Te hol voltál, amikor Kálmán Olga megbuggyant?
Amikor Kálmán Olga megbuggyant élőben, én éppen elkészültem a gerslis kacsával, a vaslábost kivettem a sütőből, tányérokra raktam a vacsorát és odavittem a családnak, akik egy Poirot-epizódot néztek DVD-ről. A kutya nem nézte, hanem a hátán fekve aludt, a teknős se nézte, ő éppen azt próbálgatta, hogy a haspáncélja segítségével képes-e kétméteres, szétkent kakacsíkot húzni a padlóra. A válasz: majdnem.
Aztán mindenki lefeküdt, én megnéztem a Chelsea-PSG-t, kikapcsoltam a tévét, bekapcsoltam a laptopot, rákattintottam az első posztra, amit megláttam – "Winwinszituáció: szegeny kalman olga megorult", és BUMM, a fejemre esett az atombomba, ami talán egészen megváltoztatja a magyar tévés újságírást.
Amit Kálmán Olga ebben a mára már legendássá vált 11 percben Schiffer Andrással művelt, az elsősorban és leginkább fergetgesen vicces volt. Az ember alapvetően szemét, a néző ember még inkább, és semmi sem okoz olyan kárörömöt, mint azt látni, hogy egy híresen összeszedett híresség elveszti az önkontrollját és összezuhan. Nem beszélve arról, ha az ATV legnagyobb sztárja előad egy olyan Hír TV–Echo TV-paródiát, amilyet még senki.
Az antitévézés mértékegysége a kálomista. A kálomista olyan, mint a fénysebesség, legföljebb megközelíteni lehet, de igazából még azt se nagyon. Hát Kálmán Olgának most sikerült.
Én még mindig nem tértem magamhoz a sokkból, ezért most újra megnéztem az egészet. A drámának úgy tud íve lenni, hogy már az indítás olyan magasan van, ahol más esetben a csúcspont. Kálmán ugyanis már a Schiffer első megszólalása utáni legelső válaszában anya a hülyegyerekének-stílusban magyarázza nehézfejű fiacskájának, Andrisnak, hogy szerinte mit kell tennie egy politikusnak, és kimondja a megdöbbentő mondatot, ami itt még retorikai fordulatnak tűnik: "azt a választ nem fogadom el, hogy".
A Kiképzőőrmesternő a következő blokkban átvált Népbírósági Ügyészbe 1945-ből, és elmond egy szenvedélyes, az áldozatok és hozzátartozóik nevében előadott vádiratot a Szabadság téri nácimegszállás-emlékmű ellen, hogy közölje: egyszerűen nem fogadja el, hogy Schiffer ezt nem tartja kardinális kérdésnek. A szó legrosszabb értelmében dermesztő pillanat, amikor Schiffer – mielőtt az ATV Népbírósága meghozná a halálos ítéletét – kénytelen figyelmeztetni a tomboló áláldozatot, hogy ő tényleg holokauszttúlélők leszármazottja.
Én legkésőbb ezen a ponton hagytam volna magára a stúdióban a kontrollját vesztett Kálmánt, de rosszul tettem volna, mert ezután jött a java.
Pedig a birkatürelmű Schiffer szép higgadtan elmagyarázta a hisztiző riporternek, hogy a kormány emlékművéről és a felállítás módszeréről megvan a maga lesújtó véleménye, de az ellenzéki pártok ehhez hasonló állandó handabandázása, az igazi kérdések helyett az ilyen ügyek turbózása vezetett szerinte a választási vereségükhöz.
Mire Kálmán végképp elfelejtve, hogy ő nem egy Schiffert a Facebookon anyázó gyurcsányista tüntető nénike, hanem egy híres újságíró, ezzel reagált:
De ebben nincs igaza.
Majd kijelentette: "Nincs előrevalóbb hír", aztán elkezdett egészen másról beszélni, mint Schiffer, vagy mint a beszélgetés eddig témája: konkrétan arról, hogy egy tévés hírszerkesztőnek mi számít fontos napi hírnek, és hogy ebben az általa elképzelt hírhierarchiában mennyire fontos a Szabadság téri szobor.
Amikor Schiffer megint megpróbálta elmagyarázni, hogy ő arról beszélt, mennyire káros és sehová sem vezető egymás lekomcsizása és lefasisztázása, Kálmán, a tétel tökéletes illusztrációjaként egyszerűen leugatta azzal, hogy
"Nem lehet azt mondani, hogy sokkal fontosabb a munkahelyteremtés"
Schiffer hiába foglalta össze megint, egymás után kétszer, hogy ő elítéli és megvetendőnek tartja ugyan a kormány emlékműkoncepcióját meg a megvalósítását, amit provokációnak is érez, de eltéli az ellenzék túlméretezett hisztériáját is. Na ezt nem kellett volna, mert Kálmánnak ez a "túlméretezett hisztéria" beakadt, és végképp elvesztette az önkontrollját.
Elkezdte minősítgetni Schiffer véleményét, gúnyosan rázta a fejét, forgatta a szemét, grimaszolt, félhangosan mormolt az orra alá.
És itt jön a magyar tévézés tíz legkínosabb pillanatának egyike.
A totálisan talajt vesztett és idegileg láthatólag kikészült Kálmán teljesen váratlanul, minden ok és alap nélkül passzív-agresszív támadást indít az ellen a Schiffer ellen, aki egy hibernált hüllő higgadtságával, halkan, visszafogottan válaszolgatott eddig a vérforraló sértegetéseire.
Ilyenket mond Kálmán, tényleg bármiféle indok és átvezetés nélkül:
"Kire mérges? Rám? Mindenkire? De, látom, hogy mérges. Iszonyatosan látom, hogy feszült, haragszik, látom. Egyszerűem látom, de nem csak én látom."
Ezt annyira kínos volt átélni, hogy el kellett fordulnom a laptoptól.
A Legkínosabb Pillanat után jön a Legcikibb. Kálmán megpróbál másról, konkrétan az LMP leendő parlamenti ellenzéki taktikájáról beszélgetni pár mondat erejéig, de nem bírja, és egyszer csak döbbenetes módon megvádolja Schiffert, azzal, hogy az emlékmű ügyében ugyanazt mondja, mint a Jobbik. Ez egyszerre hazugság, csúsztatás, gonosz és nevetséges karaktergyilkossági kísérlet, inszinuáció és a hírtévéizmus hatodik hatványa. Itt nemhogy megint kimentem volna Schiffer helyében, de ha én vagyok az adásrendező, lekeverem a műsort és kivezettetem a megmakkant Kálmánt, ne okozzon több kárt.
De így okozott, hiszen képes volt még – természetesen teljesen igaztalanul – azzal is megvádolni Schiffert, hogy a munkahelyteremtést fontosabbnak tartja a holokuasztra való megemlékezésnél.
Az adás vége már vegytiszta nyafi-hiszti.
Szóval óriási volt a mulatság, de Kálmán Olga irtózatos kárt okozott ezzel az egész magyar tévés újságírásnak. Ha valaki megnézi az adást, teljes joggal gondolhatja, hogy ha egyszer ilyen a leghíresebb, szinte konszenzussal trónra emelt tévériporter, akkor nem is létezik olyan, hogy pártfüggetlen újságírás. És hogy itt tényleg mindenki valami politikus bábja, fizetett embere vagy bűntársa. Mert Kálmán Olga itt olyan volt, mintha a testébe bújt volna Kuncze Gábor, illetve a DK, az MSZP és egy Együtt-PM teljes elnöksége, és ők irányítanák a megtévesztően emberforma a ripoterrobotot. Ki ad hitelt ezek után bármilyen politikai riporternek, ki hiszi el akár a kérdéseiket is? Ki akarja arra pazarolni az idejét, hogy egy újságíróbőrbe bújtatott Kerék-Bárczy Szabolcsot figyeljen?
Kálmán Olga példája ugyanakkor pozitív hatású is lehet, mert bárki felmérheti, hová jut akár a legprofibb, legtehetségesebb ember is, ha sokáig mozog egy annyira zárt világban, aminek megszakadt a kapcsolata a valósággal. Kálmán egész egyszerűen nem érzékelte, hogy mit művel, mert a budapesti hiszterobalos kultúrkörben állandóan ez megy.
Ha van külföldön élő barátod, aki nem érti, hogyan kaphatott ki ilyen megalázóan az ellenzék 4 nyomasztó Orbán-év után, küldd el neki az adás linkjét. Ez a 11 perc jó esetben nemsokára oktatóvideó lehet, amin nevetve fogunk szörnyülködni, hogy Jézus, tényleg volt idő, amikor ezek az emberek alkották Orbán Csendőrőrmester ellenpólusát. Na jó, annyira nem fogunk nevetni, mert ha ilyen az ellenpólus, Orbán örökké uralkodni fog.