Ezen a héten szinte minden napra jut leszámolás a tévében, a szünnapon pedig megnézhetjük az évszázad dugását. Folytatódnak a republikánus filmhetek, de nemcsak a függönyt félre-félrehúzogató önbíráskodók vagyunk, mert méltatjuk az információs forradalmat is.
Ezen a héten szinte minden napra jut leszámolás a tévében, a szünnapon pedig megnézhetjük az évszázad dugását. Folytatódnak a republikánus filmhetek, de nemcsak a függönyt félre-félrehúzogató önbíráskodók vagyunk, mert méltatjuk az információs forradalmat is.
Hétfő: Amerikai nindzsa 2. – A leszámolás
Tisztán emlékszem: a nyolcvanas évek végén egy kisfiú azt kérte a Három kívánságban, hadd láthasson egy keveset az Amerikai nindzsa 2-ből. Most pedig simán levetítik a Viasat3-on 21:00-kor – hát ezt nevezem én információs forradalomnak! Ám a múlt héten a VHS-korszak emblematikus filmjeként méltatott Amerikai nindzsa 1987-es folytatása sajnos úgy viszonyul az első részhez, mint a Bonanza Banzai a Depeche Mode-hoz. Méltatlan. Pedig igencsak éltek vele kapcsolatban a várakozások, mivel nem tudtuk, hogy a Lenin-lakótelep hőse, Michael Dudikoff időközben rászokott az alkoholra. A dzsúdozó ex-gyermekpszichológus szerencséje volt, hogy vizenyős szeme amolyan korkedvezményes nindzsamágiaként még sokáig elmélyült tekintetként hatott, de Dudikoff menthetetlenül elindult a lejtőn: a génkezelt, ám egyetlen mellkasvágástól mégis hörögve térdre eső szupernindzsákat felvonultató harmadik epizódban már nem is ő szerepelt. Az Amerikai nindzsa 2. alkotóit láthatóan a Dr. No inpsirálta a rumkoktélok és a kokain mellett: Joe és Curtis titkos küldetésben a Karib-szigetekre érkezik, ahol újabb és újabb tengerészgyalogosok tűnnek el. Gyanús! Még gyorsan tessék kikapni Tibi bácsi hóna alól a Csijót, aztán eltűnni a füstpukkanóval.
Kedd: Bosszúvágy 2.
Az önbíráskodó citoyenekről szóló republikánus filmek klasszikusát, az 1982-es Bosszúvágy 2-t vetíti 23:35-kor az ACM. Az 1974–1994 közti Bosszúvágy-filmekkel szembeni legfőbb kritika az volt, hogy támogatják az önbíráskodást – pedig méltatóik szerint épp ez az erényük. A Charles Bronson alakította főhős, Paul Kersey a bosszúfilmek Mózese, aki konformista építészmérnökként indul, és mindegyik részben megpróbál beilleszkedni, amíg meg nem erőszakolják/ölik a részenként éppen aktuális lányát/élettársát/feleségét a punkok/négerek/kábítószeresek. Meggyőződésem, hogy azért öt epizód készült, mert miután minden részben leszámol egy-egy csoporttal (rockerek-feketék-punkok-metálosok-kábítószeresek etc.), végül csak a minden gyanú felett álló republikánus WASP-ok maradtak, de az is lehet, hogy Charles Bronson elhatalmasodó Alzheimer-kórja szabott gátat az újabb és újabb nyugdíjas tobzódásnak. De addigra már régen önmaga paródiája lett a magát mélyen komolyan vevő széria. A Bosszúvágy 2-ben nyelvöltögető huligánok erőszakolják és ölik meg pajszerrel a mexikói házvezető asszonyt és az előző erőszaktevéstől még némasokkos, rózsaszín cicis, őzikeszemű lányt. Azzal nem vádolható a film, hogy túlságosan ki lennének dolgozva a rúgós késes huligánkaraketerek: ennyire elrajzolt figurák nagyjából még Rocksteady és Bebop a Tini nindzsa teknőcökből. De felesleges lett volna bármennyire is cizellálni: Paul Kersey rövid úton úgyis kilövi őket.
Szerda: Terminátor: A halálosztó
A Film+-on 21:00-kor James Cameron 1984-es technoir horrorja, a Terminátor lesz. Ha valaki még nem látta volna, terminátori arroganciával kötelezem rá, hogy nézze meg. Mert ugyan James Cameron a Titanic után üvöltötte három Oscarral a kezében, hogy „a világ királya vagyok", de a Terminátorral égett be a filmtörténelembe, akár az a lézerpöttynyi infrasugár a tudatunkba. Nem részletezem, hogy miért Gesamtkunstwerk-műremek, mert már írtam róla ide egy acélkeménynek szánt értekezést.
Csütörtök: Elemi ösztön
Néhány nemi erőszak után a Filmcafén 22:00-tól megnézhetjük az évszázad dugását. Valójában egy kókadt krimit, amit ha kihúzunk Sharon Stone-ból, menthetetlenül összezuhan az egész, vagy legalábbis kiábrándítóan érdektelen lesz a fáradt Michael Douglasszel. Biztos, hogy Paul Verhoeven 1992-es kultfilmje, az Elemi ösztön többet ígér Joe Eszterhas rekordáron elkelt forgatókönyvével, mint amennyit végül gondosan összegyűrnek benne az ondós stricilepedőtől a jégcsákány végső marokra fogásáig. Tényleg többre számítottam, amikor először láttam, és ezzel nem tagadom, mennyit playstopoltam a puncivillantó kihallgatást, és naná, hogy én is beépítettem társalgási mindennapjaimba a „Megint piálsz, Mesterlövész?" fordulatot. És tessék, már Básti Juli hangjához siklottunk. Amikor a Semmiért egészen – Magyar költők szerelmes versei – kazettát hallgatom, és ott Básti Juli az Akarsz-e játszani?-t szavalja, mindig azt várom, mikor szól ki Kosztolányiból: „Basztál már kokósan, Nick?" Ez a csúcs benne. De ugyanebben a témában inkább nézzétek meg Verhoeven hollandiai opus magnumát, a De vierde man-t. Rádióműsorunk Verhoeven-adásában tárgyaltuk ki.
Péntek: A vád tanúja
Agatha Christie az, akitől sosem fogadtam volna el almás pitét, ellenben akármelyik történetét felfalom. A krimi királynője arról volt híres, hogy a legjobb sztorikat almaevés közben találta ki, ez volt az ő kokainja, egyszer túl is adagolt, mert az önkívületben agyalás közben úgy teleette magát, hogy mentőnek kellett elvinnie. Az AMC-n 15:00-kor vetített A vád tanújához elfogyasztott anyagból biztosan meg lehetne tölteni jó pár McDonald's-os forró almás táskát, mivel olyan csavaros a sztori, ahogy a parókák sem egy angol tárgyalóteremben. Az 1957-es A vád tanúja közmegegyezésesen a világ egyik legjobb tárgyalásos filmje, reflektorfényben a címszerepet játszó Marlene Dietrichhel.
Szombat: Keresztapa 2.
Mindannyian szeretjük a Keresztapát, a bemutatás után mégis sokat támadták Francis Ford Coppolát, hogy idealizálja a maffiát és a családi összefogást, amire a rendező a trilógia 1974-es második részében méltón válaszolt: az esztétizált maffiafeudalizmus helyett az öreg Don helyett hatalomra kerülő Michael Corleone Al Pacino jéghideg alakításában diktatúrát épít, miközben maffiavezérként étteremtulajdonosok helyett ő már elnökjelölteket kíván rángatni, Nino Rota azért még mindig ugyanazt a dallamot húzza. 21:45-kor vetíti az m1. Köszönjük, Keresztapa!
Vasárnap: Az ajánlat
Bearanyozhatják vasárnap esténk az ausztrál sivatagi naplementék, ha megnézzük az m1-en 22:20-kor Az ajánlatot. Jim Jarmusch Halott embere után erre a filmre kellett várnom, hogy hasonló költészettel találkozzam filmvásznon. Olyan John Hillcoat filmje, mint a végét járó József Attila versei: reménytelen, mély és brutális. Ami nem ér váratlanul, ha tudjuk, hogy a forgatókönyvet Nick Cave írta a zenével együtt, aki számomra könyörtelen kultúrhérosz, mert még legpopulárisabb produkciójában is egy kővel üti agyon Kylie Minogue-ot. Egy film, amelyben az emberek nem üvöltenek, csak nyüszítenek, akár a hasba lőtt dingók, izzadnak, mellkasukból vér, szemükből méreg csurog. Ez még nem a Szívtipró gimi világa, az egyetlen közös, hogy mindkettőben majomként röhögve idézik Darwin elméletét. A magára hagyott fegyencgyarmaton, a civilizáció végén, a zengő légypokolban a középső Burns fivér (Guy Pearce) ajánlatot kap a hitetlenül hívő, migrénes parancsnoktól, hogy megmentheti öccse életét, amennyiben karácsonyig megöli a hegyek közé menekült útonálló bátyját. Kilenc napja van, ami háromszor három: a véres naturalizmus találkozik a misztikával, hiszen nem Nick Cave-sztori az, ahol valaki nem változik kutyává. Visszautasíthatatlan ajánlat.