Zsarolás, torokharapás, gonoszság: máris ki akarják csinálni UP lapját

Az Index tulajdonosa el akarja harapni a torkomat – mondta Uj Péter hétfőn a Klubrádióban. Végre egy svungos rádióműsor, pedig én is benne voltam! Hétfőn délelőtt Para-Kovács Imre vendégei voltunk Uj Péterrel, aki szokatlanul nyíltan és rendkívül indulatosan beszélt az Indextől való távozásáról és az új, egyelőre Jeti

Az Index tulajdonosa el akarja harapni a torkomat – mondta Uj Péter hétfőn a Klubrádióban. Végre egy svungos rádióműsor, pedig én is benne voltam! Hétfőn délelőtt Para-Kovács Imre vendégei voltunk Uj Péterrel, aki szokatlanul nyíltan és rendkívül indulatosan beszélt az Indextől való távozásáról és az új, egyelőre Jeti Válasz néven ismert lapja elindításáról.

A jelek szerint vége a visszafogottságnak, amivel Uj Péter eddig a nyilvánosság előtt kezelte az Index főszerkesztői székéből történt távozását. Az adás elején került szóba, hogy van, aki a jelek szerint fél Ujtól és a még név nélküli, napokon belül induló internetes lapjától. A főszerkesztő nem sokat habozott, hogy megnevezze az egyik embert, aki fél tőle: "Az Index tulajdonosa kezdte el terjeszteni ezt a sztorit [hogy Bajnai Gordon állna az induló szájt mögött] habzó szájjal, ez a félelem jele." UP arról beszélt ezután, hogy a partnereit próbálják megzsarolni. Kiderült, hogy sajnos nem szexpartnerekről, hanem finanszírozó- vagy reklámértékesítő üzleti partnerekre gondolt. "Ne becsüljük alá Magyarországon a politikai okokra hivatkozó, a szervezett bűnözéssel finom rokonságot mutató zsarolási módszereket" – fogalmazott.

Advertisement

Később visszatért a témára azzal, hogy ellenszélben dolgozik, miközben olyanok is terjesztik a Bajnai-pletykát, akik tényleg milliárdokat kaptak Bajnaitól. "Mint amikor Elton John lebuziz."

Az Indexről beszélve azt mondta, két olyan ember távozását érte el az Index tulajdonosi köre, akiket ő maga olyan okokból biztosan nem bocsátott volna el. Az egyikük Tóta Árpád volt, a másik gondolom Baksa Roland. Up a lelépésekor mindent megtett, hogy ne robbanjon szét az Index, "pedig lázítgathattam volna", amit "úgy hálál meg az Index tulajdonosa, hogy megpróbálja elharapni a torkomat mielőtt egy sort is leírtunk volna". Up senkinek sem akar ártani, de ezt a logikát nem tudja elfogadni.

Advertisement

A sok ijesztő hír mellett azért az is kiderült, hogy Uj Péter friss terméke egyfajta újság lesz, sőt hírblog. A milyen motoron fog működni? – kérdere azonnal jött az adekvát válasz, miszerint Riga. De aztán elárulta, hogy a WordPress motorját használják és facebookos kommentelés lesz.

Az adás itt hallgatható meg, mi a 2.,3. és 4. blokkban vagyunk, a legsvungosabb dolgok a 2. és 3. részben hangoznak el.

Advertisement

Up annyira ellopta a showt, hogy én csak szerényen makogtam pár mondatot a Cinkről.

A Névtelen Újdonság tudtommal jövő hét elején indul, és az tuti, hogy a főszerkesztő ennél jobban nem is tudta volna felsrófolni a várakozásokat.

Vélemény, hozzászólás?