Punkok lepték el Győr belvárosát, Rákosi Mátyás és Balogh polgármester kiborult

Minden Apropó Nélkül Előhúzott Történelmi Relikviák sorozatunk soros darabjában a skót Exploited együttes győri koncertjére emlékezünk. Az Exploited 1952-ben, a Rákosi-terror és a Révai-kultúrharc kellős közepén érkezett kalandos úton Győrbe. A magyar Televízió Híradója a Párt leghatékonyabb propagandafegyvere megsemmisítő tudósítást készített az eseményekről. 

Advertisement

A város központját ugyanis az ávósok által folyamatosan zaklatott punkok örömükben ellepték, sőt hangoskodtak és közterületen italoztak is, ami akkoriban egyszerűen elképzelhetetlen volt. Mivel azonban az akkori szovjet külpolitika a tőkeellenes brit punkokban potenciális szövetségest látott, a koncertet moszkvai utasításra engedélyezték, a zenészeket és a közönséget pedig nem hurcolták el Recskre. De a sztálinista szellemiségű Híradó – mint azt mindjárt látni és hallani lehet – nem tudta leplezni döbbenetét és undorát. "A fiatalok némelyike szesszel, lakkbenzinnel dobta föl magát idő előtt" – kezdődik a tudósítás, aztán jönnek a még keményebb dolgok. Balogh József, a város MDP-s polgármestere is kiakadt, de ő is kosarat tett a szájára. Ezer szerencse, hogy ezek az idők már sosem jöhetnek vissza!

Vélemény, hozzászólás?