Az Andamán- és Nikobár-szigetek az Indiai óceánon található, 572 szigetből álló szigetcsoport a Bengáli-öböl és az Andamán tenger között, a szárazföldtől több, mint 1000 kilométerre keletre. Az andamán szó az Andoman-ból származik, ami a szanszkrit Hanuman maláj megfelelője. Hanuman egy hindu Istenség, egészen
Andamán- és Nikobár-szigetek
Az Andamán- és Nikobár-szigetek az Indiai óceánon található, 572 szigetből álló szigetcsoport a Bengáli-öböl és az Andamán tenger között, a szárazföldtől több, mint 1000 kilométerre keletre. Az andamán szó az Andoman-ból származik, ami a szanszkrit Hanuman maláj megfelelője. Hanuman egy hindu Istenség, egészen pontosan a majomisten, Ráma leghűségesebb szolgája.
(A Rámájána eposz szerint Ráma az ő és majomserege segítségével épített hidat Sri Lanka és India közé, hogy megmentse elrabolt feleségét, de erről a történetről majd külön posztban fogok mesélni egyszer.)
1440-ben Niccolo de Conti, olasz kereskedő és felfedező Aranyszigetként tesz róla említést feljegyzéseiben.
Ennek a gyönyörű helynek magyar vonatkozása is van. 1754-ben Dánia gyarmata lett, azonban a dánok egy maláriajárványt követően elhagyták a szigetet. 1776-ban Mária Terézia jóváhagyásával egy holland tengerésztiszt vezetése mellett, 160 fős osztrák-magyar birodalmi alakulat indult el gyarmatosítási szándékkal Livorno kikötőjéből az Osztrák Kelet Indiai Társaság Joseph und Teresia nevű hajóján. Rövid kitérőt tettek a Malabár-partra, ahol területet vásároltak a borstermesztés központjában Ali Khan maharadzsától, majd továbbhajózva a Nikobár-szigetek egyikére, több katonai helyőrséget is alapítottak 1778-ban. A szigetet Mária Terézia után Teressának nevezték el, az egyik helyőrségparancsnok pedig Magyar György lett. Később újra dán fennhatóság alatt állt, majd brit gyarmat, ma India része.
Andamán törzsek
A szigetek öt őslakos törzse a Jarawa, az Onge, a Szentineléz, a Nagy Andamán, -amit a brit kolonizáció gyakorlatilag eltörölt a föld színéről-, és a nemrég sajnos szintén teljesen kihalt Jangil.
Az 1850-es években, mikor először léptek kapcsolatba a civilizációval, a törzsek létszáma még több, mint 7000 fő volt, ám mára az expedíciók, a nagyrészt tamil, hindi és bengáli betelepített lakosság, a vendégmunkások, katonák és manapság legfőképp a turisták által behurcolt fertőző betegségek miatt számuk megtizedelődött. Az Andamán-szigeteken 200 különféle ipari felhasználásra alkalmas egzotikus fafajta él, ezek közül több, mint 30-nak igen magas a kereskedelmi értéke, emiatt az erdőírtás is elképesztő méreteket öltött, elpusztítva ezzel vadászterületeik legnagyobb részét, a megmaradtakat pedig utak szabdalják fel.
A hajdanán 5000 fős, 10 törzset magába foglaló Nagy Andamán népcsoport mára 52-t számlál, legtöbbjük hindit beszél, hagyományaik feledésbe merültek. Az Ongék száma 91 alatt van, számuk rohamosan csökken tovább, egy kis rezervátumba szorultak vissza a Kis Andamán-szigeten.
Egyedül a Jarawák és a Szentinelézek száma maradt a körülményekhez képest stabil az évszázadok során.
A Jarawák esetében pontos adatokkal nem rendelkezni, mivel elutasítanak mindenféle külső közeledést, de a törzs teljes létszámát 250-350 fő körülire becsülik a szakértők.
A Szentinelézekről is csak becsült adatok állnak rendelkezésre elszigeteltségük és szélsőségesen agresszív viselkedésük miatt. A 2001-es indiai népszámlálás során 21 férfit és 18 nőt láttak, de a törzs legnagyobb része rendszeresen elrejtőzik. A 2011-es népszámlálás csupán 15 főt regisztrált, 12 férfit és 3 nőt. Nem tudni, hogy a populáció milyen mértékben regenerálódott a 2004-es csendes óceáni cunami után, csak annyi ismeretes, hogy átvészelték. A legutóbbi találkozások általában 20-40 főről számolnak be. Számuk feltételezhetően sokkal több ennél, egyes források szerint akár 250-en is lehetnek.
Az Andamán törzsek tagjai negrítók. A középső paleolitikum idején, nagyjából 55 000 évvel ezelőtt érkeztek a szigetekre és azóta számukra nem sok minden változott. Egyes elméletek szerint az afrikai pigmeusok legközelebbi rokonai. Nagyon alacsony termetűek, a férfiak átlagmagassága 146cm. Minden törzs teljesen külön nyelvet használ, nem értik egymást.
Bár egészen a 90'-es évek végéig életveszélyes törzsnek számított, mostanában a Jarawák -főleg a déli szigeten élők- esetleges találkozások alkalmával érdeklődést mutatnak, általában nyugodtan és barátságosan viselkednek, a Szentinelézeket viszont ma is a világ legveszélyesebb törzseként tartják számon. Bár mindkét népcsoport tud arról, hogy az erdő határán túl egy, az ő világukhoz képest felfoghatatlanul fejlett civilizáció található, mégis inkább eredeti életmódjuk mellett döntöttek.
Szentinelézek
Az Északi Sentinel-sziget az Andamán- és Nikobár-szigetek délnyugati partvidékéhez közel fekvő, mindössze 72 négyzetkilométeres, szinte egészében erdővel borított, fehér homokos tengerparttal rendelkező, korallzátonyokkal körülölelt, festői szépségű szigetecske, a Szentinelézek otthona, valódi paradicsom.
Feljegyzések szerint a Szentineléz népcsoport 1880 januárjában találkozott először a civilizációval. (1859-ben a Nagy Andemán törzs -brit inváziótól tartva- megtámadta az aberdeeni helyőrséget. Komoly túlerővel néztek szembe. Senki sem élte túl közülük az ütközetet. Erről azonban a Szentinelézek nem tudtak.)
Egy brit, úgynevezett kapcsolatteremtő expedíció lépett partra a szigeten, azzal a feladattal, hogy a bizalmatlan környékbeli törzseket együttműködésre bírják. Ez úgy zajlott akkoriban, hogy elraboltak párat közülük, mutattak nekik egy nagyobb lakott települést, hogy lássák milyen szépen is él a civilizált ember. Ruhákat kaptak, majd pár olcsó csecsebecsével ellátva, pár nap után visszavitték őket oda, ahonnan hozták, hogy elmondhassák milyen csodálatos volt gazdag, okos fehéréknél.
Több nap kutatás után találtak egy idős párt és négy gyereket. Mindannyiukat elvitték. Az idősek szervezete immunitás hiányában feladta a harcot az azonnal elkapott fertőző betegségekkel szemben és pár nap után meghaltak, a gyerekeket gyorsan visszavitték a szigetre, akik a kapott holmikat hátrahagyva eltűntek az erdőben. Az incidens után a brit tengerészet úgy döntött, hogy más törzsekkel keresi inkább a kapcsolatot a továbbiakban.
1967-ben az indiai kormány expedíciók sorozatát indította a szigetre. A haditengerészet egy hajója lehorgonyzott a korallzátonynál, és ha lehetőség adódott rá, ajándékokat vittek a partra, kapcsolatteremtés reményében. Egyik útjuk sem járt sikerrel, a törzs tagjai visszahúzódtak az erdőbe és elrejtőztek.
1974-ben a National Geographic forgatócsoportja kötött ki motorcsónakkal, a Man in search of Man című dokumentumfilmhez szerettek volna anyagot készíteni. Golyóálló mellénybe öltözött, fegyveres rendőrök segítségével ajándékokat helyeztek el maguktól biztonságosnak gondolt távolságra a parton; Egy műanyag kisautót, egy kikötött, élő disznót, egy játékbabát, pár kókuszdiót és egy alumínium edénykészletet.
Visszahúzódtak a csónak közelébe és várták, hogy mit reagálnak. A reakció azonnali nyílzápor volt, melynek során a rendező combját átfúrta az egyik nyílvessző. Szemtanúk szerint egy fiatal harcos büszke kacajjal nyugtázta a pontos találatot az erdőből. Mikor az expedíció emiatt kénytelen volt visszavonulót fújni, a parton maradt őslakosok leszúrták és eltemették a disznót a játékbabával együtt, a műanyag autóhoz nem nyúltak, majd visszahúzódtak az erdőbe, az edénykészletet és a kókuszdiót viszont magukkal vitték.
1981-ben az M/V Primrose teherszállító hajó zátonyra futott a sziget északi oldalán, a legénység egy hétig a roncsról verte vissza a folyamatos szentineléz támadásokat, mire sikerült kimenteni őket.
A spiegel írt annak idején erről egy jó cikket fotósorozattal, érdemes ránézni. A Primrose volt az a hajó, ami a Szentinelézek népcsoportját a kőkorszakból a vaskorba emelte. Azóta is rendszeresen acéldarabokat zsákmányolnak a lassan teljesen szétrozsdásodó hajóroncsról, hamar megtanulták, hogyan lehet belőle késeket, lándzsa- és nyílhegyeket észíteni.
Legutóbb, 2006-ban, két részeg orvhalász éjszaka lehorgonyzott egy kötélhez erősített szikladarab segítségével a part közelében, hogy másnap rákásszanak a zátonyoknál, de a hullámverésben hajnalra partra sodródtak, anélkül, hogy észrevették volna. Azonnal megölték őket. Holttestüket sekély sírokba temették a parton. A mentőhelikopter vette észre, ami a halászokat kereste, de olyan nyílzápor fogadtatásban részesült, hogy a testeket is kénytelen volt otthagyni.
Az eset óta nem sokat tudni róluk, az Indiai kormány nem kíván további kísérleteket tenni a kapcsolatteremtésre. Rendelet mondja ki, hogy nem lehet 3 tengeri mérföldnél közelebb hajózni a sziget partvidékéhez, a kereskedelmi halászat pedig az Andamán szigetek teljes területén tilos.
A törzs szokásait kevéssé ismerik. A hiedelmekkel ellentétben nem kannibálok, kisebb-nagyobb állatokra vadásznak de elsősorban halásznak. Halászhálót nem használnak, csak egy varsa-szerű eszközt, de szinte mindent lándzsa, kőbalta és íj segítségével ejtenek el, a halakat és a teknősbékákat is. Sokféle nyílhegyük van, de gyakran hegy nélküli nyilat használnak figyelmeztető lövés esetén. Képesek 100 méternél messzebb lévő célt is pontosan eltalálni, ami a csúcstechnológiával készült, korszerű íjakkal is nagyon nehéz dolog. Gyümölcsökkel és magvakkal egészítik ki a táplálékukat, melyet fonott kosaraba gyűjtenek. Épületeik egyszerű favázas, fűtetős házak, oldalfalak nélkül. Feltételezhetően 3-4 csoport él a szigeten.
Illegális ember szafarik
Az utóbbi hónapokban indiai és nemzetközi jogvédő szervezetek aggodalmukat fejezték ki a jómódú külföldi turisták számára szervezett, egyre szaporodó ember szafarik miatt.
Egyre több és több, erre szakosodott helyi vállalkozás ajánl buszutakat a Jarawák területén áthaladó útvonalakon, sőt, olyan is akad, aki megfelelő összegért a Szentinelézek partvidékéhez is elhajózik a tiltott és veszélyes kalandra vágyó fizetővendég kedvéért, külön erre a célra kialakított, nyílbiztos acélráccsal borított hajóján. Búvárközpontok szerveznek merüléseket a Primrose-hoz, nevető turisták dobálnak ételdarabokat és ruhaneműt meglepett őslakosoknak a buszok ablakaiból, ez most a menő, nem a Burning Man. A Survival International szerint napi rendszerességgel többszáz turista halad át törzsi területen illegálisan szervezett utak keretében, miközben egy teljesen átlagos influenzavírus is képes lehet akár a teljes népcsoport kiírtására.
Gyakoriak a járványok, a Jarawák száma is csökkenésbe kezdett az utóbbi évtizedben, félő, hogy hamarosan ők is a Nagy Andamán törzs szomorú sorsára jutnak.
Az andamán-szigeteki hatóságok 2015 márciusáig adtak haladékot a szafarik felszámolására, de a mai napig nem történt változás az ügyben. Bár valamennyire sikerült csökkenteni a Jarawák területein áthaladó illegális utak számát, az alternatív hajózási útvonalak engedélyeztetésével igen lassan haladnak.
Utazási irodák elkezdték tömegével visszavonni andamán-szigeteki ajánlataikat, így tiltakozván a lealacsonyító emberszafarik ellen, de azért maradt még szafarireklám elég. Ezen a magyar, nőknek szóló blogon posztolt cikkben például arról írnak, hogy milyen útvonalat érdemes választani, hogy biztosan törzsi területen haladj át, így nagyobb eséllyel találkozva a bennszülöttekkel, és ha Jarawa-nézőbe mész, mindenképp vigyél magaddal pirosat, mert azt nagyon szeretik.
Az Indián túlról érkező, módos turisták komolyan elkezdtek érdeklődni a szigetek iránt, egy különleges, veszélyes és tiltott kaland reményében, ami -mindaddig, míg bárki, aki elég pénzzel rendelkezik hozzá, kapcsolatot tud teremteni az utolsó elszigetelt, független, vadászó-gyűjtögető Andamán törzsek egyikével- hamarosan a Jarawák és a Szentinelézek szomorú végét jelentheti majd.
Jim Dobson, a Forbes újságírója, aki többször járt már a szigeteken, alapos és nagyon érdekes cikket írt a jelenségről, érdemes elolvasni,
Erre a remek posztra pedig Tist hívta fel a figyelmem.
Hogy mi lesz az Andamán törzsek jövője, azt nem tudhatjuk biztosan. Az Avatar-ban a büszke Na’vi nép legyőzi a gonosz embereket, akik ásványkincsekért érkeztek, veszélyeztetve otthonukat. A valóság más. Mi nem akarunk semmit a sziget őslakosaitól, és igazából adni sem tudunk nekik semmi olyat, amire feltétlenül szükségük lenne. Egyszerűen csak nagyon tetszenek nekünk, ezért halálra fogjuk őket simogatni.