Te is pénzelheted a Kádár-korszak melegjeiről szóló filmet!

15000 dollárt kérnek a Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák című dokumentumfilm befejezéséhez a magyar készítők. Ha 200 dezsőt adsz, elmehetsz fürdőzni a szereplőkkel.

Advertisement

Az Indiegogo-n lehet dollárt hozzávágni az egy éve készülő Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák című dokumentumfilmhez, ami a magyar melegek helyzetét vizsgálja a Kádár-, és Orbán-korszakok alatt. Ráadásul az ajánló szerint nem egy tipikus beszélő fejes dokumentumfilm lesz, hanem olyan, amiben újrajátszák az idősebb melegek sztorijait. A fenti videóban a film egyik szereplője, Halmai Gábor mondja el angolul a jövőbeli potenciális befektetőknek, hogy miért fontos ezt a filmet pont most elkészíteni. Be akarják mutatni azt, ahogy a jelenlegi kormány törődik a melegek jogaival, és hogy mennyire is hasonlít ez arra, ahogy a régi kommunista rendszerben tette az állam.

Az Indiegogo rendszere is úgy működik, mint a Kickstarter, tehát meghatározott összegű pénzt lehet adni, és azért cserébe a készítők pedig ajándékokat adnak az adakozóknak. Ebben az esetben 200 dollárért el lehet menni közös fürdőzésre a film szereplőivel és mivel idézőjelekbe tették azt, hogy "promiscuous", gondoljon mindenki arra, amire akar.

Advertisement

A filmet Takács Mária rendezi, aki 2009-ben elkészítette ugyanennek a témának a másik oldalát: az Eltitkolt évek a szocializmusban élő leszbikusokról szólt.

A Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák című filmet 2014-ben szeretnék bemutatni az alkotók.

Advertisement

via vampirpillango

Vélemény, hozzászólás?