Ki az az Edward Snowden? Hős vagy áruló? Miért tette, amit tett? Csütörtöktől a mozikban a Citizenfour.
Ki az az Edward Snowden? Hős vagy áruló? Miért tette, amit tett? Csütörtöktől a mozikban a Citizenfour.
2013 januárjában Laura Poitras dokumentumfilmes, aki addigra már két filmet forgatott a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadások utáni kormányzati megfigyelések kiterjesztéséről, kódolt üzenetet kap Citizen Four aláírással. A levél szerzőjéről akkor még csak annyit tud, hogy a hírszerzés magas rangú munkatársa, akinek információi vannak arról, hogyan figyeli meg az amerikai kormány állampolgárai minden lépését, minden telefonhívását és minden online tevékenységét. 2013. június 5-én Glenn Greenwald és Ewen MacAskill, a The Guardian újságírói publikálják az első kiszivárogtatott adatokat az amerikai NSA (National Security Agency) működéséről. Június 9-én Edward Snowden a nyilvánosság elé áll. Június 23-án máig homályos körülmények között Hongkongból Moszkvába utazik, azóta is Oroszországban él, ottani tartózkodási engedélye 2017-ig érvényes. Valahogy így lehetne összefoglalni a Citizenfour cselekményét, de ezzel nagyon keveset mondtunk el a filmről.
Az adatok, amelyeket Snowden kiszivárogtatott az NSA-ról, ma már mindenki számára ismertek. A hogyan és a miért azonban még mindig kérdés. A csütörtökön Magyarországon is mozikba kerülő, tavaly Oscar-díjat nyert dokumentumfilm, a Citizenfour ezekre a kérdésekre adhat választ. Laura Poitras mindent filmre vett, ami az első üzenet és a Moszkvába menekülés között történt, sőt azt is igyekszik megmutatni, ami utána következett. Már csak azt kellene eldönteni, hogy ezek a válaszok valóban közelebb visznek-e az igazsághoz.
Edward Snowden megítélése a kezdetektől fogva ellentmondásos volt. Egyrészt tekinthetjük őt hősnek, aki erkölcsi küldetést teljesít, amikor a világ elég tárja a titkos és semmilyen formában nem ellenőrzött amerikai kormányzati megfigyeléseket, azok működési elvét, azaz talán inkább elvtelenségét. Az átlagember számára felfoghatatlan mennyiségű begyűjtött és később összekapcsolható, elemezhető, akár egy ember életévé összeálló anyagról beszélhetünk. Az állampolgárok magánéletének ilyen mértékű megsértése jelentős eredmények felmutatása mellett is nehezen indokolható, de az adatok léte nem feltétlenül vezet eredményhez. Megelőzéshez még úgy sem.
A másik verzió szerint Snowden áruló, aki felelőtlenül szivárogtatott ki nemzetbiztonsági adatokat, amerikai hírszerzők életét veszélyeztetve, ezért jogosan vár rá büntetés a hazájában. Sokaknak az is gyanús, hogyan került Hongkongból Moszkvába, az USA esküdt ellenségének karjaiba. Van, aki szerint egyszerűen orosz kém.
A Citizenfour az előbbi narratíva mellett foglal állást. Egyértelműen. A Négyes Számú Állampolgár egy közülünk, mégis magányos hős, akit egy Rubik-kockáról ismerhetnek fel az újságírók a hongkongi szálloda halljában, és aki mindenre gondol. Még a filmesek előtt is csak takaró alatt meri beírni a jelszavát, tisztában van tettei következményeivel, titkolózással védi a hozzátartozóit, de egy pillanatra azért összeomlik, amikor megtudja, otthon hagyott barátnőjét kihallgatni vitték. Még szimpatikusabbá válik, amikor Greenwaldék kérésére, hogy meséljen magáról, azt válaszolja: ebben a történetben nem ő a fontos, hanem az információ, amit kiad. Nem akarja, hogy vele foglalkozzon a média az NSA-botrány helyett. Ezt a tudatosan szerény képet az sem tudja romba dönteni, hogy Snowden hangsúlyozza, nem akar bujkálni, elő akar állni, meg akarja mutatni, hogy nem fél az amerikai kormánytól, tegyen így nyugodtan más leaker (szivárogtató) is. Igaz, azt csak egy fél mondat jelzi, hogy a nyilvánosság védelmet is jelent, így már nehezebben tüntethető el valaki rejtélyes körülmények között.
Snowdennek abban mindenképpen igaza van, hogy személyének megítélése nagymértékben befolyásolhatja az ügy megítélését is. Ennek tökéletes példája Julian Assange esete, akinek személyisége és az ellene felhozott nemierőszak-vádak sokat ártottak a WikiLeaks-ügynek. Mindezek ellenére Snowdent Assange tettei inspirálták, utóbbi a filmben is megjelenik néhány másodpercre. Ez nem véletlen, sokak szerint jelentős szerepe van Snowden Hongkongból Moszkvába juttatásában.
Snowden mellett ráadásul valóban kevés figyelem jutott azokra, akik ugyanúgy sokat kockáztattak ezeknek az adatoknak a publikálásával. A Citizenfour erre is próbál rávilágítani: megmutatja, hogy nem csak Glenn Greenwaldot, a Guardian újságíróját érik sorozatos vegzálások a reptereken, hanem partnerének is durva atrocitásokkal kellett szembesülnie. Elhangzik: Greenwald és a rendező, Laura Potiras is tart attól, hogy komoly gondjaik lennének a hatóságokkal, ha megpróbálnának az USA-ba utazni, így ezt azóta sem tehetik.
Mindent összevetve a Citizenfour jó tempójú, majdnem kétórás dokumentumfilm, ami vegyíti a James Bond-féle kémtörténetek izgalmait mindennapi életünk félelmeivel a mindent látó hatalommal szemben. Könnyen magával ragadja az embert az újságírók feszültsége, amikor kezdik felfogni, milyen értékes anyagok vannak a kezükben, és ez milyen veszélyekkel jár, és ugyanilyen könnyen ragad ránk Snowden már-már paranoiának tűnő óvatossága. Mosolygunk, amikor még a vonalas telefont is kihúzza falból, de legyünk őszinték: nekünk is kiszáradna a torkunk, ha egy adatátadási folyamat közepén egyszer csak megszólalna a tűzjelző. Jó kérdés viszont, hogy mindannak tudatában, amit Snowden a világ elé tárt, mi számít paranoiának.