A tűzrakás ősi művészete – szalonnára fel!

Vannak dolgok a ház körül, amikhez minden valamire való férfinak értenie kell. Ilyen a lecsapott biztosíték visszakapcsolása, a nyikorgás megszüntetése WD40-nel, vagy éppen a temperamentumos bosszankodás a vakondtúrások miatt. És természetesen a tűzgyújtás is.

Főleg hogy már az ősidőkben is ez jelentette a különbséget ember és állat között. Ne hagyjuk hát, hogy urbánus életmódunk a feledés ködös mocsarába taszítsa ezt a tudást. Elmesélem, hogyan kell egyszerűen, de jól tüzet rakni.

Nekem édesapám tanította meg, hogy kell úgy összerakni a farakást, hogy az normálisan lángra kapjon, és elég ideig égjen, hogy kényelmesen megfőzhessük rajta a bográcsgulyást, esetleg a tárcsás húst. Ezzel nyilván nem vagyok egyedül, a férfiak felnőtté válásának fontos misztériuma a tűzrakás, amibe általában az apától vagy az életében jelen lévő apafigurától kap beavatást.

Két iskolát különböztetek meg a Tűzrakás Tudományában.

A Tudás, avagy az Ész Útja

Itt minden a tudományról és a jól bevált, klasszikus módszerekről szól. Kémiaórán mind megtanultuk, hogy az égéshez három alapfeltétel szükségeltetik:

1. Éghető anyag. Azaz gyújtós és fa.
2. Égést biztosító közeg. Esetünkben a levegő. Ha nem kap elég oxigént a láng, akkor elalszik. Vészhelyzetben is jó észben tartani ezt az elemet, oltottam már tárcsányi lángoló zsírt újságpapírral.
3. Az anyag gyulladási fokát elérő hőmérséklet. A gyufa belobbantja a gyújtóst, az a fát.

A felelős tűzrakásnak van még egy nagyon fontos feltétele. Tudd eloltani. Nyilván nem elektromos tüzekről beszélünk, úgyhogy jöhet a víz (a forró zsírra azért vigyázzunk), de lehet homok is kéznél – a legbiztonságosabb nyilván a tűzoltó berendezés. Ne azért kapjon lángra a telek vagy az erdő, mert csak gyújtogatni tudsz, oltani nem.

Ha az alapokkal tisztában vagyunk, átültethetjük az elméletet a gyakorlatba. Nekünk van egy háromlábú vaslapunk, erre szoktuk megrakni a tüzet a szalonnázáshoz. Nem egy klasszikus megoldás, de hasznos. Oda rakjuk, ahova akarjuk – akár a teraszra is, és utána nem marad csúnya fekete folt a földön. Ráadásul állandó tűzrakóhelyet sem kell építeni, ami amúgy csak útban lenne a fűnyírásnál.

Mielőtt még bármit is csinálnánk, nézzük, hogy miből gazdálkodunk. Azaz van-e elég gyújtós, gyufa és fa. A fa elég száraz-e (különben füst lesz bőségesen, de tűz nem), illetve, hogy nem szennyezett-e. Én nem szeretnék olyan húst enni, ami mindenféle festékkel és egyébb kémiai anyagokkal kezelt fa füstjében sült meg.

Ha van minden, ami kellhet, és készen állunk, végre indulhat a tűzrakás! Érdemes a klasszikus gúla alakban gondolkodni. Kezdésként középre rakjunk gyújtóst. Ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl szoros, különben nem lesz elég oxigén, és az tüzünk azelőtt elalszik, hogy igazán begyulladhatna. A papírt érdemes kicsit összegyűrni, és csak lazán! Ezután az egészet körbetámasztgatjuk vékonyabb ágakkal, amelyek könyebben lángra kapnak. Következő lépésként hasonló módon rakunk a gúlához vastagabb ágakat. Végig legyünk mértékletesek, ne zárjuk el a gyújtóst a levegő elől. Végül a gúla tetejére opcionálisan kerül még egy adag gally.

Ha kész, és megkapjuk az ukázt a konyhából, hogy szükség van a tűzre, egy gyufával vagy öngyújtóval begyújtjuk a papírt. Aztán meglátjuk, mennyire voltunk ügyesek.

Két lehetőség van. A gyújtós és a gallyak leégnek, a vastagabb fák is begyulladnak, vígan lágol a tüzünk. Ez a siker, innentől kezdve csak néha-néha kell táplálni a tüzet nagyobb ágakkal, ég az nekünk ítéletnapig is.

A második lehetőség, hogy a gyújtós leég, de a tűz nem indul be, és a gúlánk is összedől. Két dolgot tehetünk. Ha türelmesek és derűsek vagyunk, megvárjuk, míg kihűl a kupac, és előről kezdjük az egészet. Vagy átállunk a tűrzakás Sötét Oldalára, a természet helyett a technika istenéhez intézzünk imáinkat. A másik iskola tanait kezdjük gyakorolni, azaz rálépünk

az Erő, avagy a Harag Útjára

Persze ezek a mi technikáink, ahány ház, annyi szokás. Holnap még hétvége, sőt vasárnap, úgyhogy ne flexeljetek, hanem inkább süssetek szalonnát ti is!