésnapunkat. Bár Bagaméri (Horváth Zsolt főszerkesztő, tulajdonos) lapindítóját 29.-én posztolta ugyan, megjelent egy tesztposzt A konc címmel 27.-én. Tehát a hivatalos szülinapunk 29.-én, azaz ma van, de a hm.. tesztszületésnapunk tegnapelőtt volt.

Rám hárult a feladat, hogy pár sorban megemlékezzek magunkról, bár tényleg nagyon szép idő van most odakint basszus. Beleállok, Arankának úgyis pihenni kell, mert csúnyán elvágta a lábát egy bot. Igen, szerintem is hülyén hangzik. Linkekkel teletűzdelt, céltalan és befejezetlen merengés következik az elmúlt év eseményein.

Én október 29.-én csatlakoztam a csapathoz. Akkor volt pont 1 éves a saját blogom. Első posztom a Koncon:

Az ember kora előrehaladtával egyre rövidebbnek érzékeli az éveket, hiszen egyre kisebb részét teszik ki annak az időnek, ami már eltelt, de ez az év nekem nagyon hosszúnak tűnt. Amikor Klinki említette, hogy közeleg az első évforduló, én frankón azt hittem, hogy eltelt már vagy kettő. Napokkal a Cink megszűnte után alakultunk. Eleinte egyfelől azzal a szándékkal, hogy platformot biztosítsunk minden idők legjobb kommentelői csapata erre igényt mutató részének számára, másfelől pedig azért, hogy ne szaladjon világgá ijedtében az a pár régebb óta pislákoló kinjás blog.

Idővel azonban,- legalábbis én úgy érzem-, önálló entitássá formáltátok a Koncot, ahol néha a legszemélyesebb gondolatainkat osztottuk meg egymással, hogy aztán megoszthassuk veletek. 710 poszt született ezalatt a 365 nap alatt. Nagyságrendileg napi kettő, hogy a szerzői oldalt is fényezzem egy kicsit. Ez egyáltalán nem rossz teljesítmény, tekintve, hogy csupán Soros Gyuribácsi apanázsából tengődünk egy fillért sem kaptunk érte. Barátságok szövődtek ez idő alatt. Véres harcok folytak a témakörök/posztolási időrend/egyeztetés/ aranyháromszögében, kezdők voltunk (nyilván még javában kezdők is vagyunk), komolyan vettük, szerettünk volna egy olyan produktumot felmutatni, ami legalább nyomaiban emlékeztet valami újságfélére. Mert fontos volt számunkra a véleményetek.

Voltak hullámvölgyek, nyilván, emberek vagyunk, kisebb-nagyobb beszólogatások is elő-előfordultak, én voltam egyszer igazságtalanul tahó is olvasóval, de mint mondtam, nem vagyunk profik. Nem is hiszem, hogy ebben valaha is azok leszünk, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán azok akarunk-e lenni.

Család, munka, élet mellett egyelőre ennyire telt, de nem adjuk fel, nekifutunk a következő évnek is.

Most nem fogok belemenni olyan dolgokba, hogy melyik volt a legolvasottabb poszt (bár ezt pont mindenki tudja közülünk; Andy viagrását több, mint hatvanezren olvasták), vagy melyiket ajánlották legtöbben. Ennél azért önzőbbek vagyunk. Azokat vesszük sorra, amiket legjobb volt írni. Fejenként öt kedvencben egyeztünk végül meg. Akadt olyan szerző, akit most nem értem el, tőlük az én kedvenceimet fogom beválogatni. No és persze minden vendégposztról és megosztásról is említést fogok tenni, legalábbis megpróbálom.

Bagaméri

Furcsa srác ez a Zsolt. Nagyon sok mindenről változott meg a véleményem, amióta megismertem őt. Nem hinném, hogy van a Konc-nál olyan, aki a mérleg nyelve lenne, mindannyian állatok vagyunk, akik hajlamosak a szélsőségekre, de Bagaméri valahogy más. Ő sosem tévedt át a “sötét oldalra”, ha úgy tetszik, még gondolataiban sem, vagy legalábbis megtartja magának. Nem korlátoz semmiben, nem fék, inkább ellensúly, hogy stabilabban haladjunk. Amikor szóltam a srácoknak, hogy válasszanak ki pár kedvenc posztot, ő volt az, aki a leglelkiismeretesebben (micsoda szó, mi?) készült, szóval jöjjenek a posztok az ő gondolataival.:

“Az első, ami igazi mérföldkő volt a Konc életében, az pont a lapindítóm, hiszen enélkül most nem ünnepelnénk.

A cikk alatti hozászólások nagyon melengették szívemet, de mégis kiemelnék egyet, amit anno is megtettem, és ezt hetes elmélkedése volt:

Szintén nem hagyhatom figyelmen kívül a legnépszerűbb írásomat, amit egy Alberttel való nem találkozásom eseménye ihletett.

Nekem okozott igazán örömet, de aztán úgy láttam mások fantáziáját is beindította személyes visszaemlékezésem Szabolcsról:

Szintén mérföldkő volt a lapunk életében a nagy lelkesedésünkben indított Politikonc (kösz Andy keresztapának! is)

És végül egy olyan cikket választottam, amibe nem sokat írtam, számomra mégis nagyon erős volt. Egy Észak-Koreai fotóriportról szóló cikk.

Andy-Landy

Andya Konc motorja, az ő energiája nélkül már biztosan feladtuk volna. Andy legemlékezetesebb poénja az volt, amikor kiírta a szerkesztőség falára, hogy van-e köztünk orvos, aztán eltűnt 20 percre. Legemlékezetesebbet írtam, nem legjobbat.

Mi mással is kezdhetnénk a sort, mint a Konc történetének legolvasottabb posztjával. Íme, a Viagrás!

Hofi emlékezetes puszija.

Személyes kedvenceim a katonatörténetek közül a Volt egyszer egy Vadnyugat – Szegeden, Claudia Cardinale-val,

és a fellépés az operában.

Klinkerhoffen

Klinki barátom. Ő gyakran átmerészkedik a “sötét oldalra”. Igazából ott szokott ebédelni.

Klinki Stasi-posztja szintén egy olvasottabb darab ugyan, de nem ezért került a lista élére. “Feleséged a süteményt kelletlenül piszkáló, kisebbik lányodat dorgálja, miközben nővére nagyokat kacag rajta. Hátradőlsz a székeden, nagyot sóhajtva kényelembe helyezed magad; szembe hunyorogsz az ablakon besütő nappal, és elégedetten oldódsz fel a gyermekek kacajában megmártózó, Balaton-parti idillben. Menni fog ez!”

A Disznóöléses videomaraton egy megrázó pillantás a magyar néplélekbe a disznóölési rítusokon keresztül. Tényleg csak erős idegzetűeknek. Amikor írta, nem hittem el, hogy tényleg ezt írja. Azt sem gondoltam, hogy el fogom olvasni, de aztán elolvastam. Sőt bele is néztem. Végig azért nem!

Bergentől Osloig vonaton. Útinapló, fotelből. Elsőre fura ötletnek tűnt, aztán azon kaptam magam, hogy hetek óta vonatutakat nézek..

Klinki egyik legerősebb írása volt a Tihanyi Elysium.

Végezetül pedig a húsvéti Politikonc.

Én még azért kiegészíteném ezt a sort a kedvenc filmkritikámmal is, a méltatlanul mellőzött Lebensraum apokalipszissel. Én nagyon szerettem.

Végezetül Bagaméri követelte, hogy tegyük ide “az én személyes kedvencemet, ami a tárcák legmagasabbika és egyben fricska a komplett magyar gonzóújságírásnak”:

Chuck Finley

Chuck a mi fiatalos lendületünk. Bár az is igaz, hogy Füles a Micimackóból Chuckhoz képest egy bekokainozott motivációs szpíker, aki néha pornószínészkedik. Noszogatni kellett sokat, hogy fejtse ki, mik voltak a kedvencek és miért, de végül megérte. Át is adom a szót.:

“Sokkal fontosabb nekem a Konc, mint amennyire talán kellene hogy legyen, és amennyire a posztjaim számából és minőségéből az kikövetkeztethető lehet. Főként azért, mert az önző módon – hiszen egyébként másnak biztosan rosszabb – nagyrészt nyomasztónak és reménytelennek érzett tárgyi értelemben vett valóságomból gyakorta vonulok vissza a kis privát álomvilágomba. Olvasni, és olykor írni, pedig csak ebben az álomvilágban van igazán kedvem, így hát ennek a világnak, ha akarta ha nem, a Konc is részévé vált, de legalábbis útlevél nélküli közös határa van vele.

Személyes élmények – utazások, sport, egyéb kalandok – híján leginkább a nem túl fontos véleményemet írtam le, már akkor is, amikor még nem volt Konc (egy sárga autóról és a sárga irigységről, arról, hogy miért ment el a kedvem a hírolvasástól, vagy épp arról, hogy óvatosan kell bánni a szabályokkal), és sokszor kiváló angol nyelvű cikkekből írtam középszerű, saját gondolatokkal kiegészített feldolgozásokat. Na meg viccelődtem is nem túl piacképes humorérzékemet bevetve, vagy inkább aratva, ráadásként néha némi reklámozgatás ugyancsak volt, ha már marketinget is tanultam.

Legszívesebben a posztjaim bő hatvan százalékát felsorolnám, és megmagyaráznám, hogy egyrészt miért örülök, hogy megírtam őket, másrészt, egyúttal miért vagyok ugyanakkor elégedetlen is velük, de, habár az internet végtelen, az olvasó türelme nem igazán, így a végtelennél rövidebbre fogom az alábbi kis visszatekintést, én is öt posztot választottam ki.

Egy biztos, örülök, hogy van a Konc, mert egyéves fennállása alatt nemcsak beleszerettem egy nagyon furcsa város idealizált múltjába, hanem írhattam is róla.

Na és ennyire sem néztem volna utána egy érdekes zeneipar-alternatíva kezdeti lépéseinek. És aztán egy hónapig Imogen Heap-et hallgattam.

Meg arra is rájöttem, hogy bizonyos körülmények együttállása esetén még én is tudok éves visszatekintőt írni – kis csalással, persze. Ugyanez idén, tartalommegosztási szokásaim megváltozása miatt már nem fog összejönni sajnos.

Ahogy a gonosz nagyvállalatokat bántó (és egyúttal védő) írásaim, úgy a különféle jelenségekkel, viselkedésekkel és esetleg személyekkel kapcsolatos szövegeim is inkább elgondolkodtatni szerettek volna, és, ha sikerült nekik, szórakoztatni. Remélem, hogy nem sértettem meg sem természetes, sem jogi személynek a jó hírnevét, legalábbis a sajátomat leszámítva.

A konkrét bűnösök nélküli észosztásaim közül a legkidolgozottabb talán az, amelyikben egy gyakori szóhasználatot kritizálok én, aki eléggé szűk szókincsből gazdálkodom.

És már vetem is magamra az első követ, hiszen ki ne tévedne olykor, de a bloggeri túlzást szeretem és kész.

Folytathatnám a listát, mert 38 kedvenc saját posztom van, és, miközben egyik sem jó, mégis mind fontos nekem.”

Mondom én, FIATALOS LENDÜLET. 🙂

Széplábi András

Andrisról annyit lehetne írni, hogy sose lenne vége.

A legnagyobb bánatom, hogy nem sikerült elérnem és nem fogom megtudni, hogy mik voltak az ő kedvencei. Kevés annyira okos embert ismerek, mint ő. Amikor felmerült, hogy megcsináljuk a Koncot, ő volt az első, akit megkerestem. Jaaaaaj de nehéz választani…megpróbálok időrendben haladni. Az egyetlen írása, amivel találkoztam, még a Konc előtt, itt a kinján, ez volt. :

A Mire jó egy biciklilánc?-on fetrengtem a röhögéstől, sorozatot teremtett.

A következő posztot azért találom érdekesnek, mert olyan követeléshullámot váltott ki az olvasókból, ami később,

ehhez a poszthoz vezetett. Bezárult egy kör, véget ért egy korszak.

Komlóról.

MNE kedvence volt a Fufu repül.

A kihalófélben lévő középszerű pedagógusokról írt rövid értekezését még muszáj idetennem, de tényleg ahány hangulat, annyiféle a lista, amit össze tudnék állítani Széplábi Andrástól.

Caliban

Menet közben gyakran kiderül, hogy milyen kicsi a világ. Hülye nickek. Calibannal arra jöttünk rá a szerkesztőség csetfalán, hogy egy gimibe jártunk, közös tornaóráink voltak, ismerjük egymást 26 éve, és van egy csomó közös barátunk. Ez a három év cinkes kommentelői időszakában nem derült ki, pedig már akkor is követtük egymást. A messzi-messzi Nyugat Európában él a családjával. Lássuk az ő kedvenceit.

Meglepően sok lett a “gasztro”, ez a lista is azzal kezdődik.

A Ki vigye tovább a lángot? érthetetlen módon szintén keveset olvasott darab, pedig..

Tóni..:)

Használható gyűjtemény nigériai csalókkal való hatékony kommunikáció elősegítéséhez.

Emlékek a borotválkozásról.

Ez is tök jellemző Calibanra, a legvégére egy közös posztot választott. Mert ő egy ilyen gyerek. De tényleg. A közös Csernobil-emlékbeszámoló.

A Folyosón kívül, ami egy regény, még ajánlhatnám a német beszámolókat, a politikai véleményposztokat vagy a gyereksztorikat is, az én személyes kedvencem mégis a mesesorozat. Budapesten minden megtörténhet. Én a vidrást szerettem eddig valamiért a legjobban. Olvassatok Hibaszázalékot!

Vajda Gábor

Gábort sokan ismerik, angolul nyomta a Jalopnikon. Ő a motorsport-felelősünk. Épp kitöröltem a sztorit vele kapcsolatban, mert új sztori van; ő az egyetlen, aki lemaradt a listáról. 124 ember úgy olvasta el ezt a posztot, hogy számunkra ő nem létezik, mert én hülye egy másik vázlatot folytattam. Természetesen nagyon is létezik és szeretjük. Én soha életemben nem olvastam jobb autós posztot, mint a Turbók alatt alszik a rét,

 és megszakadt a szívem a Toyotáért. Költészet ez.

“500, bizony üvöltve ment.”

Érdemes ránézni a coub-okra is, amiket Gábor készít a témában, elképesztőek.

Steinmann Amy

Amy Széplábi Andris barátnője (de nem úúúúúúgy), sajnáltuk, hogy ilyen rövid időt töltött nálunk. Bagaméri válogatott az írásai közül, hogy besegítsen nekem egy kicsit.:

“Magam részéről nagyon szerettem Amy írásait, aki tudatosan provokatívan próbálta olvasóit megszólítani, és ráadásul elég szórakoztatóan tette.Rögtön az első írásával elég magasra tette magának a lécet”(Az éljenek a csajokat én is nagyon bírtam!):

“De az oktatás frontjáról való kiáltványa is elég szívhezszóló volt”:

“Amit szuperül ellenpontozott a következő cikkével”:

“És jót mosolyogtam a nálunk megjelent utolsó írásán is”:

Tucanus Maximus

Tucano nemrég csatlakozott hozzánk, mint szerző. Blogját a kezdetektől olvastam, igen szórakoztató, a cink is és a 444 is jelentetett meg tőle írást, a cink a medúzásat,

A 444 a Bob Marley-sat, amit mi is megosztottunk veletek.

Szerzőként a Koncon pedig ezzel debütált. Össze sem merem foglalni, hogy miről szól, a cím elég precíz. Olvassátok el mindenképp, ha eddig kimaradt volna.

Slowmotiondetector

Slomo is újfiú, persze nem Slomó a valódi neve, de azt legépelni állandóan, hogy Slowmotiondetector, igen fárasztó dolog. Cinkes őskommentelőből lett, konc törzsolvasóból lett szerzőtárs. Személyes kedvenceim következnek tőle.

Hasznos tippek és felismerések,

Az Európa bajnokság margójára,

Ami a Sergio Cattani dasbootján publikált, felejthetetlen Forza Tricoloréra reagált.

Végül pedig a balatoni nyár…

Gazda Albert

Sokan támogattak minket megalakulásunk idején, jópáran el is fogadták a szerzői meghívónkat, külön öröm és megtiszteltetés volt, hogy a cinkes profi szerzők közül mindenki visszajelzett, Szily Laci a 444-en tett rólunk említést párszor, nagyrészt ő adott szárnyakat a Viagrás poszt népszerűségének is. Vendégposztot azonban csak Alberttől kaptunk, nem is akármilyet, nálunk jelentette be, hogy a Magyar Nemzethez szerződött. Mondanom sem kell, hogy visongtunk, mikor megláttuk. A legkedvesebb gesztus volt, amit eddig kaptunk.

Vendégszerzők

Sok vendég megfordult nálunk ezalatt az egy év alatt.

Gasparusmagnus állandó vendégszerzőnk, ha mindent tudni akarsz Kelet Európáról, ő a te embered, de én most egy közel keleti témát választottam tőle.

Kulmar családi posztjai szívet melengetőek, de jó értelemben véve. (bár nem tudom, hogy lehet valami rossz értelemben véve szívet melengető a lakástűzön kívül)

Magiteo Régi idők mozija sorozata nagyon jó, az utolsó részt teszem most ide, az volt a kedvencem.

Bubo zenei sorozata is nagyon jó volt, de én a Jókai bablevest választom!

Liliverdéről sem feldkeztünk meg,

Stoppos remek posztot írt Molenbeekről,

Rajmund Spengler a cinknél vendégeskedett,

aztán mi is kaptunk tőle egy frankó kis írást.

Grúzia, utazás, éttermek, kávé. Kávé gigaposzt, Fukuokaagain, Szaffi17.

Átemelések

Rengeteg nagyszerű posztot emeltünk át. Rebák Tibitől, Lövenberg Balázstól,

Feltétlentől, Sergio Cattanitól, Salamon Csabától, Nortontól, MiszterG-től, Seprődi Árpitól,

akinek munkásságáról külön posztot írtam annak idején,

Quintustól, akit nagyon szeretek,

Anonimprofil elképesztő fegyverismertetése 29000 karakterben is osztatlan sikert aratott.

Hakapeszik posztját hagytam a legvégére, nem véletlenül. Amit a Konc születése napján fogalmazott meg, máig amolyan hitvallásféle dolog nálunk.

Saját kedvencek, kedvenc sajátok.

Pár szót még a végén magamról, ígérem most már rövidre fogom, bár ez a szülinapi köszöntő lesz valószínűleg a leghosszabb poszt a Koncon. A szerénység netovábbja. 🙂

Tényleg nehéz 5 posztot kiválasztani. Csak most kezdtem ezen gondolkodni.

Nagyon szerettem megírni, hogy elfogyott a kávé.

Ezt a filózgatós posztot is jó volt, Bagaméri kedvence lett asszem.

Téli posztból még a Zergéset szerettem nagyon, talán a legszemélyesebb posztom. Talán a kedvencem. Nem tudom. De.

Szerettem bevásárolni,

novellát is jó dolog írni,

de talán mégis inkább egy olyan poszttal zárnám bónuszként, amit nem én írtam ugyan, de jó volt megosztani. Hetes.:

Boldog Szülinapot Konc!

Köszönjük, hogy olvastok minket, köszönjük, hogy részt vesztek ebben!